Kinek milyen problémája van az anyósával/családdal? Hogyan kezelitek, oldjátok meg a konfliktusokat vele/velük?

Hát sajna (válaszolván egy korábbi kommentre), szép szóval, úgy néz ki, leállítani nem lehet ezeket az anyósokat. Bennem, szerencsére, elég erősen dolgozik az "önérdek", persze ma már beleértve a kislányomat is, és engem egy fikarcnyit sem érdekel, hogy mennyire sértődik meg az anyósom bármin is. Nem vagyok hajlandó alárendelni kislányom és önmagam annak, hogy Ő mit szeretne, vagy neki mi esik jól. Eszem ágában sincs egy 9 hónapos kisgyermekkel egy 54 éves felnőtt emberhez alkalmazkodni. Én kerek perec megmondtam Neki, hogy márpedig az van, amit Én mondok/akarok, akkor is, ha ott vagyunk Náluk. A gyerek azt és akkor eszik, amit Én modnok, akkor alszik, amikor Én mondom, ha fel meri ébreszteni, nem állok jót magamért, és egy az egyben közöltem Vele, hogy nem tűröm a kéretlen észosztást. Plusz, hozzátettem, hogy ha nem tetszik a rendszer, nem jövünk soha többet. Nekem nem probléma, az sem érdekel, ha soha többet nem látom. Mocskosul beijedt, meg meg is sértődött, kegyetlen távolságot tart azóta, alig mer rámnézni, de azért, persze, sunyi módon próbálkozik dolgokkal, de ezt meg úgy kerülöm meg/el, hogy egy másodpercre sem hagyom egyedül kislányomat Vele. Szóval, be van fenyítve rendesen. Férjemet amúgy nem érdekli a szitu, természetesen mellém áll, ha nekem van igazam, szerencsére nem fél szembeszállni az anyjával, de úgy alapjáraton nem foglalkozik az anyjával.

Én úgy látom, hogy ez a probléma a fiús anyukákkal fordul elő általában, főleg, ha csak fiaik vannak (mint anyósomnak). Valahogy az anyák nem babusgatják úgy a felnőtt lányaikat, mint a fiaikat, talán mert talpraesettebbek a csajok? Vagy nem tudom. Mindenestre leginkább a fiús anyukák hülyülnek meg, és látnak vetélytársat a menyükben, mert nehogymár egy másik nő, aki ráadásul a lányuk lehetne, bármit is jobban csinál, mint Ők. Tök szánalmas....

Az én anyósommal semmi gond nem volt, amig ki nem derült, h terhes vagyok, és h össze akarunk házasodni. Onnantól kezdve állandóan a hátam mögött beszélt szegény férjemnek, már nem mert hazajönni tőlük, mert az anyja mindig pofázott neki valamit. Meg ismerősöktől érdeklődött,h mi jól vagyunk-e, jól élünk-e, mert mi semmit sem mondunk neki. Aztán mikor megszületett a kislányunk, akkor megváltozott, v inkább vissza, jó néha az agyamra megy, mert szeret mindenbe beleszólni, mindent tudni, mindent inézni, de a gyereke körüli teendőkbe sosem szól bele, az ugy van, ahogy én mondom.

Egy valami viszont nagyon bossaznt,h még mindig tartja a kapcsolatot a férjem első feleségével. A nő odajár, trécselni, elkiséri a ngyfiut,(férjem első házasságából született fia) aztán ottragad. Ez bosszant engem, h miért nem mondja meg annak a cafkának, h neki ott helye már nincs. Mind1. 40 km-re laknak tőlünk, igy 2 hetente találkozunk, ha valaki nem betegszik meg, mert akkor nincs találkozo a kicsi miatt.

Még az az egy bossaznt, amikor anyósom rinyál, h nem megyünk, vagy kevés időt vagyunk ott, h ők miért nem tudnak eljönni? Anniy nekik is mint neküönk, nekik is van kocsi, itt is el tudnának tölteni egy pár órát.

Anyámmal nincs gond, vele ha bajom van, megmondom neki kerek perec, ő velünk lakik, csak külön lakrészben. Ő az egyetlen segítségem, mert a férjem rengeteget dolgozik.

14:02-nek tökéletesen igazat adok!Nagyon hasonló a szitu nálunk is. :)

Persze a többi válaszoló is nagyon jókat írt! És tényleg én is úgy érzem,hogy a fiús gyerekeknél van ez az "anyós elleni támadás".Hát tényleg nem semmi... :)

Ez egy túllihegett téma....

Hogy anyós nem etetheti, hogy anyós nem sétáltathatja...

Hát nálunk semmi ilyen gond nincs, csodásan megvagyunk anyósékkal, dédivel és szüleimmel is.

Hát kedves 15:29-es, nagyon irigyellek!

Sajna az én anyósom se szent. Ha eljön az unokájához, állandóan ez az első: evett rendesen? jól aludt? kaki volt? mennyit evett? De mindig. mintha vizsgáztatna!

Most meg...napok óta nem jött mert az utolsó látogatásakor fel akarta kapni a kicsit amikor sírt ( tudja nagyon jó hogy nem ehhez van szoktatva a pici, mert nem akarjuk éjszaka is felkapkodni ha sírni fog ), és mondtuk hogy NEM. Lehet ringatni őt a pihenőszékben, beszélgetni vele, játszani, de nem kapkodjuk fel. Erre ő felállt, elbőgte magát és elrohant úgy, hogy becsapta maga után az ajtót. Párom utána ment hogy mi baja van, és azt üzente: nem szeretjük a gyerekünket mert hagyjuk sírni... Hát nem tudom elmondani, mennyire rosszul esett ez nekem! Mintha szíven ütöttek volna. Hogyan kérdőjelezheti meg bárki is, hogy szeretem-e a kicsi fiamat???

Azóta nem jön. Pedig neki kéne, Ő csinálta a fesztivált.