Az elmebetegség, ha az ember egy kisbabát a kezében tartva az jut eszébe, hogy simán megőlhetné?

Veletlenul elkuldtem bocsanat. A fenti kenyszergondolatok valoban a felelembol es aggodalombol taplalkoznak (nehogy leejtsem, nehogy tul erosen fogjam, nehogy rosszul etessem ez megfulladjon), az ilyet atelo anyak nagy resze soha, de soha egy ujjal sem bantana a kisbabajat.

Termeszetesen vannak ellenpeldak is sajnos, de nem ez a jellemzo.

Az én picimnek olyan kis vézna nyakicája volt, hogy állandóan előttem volt a kép ahogy kibicsaklik a kis nyaka, nagyon rossz volt még belegondolni is. Brrr.

Szerintem normális egy szintig.

Hű, jó páréves kérdés, de úgy látom, még tévednek ide :)

A kérdésre a válasz pedig, hogy a fenti jelenség nem elmebetegség.

Ugyanolyan kényszerképzet, mint amikor az ember kísértést érez rá, hogy leugorjon egy magas helyről, vagy legalábbis eszébe jut, milyen lenne leugrani.

Ez önvédelmi/védelmi reakció, annyit jelent, hogy az agyunk nyugalmi helyzetben is fel van készülve minden eshetőségre.

Akinek eszébe jut, hogy megölhetné ha akarná a babát, az valójában félti.

Aki pedig valóban meg akarja ölni, az általában tisztában sincs vele, hogy mit csinál.

Nagy különbség.