Van itt olyan anyuka aki 3 évig maradt otthon a picivel?
"A szülők döntési szabadságát tovább növeli, hogy a munkavégzést nem csak az előző munkahelyen, hanem bárhol lehet végezni és időkorlát sincs, vagyis akár pár napot, hetet, hónapot is lehet dolgozni GYED, GYES mellett. "
Nézd, ha anyagilag kijöttök egy teljes fizuból úgy, hogy a te GYES+CSP-d csak tartalék, akkor nincs miről beszélni.
Viszont, ha épp hogy megéltek, akkor én a helyedben elgondolkoznék.
Nem kell rögtön visszarohanni dolgozni, főleg nem ilyen munkahelyre, amit írtál, mert az senkinek nem lenne jó.
Ti beleszoknátok hamar a dologba, de a gyerkőc nem, neki kell az anya. Független, hogy bölcsibe jár és dolgozol vagy otthon vagy vele. Én ezt a sajátomon érzem, mert nálunk mind a két eset fenn állt egy gyerkőcnél. (szeptemberben kezdte a bölcsit én visszamentem dolgozni, most februárban született a hugi, a nagy bölcsis, nem javasolták a gondozók, hogy kivegyem a húgi miatt).
Otthon maradsz vele, kihúzzátok, amíg ki lehet és maximum keresgélsz munkát mellette.
A GYED extra is jár 8 órás munka mellett jelenleg még április 6-ig, így azzal is beljebb lesztek, ha munkába állsz mégis.
Igen, itthon vagyok vele, a tervek szerint 3 év 3 hónaposan megy majd oviba, jövő szeptemberben. Ő a kisebbik, az volt a terv, hogy mindenképp itthon maradok a naggyal is, ha nem szülök 3 éves koráig. A nagy 3 év 10 hónaposan ment oviba. De ő nem is lett volna alkalmas a korábbi ovikezdésre.
Számolj utána, mi éri meg. Nekünk nagyon nagy bukta anyagilag a gyes, sokkal jobban élnénk, ha visszamennék dolgozni, de nem. A gyerekek és magam miatt nem. Tudom, mennyit kell majd dolgoznom naponta, korábban 10 évig dolgoztam ugyanazon a munkahelyen. Igazából ahogy néztem, a kolléganőim között 5-ből 1 talán az, aki a gyerek 2,5-3 éves kora előtt visszament dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!