Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Kinek meddig cumizott a gyereke?

Kinek meddig cumizott a gyereke?

Figyelt kérdés

Lányom májusban volt 2 éves. Még mindig cumizik, nappal is, és éjszaka anélkül el sem tud aludni, az egyik hobbija hogy egyik cumi a szájába másikkal pedig az orrát piszkálja és így alszik el, egyébként is megnyugtatja.

Sokan szólnak, ill. mondják nekem is, neki is, hogy már nagylány a cumihoz, nem kell már neki, dobjuk ki.

De nem veszem el tőle, hisz hozzá van már nőve!


2014. aug. 21. 20:22
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Mi is hasonlóan voltunk.

Mi úgy döntöttünk, hogy nem leszünk drasztikusak, és megvárjuk, amíg maguktól elhagyják, illetve észérvekkel rábeszélhetőek és egy kis segítséggel elhagyják.

A nagyobbik 5,5 évesen tette le, a kisebbik nem egész 5 évesen.

Csak és kizárólag alváshoz használták.

Nekem a kicsi volt "kétcumis", egyik a szájában másik a kezében, erről a bölcsi után elszoktattuk, mondván hogy az oviba csak egyet vihet be, ez gördülékenyen ment.

Mindkettővel a középső csoport utáni nyári szünetben hagytuk el.

Egy hét volt kb. nehéz, de ügyesek voltak.

Tortával ünnepeltük, amikor letelt az egy hét, és már "cumi nélküliek" voltak.


A fogaik egy cseppet előre álltak, pedig a legpuhább latexet használtuk, viszont kb. fél évvel a cumi letétele utánra visszamentek a fogaik e helyükre. Ezen én is meglepődtem, persze tejfogak még.

2014. aug. 21. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként mi is kaptunk "rosszalló megjegyzést", amikor valaki észre vette, úgy 3 év fölött, de erre én mindig csak azt mondtam, hogy más gyerek meg az ujját szopja, sokszor 8 akár 10 évesen is, nálunk ez nem lesz.
2014. aug. 21. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Ismerek olyan gyereket aki most 8 éves és éjjel még cumizik!
2014. aug. 21. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Barátnőmnek konkrétan az iskola kapuban vették ki a cumit a szájából. A lánya is cumizott , de ő 4 éves kora körül hagyta el.
2014. aug. 21. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Fiam 5 évesen hagyta magától el (csak alváshoz használta, 4 éves korától titkolta még a mamák előtt is), lányom 4 éves, még azzal alszik.
2014. aug. 21. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
3 éves 3 hónapos és még cumizik alváshoz,nappalra már nem engedem.Múlt héten a 3-ből két cumit oda adott Fülesnek hogy vigye el a Százholdas Pagonyba a baba csacsiknak,azóta már csak egy cumija maradt.Ezt elvileg a csizmába rakja majd a Mikulásnak ajándékért cserébe,gyakorlatilag szerintem majd kb. 5 évesen elhagyja.Nagyon ragaszkodik hozzá.
2014. aug. 21. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Kisfiamnak 1,5 évesen vitte el a Mikulás a cumiját.Ő nem volt annyira cumifüggő,inkább csak elalvásnál volt a szájában.

Még van időtök elhagyni...fiamnak sok ovistársa még most 5 évesen is cumizik.

2014. aug. 21. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!