Hogy emlékeztek vissza a várandósság időszakára?

Én imádtam terhesnek lenni, ha lehetne mindig az lennék. Kissé étvágytalan voltam az elején, és a fáradtság, álmosság volt a legnagyobb problémám. Kb 5 hónaposan kezdték észre venni rajtam, hogy pocakos vagyok. A vége felé kicsit vizesedtem, de nem volt vészes. Szülés előtt egy héttel még a létrán álltam és a szagelszívót csavaroztam fel a plafonra, amíg a férjem tartotta. A legnagyobb aggodalmam, az volt, hogy minden meg legyen a baba szobájába.

Nem vártam a szülést, mert imádtam, hogy a pocakomban van. Végül is a kiírt naphoz képest 5 nappal hamarabb jött. 12 órás vajúdás után 1 órás kitolási szakasszal megszületett a kisfiam.

Bár mindkét terhességem veszélyeztetett volt én végig csinálnám ismét csak szülni ne keljen.

Két császárom volt egyik rémesebb mint a másik.Pokolian fájt szó szerint megküzdöttem a gyerekeimért de mikor rájuk nézek nem ez jut eszembe.

Boldog vagyok hogy vannak,imádom őket és így utolag csak arra tudok gondolni hogy minden jóért meg kell szenvedni.

:) ..éppen a buszra szálltam fel hajnali fél ötkor, indultam dolgozni.A mellettem álló,már nem is emlékszem férfi-e vagy nő,vagy hogy nézett ki,erős kávé illata volt.Ahogy megéreztem eleresztettem a busz kapaszkodó korlátját,leszálltam és akkorát rókáztam a buszmegálló melletti kukába hogy azóta se feledhetem...és akik a buszon ültek sem feledik. :) Ott és abban a percben már tudtam hogy várandós vagyok.Nem mondtam ki,de az azt követő egy hónapban sorra jöttek a jelek,és én csak vigyorogtam,és mosolyogtam.Majd vettem egy tesztet és megbeszéltük a párommal hogy majd hajnalban megcsináljuk.Nem tudtam aludni,kimásztam mellőle az ágyból és szó szerint reszkettem az izgalomtól ahogy vártam az eredményt.Vissza bújtam a párom mellé,átkaroltam,ő felébredt és megkérdezte hogy miért nem alszol?...mondtam neki hogy mert terhes vagyok,erre azt válaszolta hogy -tudom.

:) Csodálatos volt a terhességem! Minden nyűg,és fájdalom ellenére.Szülni is jó volt a párommal,de hiába telt el 14 hónap azóta,nem kívánom vissza a terhességet,sem a szülést.

Nagyon szerettem, néha hiányzik is. Bár nagyon nagyon nehezen indult ( első 3 hónap: naponta, 8 óránként Utrogestan hüvelygolyók, minden este progeszteron szuri)és a 8. héttől veszélyeztetett lettem, de miután már beléptünk a 13-14. hétbe, megnyugodtunk és minden rendben volt egészen a 30. hétig, amikor is kórházba kerültem, mert begörcsöltem, de magnézium infúzióval sikerült a fenyegető koraszülést megállítani. Utána már rohantak a hetek, pedig nem vártam a szülést ( 1. baba, nagyon féltem ) Kisfiam pont a kiírás napján született, nem voltak jóslófájásaim, de amikor aznap az elsőt megéreztem, már tudtam, "ma babázni fogunk", és határtalan boldogság fogott el. A szülés fájdalmasan hosszú volt, 17 óra vajúdás, burokrepesztés, kakis magzatvíz, a végén pedig sajnos "kinyomta" a doki belőlem a babót, mert fájásgyenge lettem, hiba kaptam az oxytocint.:((

Most lesz 3 hónapos, imádom, de még nem tudom, mikor állok majd készen a következőre. Iszonyú nehéz volt az első 2 hónap, erre sehol senki nem készített fel, de túléltük, és mostmár ahogy egyre nyílik az értelme, úgy lesz könnyebb az élet! :))

Én jól :-)Teljesen természetesnek vettem,hogy az vagyok.Abszolút problémamentes volt,hányinger,lábvizesedés stb.. nem volt.Egyetlen dolog volt,de ez sem sokáig az elején,hogy 2-3 hétig álomkórban "szenvedtem".Én aludni is viszonylag jól tudtam.40.héten egyedül kifestettem a hálónkat remélve ,hátha találkozunk vele.Végül túlhordtam jócskán.A befekvés a kórházba viselt meg,lelkileg és fizikailag.Fizikailag,azért mert unatkoztam benn és nem tudtam normálisan aludni.

Összességében inkább 10(ilyen)terhesség mint 1 szülés.