Miattam lett ilyen a babám?

Köszönöm a sok hasznos választ. Igen, ezt biztosra nem mondhatja meg senki. Vagy ettől vagy nem, de sokszor okolom magam emiatt, pedig nem tehettem róla, hogy ez a 9 hónap így sikerült. És igaza volt a 2-es válaszolónak. Persze, hogy mindenki stresszel, de itt nem az általános stresszről van szó, mert az sok mindenkit érint. Hanem arról, amit egy olyan váratlan családi dráma vált ki, mint ami nálunk is volt és ehhez jött az amúgy is stresszes munkám és a többi. Konkrétan darabokra hullott az addig összetartó családom, testvér a testvér ellen, testvér a szülők ellen, őrlődsz közöttük és tudod, hogy soha többé semmi nem lesz már olyan, mint régen...És ez csak nagy vonalakban.

A 8-as válaszoló majdnem minden sorába beleköthetnék. Soha nem hagytam sírni a babámat, soha! Meg is kaptam, hogy azért ilyen, mert elkapattam és mindig felkapkodtam. A szülés közben komplikációk léptek fel, sürgősségi császár lett, nem volt idő a fájdalomcsillapításra, szuri a gerincbe, 5 perc nem telt el és már vágtak is, azonnal ki kellett emelni a babát. Én azt gondoltam, hogy ott maradok olyan fájdalmam volt, mert éreztem mindent. Kaptam közben a gázt, vizesruháztak, jelezte a műszer, hogy érzékeny maradt a hasfal. Nem kívánom senkinek. A férjem utána itthon zokogott, mert akkor jött ki rajta, annyira megviselte ez a kapkodás és látni, ahogy ilyen fájdalmam van és baj van. És állítólag a gyerekek nagyon jó kis szenzorral vannak felszerelve és érzik, hogy mikor őszinte az a mosoly és mikor nem. Vessetek meg, de én nem tudok mindig Julia Roberts mosollyal kelni hajnalban. :D

Köszönöm a tippet, van hordozókendőm és együtt csinálunk mindent a babámmal, mert másképp nem menne, még így is sokszor nehéz, de megoldom, ha nem ma, majd holnap, de ő az első. Valószínű ezért javult a helyzet.

Igazatok van, a mostra kell koncentrálnom és egészséges lelkű emberkét nevelni belőle.