2-2,5 év korkülönbség. Nálatok hogy alakult?

Nagyon-nagyon anyás a kisfiam, pont 2 év van közöttük. A terhesség problémás volt, többször befektettek magas cukor miatt, voltam szülőszobán is 31 hetesen, mert meg akart születni a kislányom. Nagyon nehéz volt, a kisfiam sokat hiányolt, egyik-másik mama vigyázott rá, nagyon megviselte. Aztán a szülésnél 4 napig voltunk bent, és kistesóval mentünk haza, ez még inkább megviselte a kisfiam. Az első napok meg engem viseltek meg nagyon :) Próbáltam minél többet vele foglalkozni, de nagyon nehezen épültem fel a (komplikált) császáromból, és sokat sírtam, hogy még a földre se tudok leülni játszani vele. Ő pedig rácuppant Apára, és amikor meglátta, akkor szó nélkül felállt az ölemből és otthagyott. Kicsit elutasított, ez az igazság :( Szépen lassan helyrerázódtunk ebből, beletelt vagy 2 hónapba. A szoptatást úgy oldottam meg, hogy közben a kisfiamnak olvastam mesekönyvet, kirakóztunk, autóztunk, amennyit a fekvő póz engedett. Volt, hogy csak simán hozzámbújt. Amit tudok ajánlani: semmiképp se osszátok el a gyerekeket, apáé a nagy, anyáé a kicsi, mert nagyon nehezen fog újra helyrerázódni a kapcsolatod a nagyobbikkal. Nálunk ez a férjemmel sok fejtörést okozott, mert ő azt gondolta, hogy úgy tud segíteni nekem, ha a nagyobbikat ellátja teljesen. A másik horror az altatás volt, de abba is belejöttem :)

Most 6 hónapos a kicsi, és szuper velük itthon, jó közöttük a kapcsolat is, úgy érzem, belejöttünk. Kialakult a közös napirendünk is.

Ha gondolod, írj, szívesen mesélünk még a mi tapasztalatunkról :) Ne aggódj, pár hónap és nagyon jó lesz :)

Szia! Nálunk pontosan 2,5 év van a két gyerek között. Hasonló félelmek nyomasztottak, mint Téged, mert a kisfiam rendkívül anyás, cicinlógós, többemberes baba volt csecsemőnek, aku mellett művészet volt bármit is csinálni. Nagyon féltem és szörnyű lelkifurdalásom volt, amikor terhes lettem a kistesóval, pedig terveztük, vártuk.

Az első kb. 1/2 év könnyebb volt, mint vártam, a kicsi fényévekkel nyugodtabb, "jobb" baba volt, mint a fiam, nem volt féltékenység sem. Na de utána ...

Ahogyva kislány is eljezdett mozogni, helyet változtatni, minden borult, a fiam iszonyú hisztirohamokat kezdett rendezni, a kislány pedig eztel egyidőben kezdett egyrevrosszabbul aludni.

Most a kicsi 15 hónapos, a nagy lassan 4 éves, és nekem most a legnehezebb. A nagy macerálja a kicsit, a kicsi mindenre felmászik, mindent leborít, folyamatos idegbaj az életem :-)

Persze imádnivalóak, nem csinálnám vissza, nem bánom, de a 3. babával azért most várunk egy kicsit:-)

Ja, a szoptatás érdekes volt, mert nekem a nagy is szopott még ... De általában szépen eljátszott vagy tévézett, amíg a kicsit szoptattam, ezzel speciel nem volt gond.

Minden megoldódik menet közben, ne félj! Bele fogsz jönni :-)

Szép terhességet, könnyű szülést, boldog babázást kívánok!

20 hónapos volt a kisfiam amikor született a kislányunk. A kisfiam az egész terhességem alatt puszilgatta-simogatta a pocakomat, ezzel is felkészült szerintem a tesóra. Amikor a kórházban meglátta a hugit, na akkor láttam rajta hogy nagyon féltékeny, egyből húzta el tőlünk az apját, mutogatott hogy azt a babát adja át valakinek.... :D Amikor hazajöttünk a kórházból nem mutattuk meg neki rögtön a tesót, kihasználtam hogy alszik a kislány és játszottam a kisfiammal. 2 óra múlva amikor megmutattuk neki a hugit akkor féltékenység nem látszott egyáltalán rajta, csak nagyon megakarta volna szeretni. Az első 6-8 hetünk azzal telt hogy amikor csak lehetett távol tartottuk egymástól őket és igyekeztem a kisfiamat arra nevelni hogy nem bántjuk a hugit, nem szorítjuk, óvatosan adunk puszit, nem mászunk be az ágyába stb... Szóval rosszindulatú féltékenységet nem vettünk észre rajta, max annyi volt ami még most is előfordul (a kislány 3 hós), hogy néha szól, hogy adjam át apának a hugit és most ő ül az ölembe, vagy hogy rakjam le a földre a hugit és menjek vele a szobába játszani. Az első 3 hétben 3szor ütötte meg a kislányunk fejét, igazából derült égből villámcsapás szerűen, az okot nem tudtuk, előzménye nem volt, én mindjárt ráütöttem a kezére és határozottan elmagyaráztam neki hogy nem szabad bántani a testvérét, és hogy most adjon neki egy puszit mert fáj neki. Azóta sem fordult elő ilyen és látványosan szereti a hugát.

Az időt nehéz beosztani még most is mert sokszor van hogy egyszerre éhesek, egyszerre kell tisztába tenni őket és bizony van hogy az egyiket ott kell hagynom sírni míg a másikat ellátom, de nagyon igyekszem igazságot lenni és próbálok mindent úgy megoldani hogy mindkettőnek jó legyen. A kislány áldott jó baba, sokat alszik, éjszaka nem kel, (kisfiam éjjel-nappal alig aludt baba volt) így nem fáradok annyira ki, jobban bírom a strapát. Annyi a nehéz az egészben, hogy szinte alig van időm leülni 5 percre mert mire a kislányt ellátom reggel már folytathatom a nagynál, mire a naggyal végzek a kislány megy aludni, amíg ő alszik addig eszünk, mire befejezzük az evést jön a kislány, mire ő újra lerakom aludni újra teendő van a nagyobbal és így tovább. Meg annyi még a nehézség, hogy ugye akármikor nem hagyhatom őket együtt, szóval bármi teendőm van amit nem mellettük végzek, akkor kislány be a szobájába, nem merem a naggyal együtt hagyni felügyelet nélkül.

Én a legeslegrosszabbra számítottam, én azt hittem hogy totál kikészülök majd és végem lesz... ehelyett nagyon jó kisbabát kaptam, a kisfiam is nagyon jól viseli, jól viselkedik, és nem olyan nehéz egyáltalán csak nagyon jól kell mindent szervezni. :)

Minden jót, ne aggódj!