Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Erre van megoldás? 1 hét...

Gnézsu kérdése:

Erre van megoldás? 1 hét múlva 3 hónapos babámmal kapcsolatban lenne kérdésem, esetleg, ha volt saját tapasztalat, hogyan lehetett ezen segíteni, mert abszolút nem tudom, már mit kezdjek a helyzettel.

Figyelt kérdés

Korábban hasfájós volt, illetve nem tudta kinyomni a kakit, pukit, ez mára talán úgy látom rendeződött. Viszont… Reggel kelünk általában fél6 és körül. Megetetem, büfiztetem, tisztába teszem, aztán jön a „játék”, ami egyelőre nézelődést jelent, pihenőszékben, kiságyban a forgó, ha megunja, akkor próbálom kicsit szórakoztatni… Viszont ez max. egy negyed óráig megy, aztán elkezd nyűglődni. Felveszem, de igen hamar a kezemben is folytatja ezt. Már sehogy nincs el, ásít. Látom, hogy álmos. És ez az éjszakai ébredéstől számítva max. 1 óra, de inkább hamarabb. Szóval letetszem aludni, viszonylag gyorsan el is alszik, de „csak” egy negyed órára. Majd felkel… ilyenkor már még kevesebb ideig tudom lekötni, fél óra max. és nyűglődik, ásít újra. Hát akkor gondoltam lerakom, de ilyenkor már persze nem tud aludni, mert annyira szerintem nem álmos, csak egyszerűen nem köti le semmi úgy igazán. Próbáltam azt is, hogy nem tetszem le ilyenkor, hanem még várok, hátha még álmosabb lesz, de akkor meg már annyira nyűglődik, hogy sír és még nehezebb elaltatni.

Másoktól hallom, hogy ilyen korú babák fél óra, órákig is elvannak nézelődéssel gőgicséléssel, ő alig van el negyed órát, aztán már nyűglődik. És fura, hogy az éjszakai – 9 órás – alvása után ilyen hamar álmos lesz.

Szóval két etetés között nagyrészt nyűglődik, pedig más, 3 hónapos baba már sokkal vidámabb és érdeklődőbb, legalábbis hosszabban fenntartható az érdeklődése, mint az én babámnak.

Volt valakinek ilyesmi? Vagy majd ha növekszik, akkor hosszabban lekötik a játékok, és ezek a rövid alvások majd egybefolynak és lesz belőlük 1 óra?



#alvás #3 hónapos #nyűgösség #alig alszik a baba #nem alszik nappal #nem köti le semmi #3 hónapos baba nyűglődik
2015. febr. 9. 08:42
 1/4 anonim ***** válasza:
nekem öt hónapos,és szinte percre pontosan van fél óra szundija 1x,azelőtt pedig iszonyat nyűgős. több dolgot próbáltam ahogy elaludt: séta a babakocsiban,elektromos bébihinta,hordozás,együtt alvás. ezekkel elalszik,és kicsit több időre is mostmár. hát 3 hónaposan még mit csináljon szegény? nemsokára jobban tudja fogni a dolgokat,elkezd csörgőkkel játszani,ha van játszószőnyegetek azt is nagyon szeretik,aztán jön a hasra meg vissza fordulás azzal is el lesz :-) 1-2 hónap és jobban ellesz már,csak még nem tud mit csinálni.
2015. febr. 9. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Igen-igen..lehet, hogy arról van szó csupán, hogy nem köti le még semmi. Csak ismerősök mind mesélik, hogy három hónaposan a babájuk már akár 1 órát is elvolt a pihenőszékben, stb. Nálunk ez totál nincs így. Max. 10 percre van el egy helyen, aztán már nyűgösködik. Van szőnyegünk is. Csak egyelőre problémánk van a háton fekvéssel, mivel hasfájós volt, és csak hason szeret lenni. De azért már 10-15 perceket el van háton is, ha nézi pl. a forgót. Igazából talán csak szeretnék egy kisebb fajta rendszert, de úgy nehéz, hogy két etetés között 20 percenként elálmosodik, és 5-10 perceket alszik...
2015. febr. 9. 08:53
 3/4 anonim ***** válasza:
jó hát a hasfájós babák szerintem jobban igénylik,hogy felvegyék ők nem ahoz szoktak,hogy le legyenek többet téve,nekem is az volt. hidd el,múlik a hasfájása,ügyesedik, majd ellesz.én is úgy rongyoltam el pisilni,5-10perc után már sírt utánam,mióta tud jól fogni,nem fáj úgy a hasa,meg fordul na azóta van el jobban,addig luxus volt a tusolás is estig. az alatatásra meg próbáld ki amiket írtam,hátha valamelyik beválik.
2015. febr. 9. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Most veszünk ilyen Adamo hintát, kíváncsi leszek, hogy ez segít-e valamennyit a benti alvásán.
2015. febr. 9. 12:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!