Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mit adjak a gyerekemnek ha...

Mit adjak a gyerekemnek ha nagyon finnyás?

Figyelt kérdés

Van egy 3 éves kislányom. Eddig nem volt baj az evéssel, de párommal elutaztunk egy hétre, és addig nagyszülőknél volt. Úgy elkényesztették, hogy mostmár semmit nem hajlandó megenni amit eddig. És ennek már 3 hete. Abban bíztunk, hogy visszaszokik, de nem így lett. Egyedül a mekit eszi, de nem szívesen veszünk neki ilyen kajákat. Régebb mindent szeretett, most 3 hete krumplipürén, spenóton és HappyMeal-en kívül nem eszik semmit meg. Kétségbe vagyunk esve, orvos azt mondta, adjunk neki amit eddig evett, majd visszaszokik. Tegnap egy kis tál spenótot tömtem bele este, mert egész nap semmit nem evett. Hiába volt minden előtte.

Most mit tegyünk? Segítsetek!



2018. febr. 10. 20:53
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
100%

Erdemes lenne elmondani neki roviden, hogy a mamaeknal azt ette, de nalatok nem ezt fogja, majd ketfele etelt mutatni neki, amikbol valaszthat, ,,Melyikbol kersz reggelire?”, ha pedig egyikbol sem hajlando, akkor megmondani, hogy ,,Rendben, most nem kertel, majd ebedelsz”. Kozben emellett lehet babozni, eljatszani akar az elutazast, akar nemevest babakkal, plussokkel, vele lenni aktivan, megadni neki a figyelmet, amit hianyolt, ha ez a baj.


Egyertelmuen, vilagosan lenne erdemes meghuzni a hatarokat, es kozben a kimondatlan igenyeire reagalni. Esetleg elmehetnetek bevasarolni egyutt, es kivalaszthatna o a bootban az egeszseges etelek kozul, hogy mit szeretne enni, a penztarna odanyujthatna a bankjegyet/kartyat, vagy csinalhatna valami “felnotteset”, amitol erezne, hogy vannak dolgok, amikben ove lehet a kontroll, meg ha sok masban nem is, mint pl. az egeszsegtelen etelek fogyasztasa, vagy a nyaralasrol dontes.

2018. febr. 11. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!