Ti is éreztetek így? Később hogy alakult?

Nekem a férjem segített sokat, és segít, is de nehéz eset volt babaként, rengeteg kelés,allergia,extrém nehéz fogzások..

Mondtam mindig hogy nem hiszem hogy lesz tesója én ezt nem fogom mégegyszer túlélni hogy 4-5 napig 2-3 órát aludjak éjszaka és társai, mert olyan volt néha mint egy kínzó vallatási rituálé.

Aztán hamar lezajlott a dackorszak, eljött a 3 éves kor, és ahogy egész nap dumál,önállósodik, amennyi szeretet ad ez hihetetlen eufória, annyi mindent játszunk,bolondozunk,bárhova lehet vele menni, annyit okosodik nap mint nap és olyan dumája van.. és persze 2 éves kora óta max 1x kel éjszaka.

Most kezdtem sokszor vágyni egy tesóra mert mennem kell vissza dolgozni, ő meg megy oviba ősztől, és nem várom... de még várunk kb 3 évet aztán utána, de már eldöntöttük hogy egyszer mindenképp lesz tesója.

Nekem úgy érzem ez a jutalmam amiért nehéz volt vele babaként, mások meg a babakort élik meg tök jól a 3 éves kortól meg a plafonra másznak, ez annyira gyerekfüggő. Ő alig hisztizik, ha hisztizik is néha meg lehet vele beszélni mindent.

Viszont a férjeddel bocsi de én se vállalnék tesót, ha spermadonor kell akkor nem házasságba akarok gyereket vállalni, ennek semmi értelme ami köztetek van.

Hál Istennek ennyire nem, de könnyebb helyzetben is vagyok. ( nagyszülő van)

De voltak nagyon nehéz napok, pillanatok, amikro a pokolba kívántam az egészet.

Férjem főnöké ek az alapeve, hogy "menjen szo.vas is túlórázni, addig se hallja a a gyereksivalkodást"

Persze ha nem megy, akko cseszegeti..

Meg hogy bizzos van elég "lóvénk" mintha bármi köze lenne hozzá.

Persze a férjemnek meg rossz, mert szeretne jobban részt venni az itthoni dolgokban, de marad a fürdetés meg a vacsi..( 1 éves a baba)

Szóval sokszor van, hogy egyedül érzem magam. Ezen pedig az anyukám sem tud segíteni, hiszen nem rá lenne szükség, hogy feltöltődjek.

Ilyenkpr valahogy hamvaimbóp összekaparom magam, és jó sokáig jó..

Mi kisebb korkülönbséget terveztünk..

Egy ilyen jó időszak után lassan 10 heses terhes vagyok 😅

Most újra mélypont

Hogy fog ez nekem menni?

Egyébként nálunk segített hogy szabi alatt övé volt a gyerek én csak szoptattam... ( ami nem kevés)

Csináltam a kertet meg mondent...

Nah akkor rájött...

De ekkor még kicsi volt épp nagyon hasfájós...

Volt ilyen időszakunk a férjemmel, összeraktuk az életünket így, gyerekkel. Mert nem működtek már a korábbi minták. Visszamentem dolgozni, onnantól helyreállt a rend. Mindketten felesben vesszük ki a részünket mindenből. Ha te is dolgoznál, a férjednek sem kellene szombat-vasárnap meg minden nap estig dolgoznia, többet lehetne együtt a család.

De ez csak egy megoldás. Üljetek le, beszéljétek meg.

2 hónapos a babánk. 12 év szinte tökéletes kapcsolat után a születése óta fenekestül borult az egész, nem ismerek sem a páromra, sem magamra. Nagyon egyedül vagyok ebben az egész dologban. Rám marad a babával kapcsolatos szinte minden feladat, házimunka és az egész életük összeszervezése. Ő dolgozik, hazajön, eszik, alszik. Annyi, hogy együtt fürdetünk. Aztán mi elvonulunk esti szopizásra és altatásra, utána gyors vacsi és ő vonul aludni. Nem tudom hogy lesz tovább. Elbeszélünk egymás mellett, az eddigi jól működő konfliktuskezelési technikák befuccsolnak, állandó a sértődöttség, nemtörődömség, harag.

Tudom, hogy ezzel nem segítettem neked, csak azt szerettem volna, hogy nem vagy egyedül ebben a helyzetben. Tökéletes kapcsolatok is tönkre tudnak menni egy babától, akit mindketten szerettünk volna, mindketten alig vártunk, és mégis, valahogy nem megy ez így. Remélem valahogy helyre tudjuk hozni.

6-os válaszolónak írnám! Légy türelmes legalább a gyerek egy éves koráig. Hidd el mi is pont így voltunk, mintha én írtam volna. 10 éve voltunk együtt, mikor jött a kisfiunk, szinte tökéletes kapcsolatba. Vita volt, veszekedés soha. Megérkezett a gyerek és 10 hónapos koráig egyfolytában el akartam válni, semmi sem volt jó, amit a férjem csinált, ő is türelmetlen volt, stb. Most 1 éves a gyerek és kezdünk visszavedleni a normális kerékvágásba. A hormonok. Ha előtte ezzel takarózott valaki, mindig csak röhögtem, de így visszatekintve, mintha az első 10 hónapban az nem is én lettem volna, szörnyű nagy hülyeségeim voltak.

A Kérdezőhöz visszatérve, az én férjem csodálatos apa, mindenből kiveszi a részét a háztartásban is, és igyekszik tehermentesíteni, amikor tud. És a legfőbb, hogy megérti, hogy néha nagyon elegem van és néha sok ez az egy gyerek is. Én így sem szeretnék még egyet, nekem épp elég. Egy ilyen kapcsolatba nem szülnék.

Nem tudom mit vártál kérdező ? Hogy majd egyik héten te foglalkozol a gyerekkel másik héten meg a férjed szabadságot vesz ki hogy segítsen neked ? És ez lesz egészen addig amíg óvodás nem lesz ?

Nem gondolod hogy a férjed azért dolgozok egész nap + hétvégén is hogy a gyereknek és neked meglegyen minden ? Könnyű azt mondani hogy " de hát ő nem segít semmiben sem, mindent én csinálok otthon ". Neked jelenleg nem kell foglalkozni a munkahelyi dolgokkal viszont neki igen, és azért hogy nektek meglegyen minden.

Gondolom, a gyerek megszületése előtt ti szépen megbeszéltetek mindent és valahogy még sem tetszik neked a dolog mert "hoppá ennyit kell foglalkozni egy gyerekkel de ne már " és már egyből a férj a hibás, kicsit szánalmas tartom ezt.

Legtöbb anyuka ezen mind átesik hogy igen, van amikor kevésnek érzi magát a gyerekneveléshez de meg kell oldania mert régebben sem ment máshogy a dolog. Az előző generáció gyerekeit sem úgy nevelték fel hogy az apuka többet volt otthon mint a munkahelyén + még jól is álltak pénzileg.