Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babakocsik, hordozók » Milyen babakocsit javasoltok?

Milyen babakocsit javasoltok?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy ezer ilyen kérdés van már, de hiába olvasgattam őket, nem vagyok biztos benne.


Első baba jön, mindenképpen 4 kerekűhöz ragaszkodnék, aminek az első kerekei bolygósíthatók. Mózeskosár és sport rész amit mindenképp szeretnék hozzá, autós ülésünk már van, bár nem kizáró ok, ha az is van hozzá.

Eléggé rossz terepen is használnám, mivel apuka nagy horgász, ezért a halastó melletti füves területen is szeretném használni. A súlya nem lényeg, faluban lakunk, nem használjuk a tömegközlekedést. Árban maximum 120 000Ft-ot szeretnénk kiadni érte.


Bebetto solaris-t néztem, vélemények?



2015. júl. 27. 16:18
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%
A solarisról tudok nyilatkozni (1es vagyok), 1000%,h kiszolgál több gyereket. Mint írtam, már 16 hónapja folyamatosan nyúzzuk, és mintha új lenne. A tolókaron sincs kopás, nem karcos a váz sem, nem szakadt alul a háló, pedig rendesen túlterheljük. A mózes huzatát kimostuk, úgy raktuk el, tényleg olyan mintha ki sem vettük volna annak idején a csomagból. A fék is ugyanúgy működik, ahol rögzítjük az egyes részeket, az sem lötyög (másik többfunkciós babakocsiról olvastam itt, h a részek cserélése miatt lötyög a sportrész a vázon). A két hátsó gumit majd cseréljük, ha a tesóé lesz, annak 1500 ft darabja.
2015. júl. 28. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 A kérdező kommentje:

Most beszéltem a bolttal ahol a Solarist árulták, sajnos nem lesz több. :(


A többi bebetto kocsiról vélemények?

2015. júl. 29. 12:24
 23/26 anonim válasza:

Britax (Römer) B Smart 4

Most akciós, 72 a spotresze, 40 korul van a mozes.

Nagyon jo babakocsi, most 9 honapos a kislanyom, ez a harmadik babakocsink. Sokat hasznalom koves illetve foldes uton is,semmi panaszom nincs ra. ( hozzas teszem,meg csak 2 honapja van meg)Kerekeire amugy van 2 ev gari is.

Nekem fontos volt, hogy velem szemben is lehessen a baba, illetve a tobb fokozatban dontheto hattamla, bolygos elso kerekek, nagyra nyithato kupoa. Ez mind megvan benne.

Mikor vettem, az elado mondta, hogy ez egy felso kategorias babakocsi, kozep aron. Nagyon jo vetel volt!

2015. júl. 30. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 bettike07 válasza:

Halihó!

Én is hasonló cipőben jártam a baba érkezése előtt. Pár hete azonban rátaláltam a Bébibogyó babakocsi oldalra, ahol a Dada Paradiso termékeit forgalmazzák. Rendeltem is tőlük egy Carino multifunkciós babakocsit, amivel a mai napig teljesen meg vagyok elégedve. Ha még egyszer választanom kellene, tutira ezt rendelném tőlük. Igaz, hangyányival 120 ezer felett van a 3 az 1ben változat, de nem kérdés, hogy megéri-e! :) Megnyugtathatlak...ez nem jön szembe az utcán, ráadásul nekem házhoz is hozták :)

2015. júl. 30. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:
Szia! Nekem Giraffe Club SH) 618 van. Nagy kerekű, bolygósítható, nagyon könnyű tolni. Én is faluban használom, simán átmegy mindenen. Két gyerek után még mindig nagyon jó állapotban van, bírja a strapát.
2015. aug. 1. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim válasza:

Leirom a Cam Combi Familivel a tapasztalatom, nekünk ez van.117 ezer volt akciósan.

Előnyök:


-jó minőség érzet,és ár érték arány

- a hordózó is és a mózes is nagy . Még most is elfér bennük az 1éves kisfiam pedig 3 és fél kilóval született. Szóval ezzel nem lehet gond.

-minden rész minden irányban forgatható, szemben illetve háttal is a vázon

- kis kereke,megfordul a saját tengelye körül, bárhol elfér az ember

-könnyű,bárhova felcipeltem hordival ,és mózessel együtt

-nincs nagy csomagtartónk, de mivel esernyőre csukható a váz úgy befér hogy még táskák, csomagok is simán pakolhatók mellé.

-sport résszel könnyen összecsukható a váz


Hátránya:

-a hordozó anyaga elkopott kissé,igaz sokszor mostam, mert eddig minden nap gyötörtük alvásra evésre utazásra.

-földúton is elmegy a kis kerék, de ráz(bár ez szerintem inkább a szülőt zavarja mint a gyereket) én aggódtam nem rossz e neki ő meg csak beszunyált a zötykölődésre!:)

-a vázszerkezete igényel némi törődést.(most egy év után befújkáltam wd40el és nincsen nyikorgás, de enélkül van)


Összegezve szerintem nagyon praktikus,szerethető darab.

Mikor vettük beleástam magam, és tényleg ez az egy kocsi volt ami minden apróbb elvárásomnak is megfelelt, valamint a 3 legfontosabbnak: hogy kicsi legyen, könnyű, nagy babának való térrel.

2015. aug. 3. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!