Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babaszoba, gyerekszoba » Kis korkülönbséggel a testvére...

Kis korkülönbséggel a testvérek közös vagy külön szobában legyenek inkább?

Figyelt kérdés

Két hét múlva költözünk, 3 hálónk lesz,van egy 14 hónapos kislányunk és jövőre tervezzük a kistesót, tehát kb 2 év korkülönbség lesz köztük. Eddig úgy gondoltam, hogy a pici kiságya az elején még a mi hàlónkba lesz és mikor már jól alszik akkor àtkerül a lányunkhoz közös szobába egészen addig amíg nem lesznek nagyobbak hogy igényeljék a saját szobàt. Ami miatt így gondolom, köztünk a nővéremmel 4 év van és egy szobában voltunk, imàdtuk,együtt jàtszottunk, beszèlgettünk, már nagyobbként este együtt filmeztünk stb. Anyuéknak is könnyebb volt, pl esti mese, közös jàtékok stb. Kb 15 éves korunktól voltak már vitàk, ahogy kamaszodtunk, fiúztunk, de addig nem is akartunk külön lenni. Most viszont a szobavalasztàs, festés, berendezés stb miatt el kell dönteni, hogy akkor hogy legyenek a szobàk, és elbizonytalanodtam, hogy talán csak mi voltunk ilyen jó testvérek és érdekelne másoknál mi vàlt be. 3 hàló van, két egyforma méretű és 1 kicsit nagyobb. Az én elgondolàsom alapján a nagyobb lenne az ő közös szobàjuk,a kisebb a miènk, majd mikor már kamaszodnak megkapnàk a két egyformát mi meg mennénk a nagyobba.

Elég hosszú lett Bocsánat, tapasztalat valakinek?



2017. máj. 24. 20:23
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
36%
Nálunk senkinek nincs külön szobája, mindenki osztozik valakivel. Mi nem bánjuk. Több az előnye, mint hátránya.
2017. máj. 24. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk senki nem osztozik a szobákon, az a legjobb ha mindenkinek mag van a saját kis tere ahova el tud vonulni ha magányra vágyik. Csak akkor raknám őket közös szobába, ha muszáj lenne mert nem lehetne máshogy megoldani.
2017. máj. 24. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
55%
Nekünk 1 nagy szobában van a 2 csajszi (2,5 éves és 1 hónapos). A bútorokkal variáltunk úgy, hogy kissé szeparáltak legyenek a részek, bár egyelőre egyik gyereknek sincs igénye az elvonulásra.
2017. máj. 24. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:

szia.

nekünk kb 1 hónap múlva születik meg a lányunk. akkor majdnem 3 éves lesz a fiúnk. elsőre egy szobába tesszük őket, nincs még egy plusz szoba. de ha a kicsi rosszul fog aludni, a fiam kelni fog rá, (szeptembertől ovi, tehát fontos hogy jól aludjon), akkor kihozzuk magunkhoz a kicsit. és olyan 3 év múlva lesz lehetőség külön szobára akkor külön tesszük őket, persze ha ők is igénylik.

2017. máj. 24. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
64%
Nalunk mindenkinek sajat szoba. Ha akarnak tudnak egyutt jatszani, de nem zavarjak egymast. Annyi gyereket vallalunk hogy kenyelmesen elferjunk!
2017. máj. 24. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk elég kicsi a különbség, mivel ikrek. Mind a kettő lány ráadásul, mégis külön raktuk őket az első naptól (nem velünk aludtak). Az oka egyszerű volt, nem akartuk, hogy felébresszék egymást. Ha több lenne a kor különbség akkor még ennyit sem gondolkodtunk volna, szerintem fontos hogy a másik gyerek a lehető legzavartalanabbul aludjon, főleg ha még másnap oviba is kell mennie. Nem akarnám, hogy azért kelljen másnap fáradtan mennie, mert a kicsi nyűglődött. Igaz nálunk ilyen nem volt, de én erre gondolnék feltétlenül.
2017. máj. 24. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:

Nálunk is külön vannak.ami jo is mert más az alvásigenyük.az egyik korán kelő.a másik meg szeret aludni.ha akarnak együtt játszanak de ha éppen elegük van egymásból akkor nem muszáj egyszobába lenniük.

Amikor rákérdeztem hogy akarnak együtt aludni akkor azt mondták: nem! Jobb a különszoba. De ők ezt szokták meg..

2017. máj. 24. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:
A külön szobàra nálunk is meg van a lehetőség, meg lesz a 3 hàló, plusz van egy nagy nappali. Lehetnének rögtön külön szobában, nekem csak a közösröl van saját emlekem és úgy nagyon jó volt, pl én féltem volna egyedül aludni, de a tesómmal olyan jó volt, de mi jó testvérek voltunk. Pàrom egyke, ö rám bízza hogy legyen.
2017. máj. 24. 20:52
 9/19 anonim ***** válasza:
58%
Én a helyedben úgy csimálnám, ahogy leírtad. Mi is együtt voltunk a nővéremmel négy év a korkülönbség, de igy is jó volt
2017. máj. 24. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
67%
Úgy jó, ahogy kitaláltad. Amikor igényük lesz a külön szobára, mehetnek külön. Nálunk 21 hónap a különbség, együtt fekszenek, együtt kelnek. A nagy nem ébred fel a kicsire, pedig sokszor kel, a kicsi néha felébred a nagyra. Nem is tudom, hogyan fektetném le őket, ha külön lennének. Amíg a kicsit szoptatom v. ringatom, mesélek a nagynak. Ha a nagy a másik szobából óbégatna, hogy menjek be hozzá, miközben a kicsit altatom... Hááát. :D
2017. máj. 24. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!