Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ti be mernétek vállalni a...

Ti be mernétek vállalni a gyereket ilyen körülmények mellett?

Figyelt kérdés

A párommal 5 éve agyunk együtt, egyetemi szaktársak voltunk, mindketten 25 évesek vagyunk. Idén tavasszal kaptuk meg a diplománk, én történelem-honismeret szakos, ő történelem-magyar szakos tanár.


Szeptember óta tanítunk, ő felső tagozaton én pedig gimnáziumban. Mindkettőnk fizetése havi 135 ezer nettóban, ami együtt 270. Szülői segítségre sajnos egyik oldalról sem számíthatunk.


A kiadásaink így néznek ki kb.:

-Albérlet (másfél szobás)100 ezer.

-Rezsi kb. 25 ezer.

-Tömegközlekedés kb. 10 ezer.

-Háztartás (pl. tusfürdők, fogkrém...) kb. 15 ezer.

-Kaja kettőnknek kb. 70 ezer.

-Ruha kettőnknek kb. havi 10 ezer.


Ez összesen 230 ezer ft, tehát ha a legszükségesebbeket kifizetjük , de nagyon spórolunk, akkor marad 40 ezer forintunk havonta.


Tudhuk, hogy ez nagyon kevés, de már 25 évesek vagyunk és mindketten nagyon vágyunk gyerekre. És hiába várnánk még akár 10 évet is, a bértábla alapján van a fizetésünk, ami viszont jóval lassabban emelkedik, mint az árak, tehát amit 10 év múlva fogunk keresni, akkor majd még kevesebbet ér.


Ti mit tennétek így, bevállalnátok a babát, vagy várnátok akkor is, ha tudjátok, hogy érdemileg nem fog emelkedni a fizetésetek?


2019. dec. 16. 16:59
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
 1/99 anonim ***** válasza:
38%
Bevallálnám a helyzetekben, szerencsés vagy viszonylag, olyan a végzettséged, hogy ha úgy alakul és gyerek mellett lesz rá időd heti pár alkalommal akár tanítványokat is vállalhatsz, az még kiegészítené a GYED-et, családit. Mivel nem fog a közeljövőben növekedni a fizetésetek, így annyira nem indokolt várni, max amiatt esetleg, hogy spórolni tudjatok még.
2019. dec. 16. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/99 anonim ***** válasza:
24%
Igen bevállalnám, testvérem is pedagógus, neki is van gyereke, nem nélkülöznek. Tusfürdő helyett vegyetek szappant, annak papír a csomagolása, nem szennyezi a környezetet és jóval olcsóbb.
2019. dec. 16. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/99 anonim ***** válasza:
81%

Ha gyereket válaltok a Te jövedelmed csökkenni fog évekre, a kiadásaitok meg nőni (gyerekkaja, pelenka stb stb.).


Hosszú távon gondolkodva: a másfélszobás albi most még ok, de idővel kell nagyobb. A gyerek meg ahogy idősödik egyre többe fog kerülni.


Váratlan költségekről még nem is beszéltem: elromlik a mosógép, valaki beteg lesz stb. stb.


Én nem válalnék így. Legalább egyikőtöknek el kéne hagyni a pályát és jobb fizu után nézni. Esetleg költözzetek külföldre.

2019. dec. 16. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/99 anonim ***** válasza:
53%
Nem, de a kiadásokat is átgondolnám. Miért kell havonta ruhát venni? Kettőtökre a kajára is sok a 70.000.-. Ha baba lesz, akkor a kiadások is jelentősen nőnek, a jövedelem csökken és az sem biztos, hogy maradhattok az albérletben, ami kettőtöknek is elég kicsi,.
2019. dec. 16. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/99 anonim ***** válasza:
51%

Nézzetek körbe, mit tudtok kihasználni! Babaváro hitel, első házasok adókedvezménye, családi pótlék, adókedvezmény, stb.

Ki mivel tud egy pici plusz bevételhez jutni? Magánóra, fordítás, cikkírás, de lehet az olyasmi is, ami a szakmától teljesen idegen, pl. provident vagy műkörmözés, szempillázás. Körbe kell nézni jó alaposan, beszélni mindenkivel, mert sok ilyen munkát nem hirdetnek.

Esetleg érdemes hosszú távon gondolkodni, és befektetni a jövőtökbe. Pl. autós oktató kevés van, és jól fizet. Drága a suli, kb. 1 milla, (akár hitelből) de pár hónap alatt behozta az árát, és fix bevételi forrás életed végéig. Rugalmas, pici gyerek mellett is végezhető, és direkt jó, ha van pedagógiai rutinod, és nem egy idegbeteg áll az vagy, mint a legtöbb oktató.

2019. dec. 16. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/99 anonim ***** válasza:
72%
Nem. De én el sem kezdtem (volna) tanítani, mert éhbérért nincs értelme dolgozni. Tanári diplomám van nekem is, 6éve egy SSCben kezdtem dolgozni nettó 210ért. Egyáltalán nem mindegy.
2019. dec. 16. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/99 anonim ***** válasza:
41%
Mikor gyereket vállaltunk a férjem 260at, én 120at kaptam kézhez. Nem volt saját házunk, Anyósom szülei házát pofoztuk ki, ott éltünk a gyerek két éves koráig. Emellett azért szerencsénk volt és a mai napig is az van, mert a szüleink sokat segítenek pl. hétvégén ha jönnek látogatóba hoznak főtt ételt, az unokának is minden hónapban vesznek ezt-azt. Az örökölt házban lakott 2 év alatt jól alakult az anyagi helyzetünk, a férjemnek van diplomája, de elvégzett egy heggesztői tanfolyamot és lett egy jól menő vállalkozása, mellette nem hagyta ott a régi munkáját. Ennek már jó néhány éve, azóta odáig jutottunk, hogy azt mondhatjuk, hogy átlagon felüli az életszínvonalunk. Annó vettünk egy lakást természetesen szülői segítséggel és hitellel is kiegészítve, de már nem sok van hátra és hitelmentes. Azért írtam mindezt le, hogy lásd van tovább. Ha nektek nem adatott meg a szülői hozzájárulás, várjatok 1-3 évet, főként aki tehet a jövőtök érdekében az a párod. Neki kellene valami pluszba belevágni.
2019. dec. 16. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/99 anonim ***** válasza:
88%

Semmiképpen nem vállalnék még a helyetekben gyereket. A te jövedelmed simán lesz annyival kevesebb, ha otthon maradsz a babával, vagy még ettől is kevesebb, mint amit írsz, hogy megmarad hó végén. Plusz ehhez hozzájön majd a kisbaba ellátása, ami nagyon sokba kerül, konkrétan több tízezer forintba havi szinten, mire mindent megveszel, plusz ugye ha még beteg is.

Úgyhogy dolgozzatok még, tegyetek félre, gyűjtögessetek és várjatok még arra a sokkal jobban fizető állásra. Na, majd félretette pénzzel és több jövedelemmel havonta.

2019. dec. 16. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/99 anonim ***** válasza:
74%

Vállalnám, de kicsit okosabban. Esetleg másodállású vállalkozás? Bármi, amiből pénzt csinálhatsz.


Vagy saját lakás vásárlás? Nekem 50 000 a törlesztőm.


Plusz egy költözés is megfontolandó. Ennyi albérleti díj ennyi fizetéshez rengeteg. És ezt a bért kapjátok az országban mindenhol, mindenhogy hogy város, vagy főváros vagy falu.


Tanuljatok valamit baba mellett mert ez külföldön sem versenyképes :(


Nem a ti hibátok, a rendszer szar :( egyébként gyönyörű szakma.

2019. dec. 16. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/99 anonim ***** válasza:
85%

Nem, nem vállalnám be.

Én is 25 éves vagyok az 1 éves lányommal, terveztünk gyereket de még nem most azonnal, de besikerült, természetesen nagyon örültünk neki.

De mi már épp a saját új házunk adásvételét intéztük,szóval fél lábbal kint voltunk az albiból, és az össz bevételünk olyan 500 ezer körül van havonta, úgy, hogy én most gyeden vagyok (maxot kapom mert magas fizum volt) + itthonról bedolgozok, és még így sem olyan egyszerű.


Ha azt nézed a csed-gyed még kevesebb lesz neked mint a fizud durván a 70%a lesz, tehát a bevételetek esik le, azaz nulla fog kb maradni.

Akkor miből látjátok majd el a gyereket?


Csak a kezdeti bevásárlás elég sok egy gyereknek.

Aztán havi szinten kapásból amiket venni kell:


Pelus kb 6000/hó

Popsitörlő 2000/hó

Mostmár hozzátáplálunk, bébiételek vagy külön főzni való neki kb 10.000/hó

Tápszer, tejpép 6000/hó

Addicionális dolgok, pl D vitamin, orrspray, popsikrém, fürdető, sampon, mikor mi fogy el még kb 5000/hó

És mi ruhára nem is költünk, mert kaptunk kb 15 zsákot tesóméktól, szóval ruhát én nem veszek neki annyi szép ruhát kaptunk. De ha azt is meg kell venni az a csillagos ég.

Szóval ruha nélkül olyan havi 40.000 ft plusz a baba, és ti nektek még lesz is a bevételből -40.00 kb.

Szerinted? :/


Valamit lépnetek kell.

2019. dec. 16. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!