El fog múlni ez a "csakababavan" érzés? Nektek volt ilyen?

Két hete és pár napja szültem, azóta kicsit úgy érzem, hogy teljesen beleoldódtam a babázásba. Ami a pici szempontjából tök jó, neki most erre van szüksége, de a férjem szempontjából annyira már nem. Rajta már kezdem látni, hogy igényelne némi intimitást (csak összebújni elalváskor vagy néhány csók meg ilyenek, egyébként nagyon türelmes és megértő, imádja a lányát ő is), de nekem erre most amellett, hogy igényem sincs, valahogy kapacitásom sem nagyon. Mármint nyugodt a babánk, nem arról van szó, hogy ne tudnánk mellette létezni, nem az ő hibája, hogy nekem valahogy most háttérbe szorult a házaséletünkkel kapcsolatos minden probléma, egyszerűen csak motiválatlannak és fáradtnak érzem magam az ilyesmihez. Minden percben a pici körül forognak a gondolataim, és így elég bizarrnak érezném ha lepippantanám közben a férjem.

El fog ez múlni? Nálatok hogy volt? Szeretnék odafigyelni a férjemre is, nem akartam az a fajta anyuka lenni, akinek csak a babája létezik, de nem tudom kontrollálni az érzéseim és hangulataim.