Mi az, amit megfogadtál, hogy másképp csinálsz a gyerekednél, mint ahogy édesanyád csinálta nálad?

10-es, ez mennyire jellemző rám is, nem mertem a saját anyámnak megmondani, hogy megjött.

Mintha az én gyerekkoromat írtad volna le.

Nekem igazából olyan semmilyen a viszonyom anyámmal. Néha el is felejtem, hogy létezik, pedig alapjában véve nem volt rossz szülő. Sosem bántott fizikailag minket, hangsúlyt fektetett a tanulásra is, segített, ki kérdezte a leckét, próbált beszélgetni suli után, nagyjából mindenünk megvolt ami a 80-as, 90-es években aktuális volt.

Minden nap meleg kaja es tiszta lakás várt minket haza. Rengeteg mindent megcsinált helyettünk, gyakorlatilag kiszolgált. Amikor kikerültünk a nagybetűs életbe egy borítékot nem tudtunk megcímezni pl. 😂

De! A borzasztó lelki terror. A hasonlítgatás másokhoz, ha rossz jegyet kaptunk akkor egyből az jött hogy majd utcaseprőnek leszünk csak jók, ha 4-est kaptam akkor bezzeg az Xy biztos, hogy 5-öst, az meg nem érdekelte ha 20-ból 15 gyerek 3-t vagy rosszabbat kapott, az enyém miért csak 4?!

A non plus ultra. Együtt éltünk a nagymamámmal, vita esetén mindig neki volt igaza es nekünk kellett bocsánatot kérni. Sosem védett meg minket vele szemben. A mama pedig egy igazi szipirtyó. Mindenbe belekötött, hogy nézünk ki, hogy beszélünk, es egyáltalán… minket aztán soha senki se fog szeretni.

Anya mindemellett roppant mód mártír alkat. Úgy es olyan bűntudatot senki se tudott okozni az életben ahogy ő tette és ezt mind a mai napig gyakorolja.

Emellett nagyon elhanyagolta magát ami miatt sokszor szégyelltem és szégyellek mind a mai napig menni vele valahová.

Amit mindenképpen másként csinálok az az, hogy hangsúlyt fektetek a gyermekeim lelki és mentális egészségére. Beszélgetünk, nem csak élünk egymás mellett. Nem csak kiszolgálom hanem bevonom az élet dolgaiba.

"Sosem érdekelte, mit szeretnék, mi a véleményem, vagy hogy egyáltalán milyen ember vagyok, a saját képére akart formálni, betörni. A problémáimat elbagatellizálta."

Detto ugyanez. A mai napig egy óriási csalódás vagyok neki, mert abszolút nem vagyok olyan, mint ő, tök másképp élek. Természetesen mindent rosszul csinálok szerinte. 33 éves vagyok, már két saját gyerekkel, és a mai napig hallgatom, hogy "nem ezt láttad otthon". Hát nem, és nem véletlenül nem akarom úgy csinálni.

Az én anyukámnak baromi fontos volt mindig, hogy a házimunka el legyen végezve, és legyen RENDSZER a napokban. Nem baj, ha nem vagy éhes délben, akkor is enni KELL, mert most van dél, és nyilván beesik az eső, ha te fél óra múlva éhezel csak meg. Rengeteg hosszúra nyúlt, végigkínlódott ebédre emlékszem, mert egyszerűen nem akartam enni, de ott ültem, amíg belém nem diktálta. És most ugyanezt próbálja csinálni a gyerekeimmel, zsarolással akarja beléjük erőszakolni az ebédet, amikor nem éhesek. Mikor rászólok, hogy hagyja már békén, majd eszik, ha éhes lesz, én vagyok a rossz, aki nem eteti őket rendesen. De, csak megvárom míg akarnak is enni.

Mindig rendnek kell lennie, mert mit szól akárki, ha bejön ide és kupi van. Nem emlékszem, hogy bármikor leült volna velünk játszani, ellenben arra igen, hogy naponta többször hangzott el, hogy "hagyjál békén, dolgom van", illetve "ne tartsál már fel". Én már megkaptam, hogy miért legózom a gyerekekkel a kupi közepén, ahelyett, hogy rendet raknék. Mondtam neki, hogy a kupi megvár, a gyerekek most kicsik. Nem értette az összefüggést.

Elmondhatok otthon bármit, beszéljek a problémáimról, de amikor elmondtam valamit, sokszor kinevetett, kigúnyolt, elbagatellizálta, a fülem hallatára gúnyolódott másokkal a szerelmi bánatomon pl. Nem volt komoly, kisiskolás voltam, de rosszul esett. Gyorsan leszoktam róla, hogy beavassam a dolgaimba.

És az egészben a legszebb, hogy így 2-3 évtized távlatából totál elferdíti a valóságot. Szerinte ők anno rengeteget foglalkoztak velünk, sokkal többet, mint a mai szülők a gyerekeikkel. Állítja ezt úgy, hogy sosem játszott velünk, jó időben pl. be se mehettünk a házba, egész napra ki voltunk csapva a kertbe, találjuk fel magunkat. Igaz, a leckével tudott egész délután meg hétvégén cseszegetni, gondolom ez akart lenni a foglalkozás. Mert milyen már, ha nem vagyok kitűnő.

Nálunk durva dolgok nem voltak, amiket meg kellett volna fogadom. Jó, a hozzataplalast én sem úgy csináltam, ahogy a 80-as években anyám, hiszen most teljesen más az ajánlás, de ez szerintem nem számít extranak, tetrapelenkát sem használunk már, mert ennél már van sokkal korszerűbb.

Szóval én csak azt fogadtam meg, hogy sosem fogom benyálazott ujjal letörölni a gyerek arcáról a maszatot. Hát, nem sikerült betartani 😅

Nagyon sok mindent másképp csinálnok/fogok csinálni.

Mindig fiús frizurám volt 12 éves koromig mert "nem volt ideje bajlódni a hajammal". Sosem voltam szebb ruhákba öltöztetve mint a többiek. Mindig kicsúfoltak. Egészségtelen kajákkal voltam tömve mert ugye mindent megeszel amit kiszedek neked. Nagyon sokáig küzdöttem a súlyommal. Pici koromtól kezdve mindig csendben végig kellett ülnöm a miséket rendszeresen, egy kényelmetlen fehér ingben. Ezért kerülöm szinte a templomot. Rám volt erőltetve a vallás, semmit nem gondolhattam másképp. Nálunk sosem hangzott el a szeretlek szó. Mindig kiabált velem, ezek után nekem nagyon nehéz kitartani hogy ne legyek olyan kiabálós mint anyám volt.

Tehát kb mindent.

Sosem fogok a pénzről beszélni a gyerekek előtt, ha van, ha nincs. Gyerekkoromban a szüleim elég rossz anyagi körülmények között neveltek minket a testvéreimmel, és folyton azt hallgattam, hogy nekünk erre nincsen pénzünk. Most ott tartok lassan 30 évesen, hogy mindenre nehezen adok ki pénzt, pedig simán megtehetném, hogy megveszem, de valahogy annyira belém ivódott, hogy "nekem erre nincs pénzem". Természetesen ugyanez vonatkozik arra is, hogy mi jelenleg elég jól élünk, de ezt sem fogom sosem a gyerek orra előtt mondani.

Nem akarom, hogy tabutémák legyenek köztem és a gyerekeim között. Azt szeretném, hogy nyíltan tudjunk mindenről beszélni, mert nekem sajnos ez sem adatott meg.

Nem fogom minden kis apró hibáért a fejüket leharapni. Nem leszek idegbeteg, ha eltörik egy pohár stb.

#16 ez így ebben a formában rossz gondolat.

Nincs tabu téma...kivéve a pénz meg az anyagi helyzetetek?

Hogy fogja így megtanulni a kemény munka értékét, hogy a pénz mire való, honnan jön, mit kell tenni érte, mi a gyűjtés lényege, miért fontos a stabil anyagi helyzet.

Ezzel a hozzáállással azt éred el, hogy 30 év múlva a gyereked azt válaszolja egy ilyen kérdésre, hogy mit csinálna mádképp mint az anyja:

Az én családomban mindig tabu volt a pénz téma, sosem tanultam meg a pénz értékét, és folyton rosszul osztom be amim van, mert gyerekként nálunk erről nem igazán beszélgettünk. Aztán meg mikor kimerülten a nagyvilágba, nem értettem miért nen alap másoknak a *legújabb kütyü*, és elszórtam a koli pénzem idő előtt, mert nem tanultam meg spórolni.

Gobdold át.

Segítek neki, ha tanulási nehézségei vannak.

Az iskolában már az első osztályban megutáltam a matematikát, mert akárhogy magyarázták, nem értettem. Otthon meg ha segítséget kértem, konkrétan üvöltöttek velem, hogy miért nem tudom megcsinálni a feladatot. Mai napig emlékszem, ahogy a matekkönyv felett görnyedek és potyognak a könnyeim. Ezután mindig problémám volt a matekkal, rengeteget sírtam, vagy épp dühöngtem miatta. A középiskolában meg is buktam, az volt a mélypont. Szerencsére találtam egy szuper magántanárt, aki gyakorlatilag az általános iskolai anyagtól kezdve, végtelen türelemmel magyarázta el a dolgokat. Hosszú évek lemaradását pótoltam be egy nyár alatt, az ő segítségével. Ennek ellenére, én továbbra is szégyelltem magam, elkönyveltem, hogy buta vagyok.

Akkor jöttem rá, hogy nem így van, amikor gyógypedagógusnak kezdtem tanulni. Rájöttem, hogy rengeteg gyereknek/tanulónak vannak nehézségei, de ha megkapják a megfelelő segítséget, megoldódhatnak a problémák. Felnőtt fejjel esett le, hogy egyáltalán nem vagyok hülye, csak segítségre lett volna szükségem :(