Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hagynátok egy rossz anyának,...

Hagynátok egy rossz anyának, hogy amit anyaként elszúrt, azt nagymamaként tegye jóvá?

Figyelt kérdés

3-4 éves koromig mindig eljátszotta velem, hogy állami otthonba ad, és ha jött a postás, vagy kopogott a jég az ablakon, akkor eljátszotta, hogy értem jöttek a gyámhivataltól.

Folyton a tanulásba volt beleb_zulva, ráköpött az öcsém bizonyítványára, mert csak 4,80-as átlaga volt. Mivel ő órákon keresztül tanult egy oldalt, így mi se tanulhattunk nála gyorsabban. Hiába tanultam meg mindent 10 perc alatt, akkor is ott kellett görnyednem 2-3 órát a könyv és a füzet felett, hiába mondtam fel neki és válaszoltam minden keresztkérdésére, ő szerinte nem tudom az anyagot.

Kikészítette nekünk minden este a ruhát, hogy mit vegyünk fel. Nagyon gázak voltak, főleg a téli cuccok, a nadrágok és a pulóverek nagyrésze vagy nagy volt rám, vagy fiús volt, vagy nagyon gyerekes, pluszba még fel kellett venni hozzá színes harisnyát, ami miatt folyamatosan nevetség tárgya voltam a suliban. Sokszor kijátszottam őt, eldugdostam a ruhákat az ágy háta mögé, alávettem a rendes ruhát, vagy a lépcsőházban átöltöztem. Elkezdett két műszakban dolgozni, ami azért volt rossz, mert ha délelőtt dolgozott, akkor előbb ért haza, mint én, ha délután, akkor meg reggel mindig látta hogy mibe megyek, meg folyton bejött a szobámba ellenőrizni, hogy mit csinálok. Ha meglátta, akkor mindig mondtam, hogy elfelejtett kikészíteni nadrágot, nem láttam, hogy kikészített, nem jött fel rám a nadrág, de már a sokadik ilyen után meggyanusított, hogy k_rválkodom (nem tudom hogy jött ez összefüggésbe), meg elosztogatom a ruháimat.


Na egy ilyen anyának adnátok egy második esélyt?


2022. júl. 15. 16:29
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Az en anyam nagyon szar alak.

Sorolhatnam miert de nem teszem. Lassan 7 eve elkoltoztem es azota is nagy ritkan ha latom akkor max koszonunk ha eppen nem szapul valamiert. En nem fogom engedni hogy a kozelebe keruljon a gyermekemhez ha eljon az ido hogy legyen babank. Annyit viszont tenni fogok hogy ha lesz olyan erett majd a gyerekem akkor elmondom neki hogy ha el meg a mamaja hogy milyen is o es hogy viselkedett miket tett ellenem es ha erdekli elmondom neki hogy hol talalja. Annyit megteszek erte ha szeretne megismerni hogy elvigyem hozza. De ezt csak akkor ha mar akkora lesz hogy tudataba legyen az egesz komolysaganak. Gondolok itt 16-17 eves korara. Mert edesanyam azt is titkolja hogy honnan jott ki a csalad. Senkit nem ismerek felole es ez viszont rossz erzes hogy nem tudhatom meg ki a csaladom ezert gondolom azt hogy igen is tudnia kell majd az unokanak a mamajarol de akkor ugy hogy mindent hogy atbirja gondolni hogy szuksege van e egy ilyen szar emberre. De az biztos hogy meg magatehetetlen kicsi addig azt sem szeretnem elmondani hogy van unokaja. Nem szeretnem a csaladom kozelebe engedni

2022. júl. 15. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%
Utolso vagyok ami meg fontos ha esetleg a mama mar nem elne akkor majd ha nagykoru lesz vagy ha ugy erzem eleg erett hozza akkor el fogom mondani a valosagot . Nem szeretnem almokba ringatni hogy milyen jo nagyanyja volt majd kideruljon mashonnan hogy ez nem igaz
2022. júl. 15. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
0%

Te jó ég miket olvasok itt. Ezt mindenki komolyan gondolja? És kérdező te valóban úgy gondolod, hogy ilyen pitiáner dolgok miatt rossz Édesanyád van? Az, hogy elvárta tőled, hogy tanulj az nem azért volt, mert szeret és jót akart neked? Igen lehetett volna belátóbb is. De e miatt rossz Anya? Vagy, mert szerette volna ha télen rétegesen öltözködsz? Nem telt neki divatos ruhákra, te meg felnőttként is ezen rágódsz?

Sajnálom Édesanyádat. Csak nehogy a Te gyereked hasonló hatalmas okok miatt megszakítsa veled a kapcsolatot.

2022. júl. 15. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
96%

#13


Gondolom te is ilyen ‘jó anya’ vagy ezért mosdatod…


Kérdező, itt a baj azzal van hogy ez csak a te fejedben új esély. Neki tutira meg se fordul a fejében, hogy szar anya volt, még akkor se ha esetleg szembesítetted. Én már 100x elmondtam anyámnak, hogy milyen traumákat okozott nekem az életben, ami miatt évek óta járok pszichológushoz, de az ő válasza az, hogy nem kell hisztizni, másoknak ezerszer rosszabb és ők nem nyafognak🥲. Érted… évek óta járok terápiára, elmondom a problémákat, majd azt mondja hogy jaj ugyan már.. az semmiség. Na most ezzel nem lehet mit kezdeni, hiába minden, nem látja mi a probléma, ezért ő nem is kezd úgy mint egy második esély, csak folytatja amit elkezdett. Sőt, ennél még veszélyesebb az a nárcisztikus fajta aki meg el se tudja képzelni, hogy van jobb nevelés mint az övé, ezért ráerőlteti nagymamaként is a gyerekére a fantasztikus nevelési elveit. Itt neked kell mint szülő kiállni magadért, mert te már saját jogon vagy teljes értékű anya, akinek egyrészt meg kell védeni a gyerekét, másrészt el kell dönteni hogy miként akarja nevelni a gyerekét.

2022. júl. 15. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
100%
Hogy le lettem pontozva mert anyukám nem ismeri az unokáját. Megsúgom engem baltával kergetett gyerekként szóval beteg állat,az ilyennek a közelébe sem engedem a gyerekem. Ez van. Épp elég hogy az én lelkem sérült a hulyesegei miatt,a gyerekemet inkább kímélem tőle.
2022. júl. 15. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
20%

#14

Nem mosdatom. De ha állítjátok magatokról, hogy felnőttek vagytok, akik képesek gyereket vállani és nevelni, akkor úgy gondolom, ahhoz is fel kellene nőni, hogy a gyerekkorodban tapasztaltakat ésszerűen kezeld. Az éheztetés és a ruhaválasztás nem azonos súlyú. Keress egy normális pszichológust.

Le kell ülni Anyáddal beszélni és elmondani a korábbi sérelmeidet, és hogy nem szeretnéd ha ezeket a gyerekeden alkalmazná. Felnőtt mondjára. A szátokat másra is lehet használni nem csak ...

De felnőttek vagytok akik képesek gyereket csinálni szóval nem mondok újat.

Igen szar Anya vagyok, de nem az a célom hogy hercegnőt neveljek, hanem hogy erős kiegyensúlyozott nő legyen a gyerekemből aki megállja egyedül a helyét a világban.

Nem kérdőjelezem meg azt, hogy a kérdezőnek ez gyerekkori sérelem. De az ember nem ugyanúgy viselkedik a gyerekével mint az unokájával. Mert a gyerekedből értelmes felnőttet kell nevelni, míg az unokát csak kényeztetni kell.

2022. júl. 16. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
0%
Szerintem annyira nem volt szar anya! Furcsa, hogy csak én és egy másik válaszoló látjuk így! Nem voltál verve, éheztetve! Adj neki egy esélyt!
2022. júl. 17. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:

Csak az lehet rossz szülő, aki veri meg éheztetni a gyerekét?


Megnéznélek titeket, hogyha a ti bizonyítványotokra köpött volna anyátok/apátok, akkor is így vélekednétek-e.

2022. júl. 18. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!