Mitől is olyan nehéz a gyereknevelés?

0-24 mostmár figyelned kell valakire, felelős vagy érte.

Nem úgy fog viselkedni sok helyzetben, mint varod, ez lehet egyszerű hiszti, vagy kimerítő évek kérdése.

Kiskorban neked kell kitalálni, mire vágyik, mi miatt szomorú.

Miután beszél, onnantól meg ezernyi kérdés jön, amire néha neked sincs ötleted :D

Figyelem hiányos lesz, akarmennyit vagy vele. Minden rajzot, mondatot stb figyelemmel kell kísérni, különben hiszti van.

Míg pici, ha ő nem alszik, te sem :D

Innentől minden 24 orahoz kellene meg 6-7, hogy tudj aludni és magadra figyelni .

Úgy írnak itt egyesek, mintha a gyereknevelés nehéz része csak 3 éves korig tartana. 😂

A frászt. Mindig nehéz lesz, kamaszkorában is.

Összességében a gyereknevelésben nem a csecsemőkori 0-24 órás felügyelet a nehéz, hanem az, hogy egy életképes, boldog, kiegyensúlyozott, jó felnőtt embert nevelj a gyerekből.

#4 , én ezt írtam kb, néha hozza tettem , ha pici. De le lettem pontozva :)))

Egyébként igen, az a fontos, amit írtál.

Főleg azért, mert ellentmondásos tanácsokat kapsz, amik egy része alapból rossz, de legalábbis nem ad lehetőséget arra, hogy Te magad figyeld meg a gyerek igényeit, reakcióit.

És még mindig sokan misztifikálják azt, ha valakinek minél kevesebb nyűgöt jelent a gyereke (pl. elalszik a saját kiságyában a saját szobájában, nem sír sokat, nem beszél vissza stb.), de ez egy nagyon veszélyes hozzáállássá tud válni.

Az elején azért, mert a gyereksírás stressz vált ki a szervezetben, és nehéz eltalálni mivel tudod megszüntetni+ugye az egész megspékelve kevés alvással és fizikai munkával(hajolgatni, ringatni az első két évben elég kemény) Egyszerűen sikertelennek fogod magad érezni, mert a befektett munka mintha semmit sem érne.

Később ugyanez, az elvárásaid nőnek, a gyerek alig tudja őket megugrani, mellé folyamatosan beszél, és még mindig nem csinálja, amit kellene.

Utána már utál is néha, sokat beszél, és nem fogad szót.

Aztán már ha iskolás, többet kell tanulni vele, ezért még inkább utálni fog, kevesebbet beszél, nem fogad szót, több pénzbe kerül.

Tiniként meg pláne:D

Engem leginkább az örjít meg, hogy lehet olyan csodálatos a gyereknevelés, és hogy válhat ez 180 fokos fordulattal az ellentétébe. Nem bírom a hullámvasutat érzelmileg, képzeld, hogy megölel, elmondja neked egy kis titkát, és azt mondja jó anyuka vagy, majd este van, el kell küldened fürdeni, de nem akar, próbálod jutalmazni, rávezetni hogy kéne, és akkor közli, hogy utál, te folyton csak rosszat akarsz neki, és becsapja az ajtót. Berakod, haboztok, megint szeretet mutat, nevetés, imádod, majd kiszállni nem akar, és szemét vagy, amiért te rá akarod venni. Józan ész semmi, hangulatingodozások, elvakult látásmód, totál homály a gyerek. Nekem az nehéz, hogy nem érti, amit mondok, nem hat, beleveszik a saját érzelmeibe és úgy csinál mintha ellene lennél. Vagy amikor fésülöd a kócait, magának nem akarja, sír, mert húzza a fésű, megkér téged, te persze. Aztán fésülöd, nem lehet húzás nélkül, és akkor te vagy a szemét. Szóval a lelked kiteszed, és rohadtul nem értékelik, de még fel sem fogják, csak x év múlva. Jó és rossz pillanatok váltják egymást folyamatosan.

Ezen a mondáson akkorát röhögnének a többgyerekesek:D

Nem a gyakorlat teszi, bár tény, hogy sokat vastagított a bőrömön a 9 évnyi szégyen, amit éreztem, már szemem se rebben olyanért, amiért régebben kibuktam:)

Hány olyan ovis/suli társ volt, ahol az jött, hogy a középső/legkisebb a legnehezebb, a nagyobb meg könnyű volt hozzájuk képest. Itt csak a mázli számít, milyen habitusú a gyerek, de a legkönnyebbnél is elég vastag bőrt/lelket kell növeszteni, hogy ne vedd magadra amikor bántóak veled.