Szerintetek az helyes, amikor egy szülő arra tanítja a gyereket, hogy mindent meg kell ennie, ami a tányéron van, mégpedig azért, mert Afrikában éheznek?

Attól Afrikában nem lesz több étel, hogy teletömöm a gyerekem. El lehet tenni későbbre is a maradékot, de nálunk volt, hogy apu megette azt a pár falatot, amit hagytunk. Fontos, hogy ne neveljük pazarlásra a gyereket, de nehogy már rosszullétig kelljen ennie szegénynek.

Én a mai napig nem szeretek az apai nagyszüleimnél enni, mert ott folyton ment a piszkálás, hogy miért ilyen keveset eszem. Nem értem, hogy miért kellett púposra szedni a tányérom, mikor tudták, mennyit eszem és ha elég volt, szóltam is, hogy ne szedjen többet a mama. Bár afrikai éhezőkkel nem érveltek, de így is szorongok náluk.

Az étkezési zavarokról szóló könyvekben kiemelt okként szerepel, hogy az étkezési zavaros felnőttek gyerekként soha nem dönthették el, mennyit és mit egyenek, ezért nem is alakult ki bennük a képesség, hogy tudják, mennyi a testüknek elegendő mennyiség (ami egyenes út az elhízáshoz).

Hisz az már pici korában sem volt szempont, nekik mi esik jól. Eldöntötték mások helyettük, mikor, mit és mennyit egyenek.

Nálunk is divat volt a családban. A nagyszülők játékos módon ugyan, de tulajdonképpen érzelmileg zsaroltak minket, hogy korunkhoz képest irreálisan sok étel elfogyasztására ösztönözzenek.

Apámat sem érdekelte, mikor mit ennénk. Vagy mennyit. De amikor kamaszként elhízott lettem, akkor azért csesztettek. Főleg azok, akik a leginkább tehettek az állapotomról. (Nagyanyámtól, aki legdurvábban tömött minket, megkaptam, mikor fogyózni próbáltam, és csak kis adag ételt kértem, hogy persze, nála nem eszek rendesen, bezzeg otthon úgyis telezabálom magam, nem véletlenül nézek ki úgy...)

Engem már oviban is kényszerítettek az óvónők, hogy olyat egyek, ami nem ízlik. Többször kihánytam, amit belém diktáltak. Egész életemben étkezési zavarral küzdöttem. Hol túlevés, hol bulímia.

Dr Lukács Liza könyvei sokat segítettek a dolgok megértésében.

Érdekes amúgy ez a másnak szedés, ebbe sosem gondoltam bele így, pedig tényleg megvan. Nekem is mindig anyám pakolta az ételt, és én is kérdés nélkül szedek a páromnak.

Sőt, mondhatni a nevelésem része is, hogy ez a nő "dolga". Emlékszem, mikor először vittem haza a páromat nagycsaládos ebédre, ott is nekem mondta a nagyim, hogy az én párom, én szedjek neki, ő a vendég, akit kiszolgálunk.

Otthon is automatikusan ezt csinálom, pedig amúgy nem vagyok régimódi nő, akinek a htb az élet. Ha mondjuk anyámhoz megyünk haza karácsonyra vagy valami, akkor meg ő szolgál ki mindenkit, hiába felnőtt mindenki.

Sosem gondoltam bele, pedig tényleg, ez is az otthonról hozott rossz szokás és felesleges kontroll része.

#55

Mondjuk nem gond, ha valaki szed a másiknak, ha figyelembe is veszi, ha azt mondják neki: "Köszönöm, elég". Mert nagyanyámn ez úgy működött, hogy az "elég lesz, mama" után még 3x lapátolt hozzá.

Aztán ha nem kér, vagy nem eszi meg, megy a bűntudatkeltés: "Biztos nem is ízlett, ha csak ennyit eszel".

56-os teljesen egyet értek. Önmagában az, hogy szedek vkinek lehet kedves gesztus. Akkor nevezném ezt kontrollnak, ha nem veszem figyelembe a másik igényét.

Nagyimnál már 3-4 kanállal előbb szólok, pont ezért mert az elég lesz után még tesz kaját a tányérra. Kicsit előbb szólva viszont így kapom a számomra ideális adagot.

"Az étkezési zavarokról szóló könyvekben kiemelt okként szerepel, hogy az étkezési zavaros felnőttek gyerekként soha nem dönthették el, mennyit és mit egyenek"

És hogy mikor? Tudom, sokaknak ezzel semmi baj, de engem úgy zavart, mikor mindenkit meg kellett várni a kajával, és vagy még nem voltam éhes, vagy már nagyon.

#58

Ebben a mondatomban pont nem írtam le, de egy másikban igen, hogy bizony a mikor sem mindegy.

Szerencsére én megtörtem ezt a hagyományt, nem az órát nézzük, mikor legyen ebéd.

12es válaszoló vagyok.

Nálunk nem is volt opció hogy magamnak szedek. Nyilván akkor egy kis kanállal sem raktam volna ebből a pár utált ételből. Mostoha anyám ( aki napi szinten ütött) élvezte hogy ezzel is kínozhat pluszban.