Ha egy családtag, rokon, vagy ismerős azzal érvel nálatok, hogy márpedig azért jó, ha gyereketek lesz, hogy legyen, aki idős korotokban rátok nyitja az ajtót, hogy reagáltok?

A 7es jól leírta hogy nem feltétlen rosszra gondol ezzel a kérdésben szereplő gyerektukmáló, de a kifejezési módja szerintem finoman szólva is félreérthető ebben az esetben.

De a fő probléma a másik ember életébe beleszólás, a győzködés mikor a gyerekvállalás az egyéni döntés és felelősség.

Van gyerekem és utolsó helyen áll ez a motivációk között, hogy öreg koromban lesz aki rám nyissa az ajtót. Rengeteg ellenpéldát ismerek a közvetlen környezetemben pl.:ahol a szülő temette el a gyerekét baleset vagy betegség miatt, külföldre költözés, távolság, megromlott kapcsolat miatt stb.

És ismerek mérgező családot is, ahol a szülők nem engedték kirepülni a gyerekeket, (talán az elsőszülött betegsége miatt) örökké gyerek szerepben tartották a felnőtt gyerekeiket. Elmarták a párkapcsolati próbálkozásoknál a párokat, elvárták hogy otthon üljenek anyjuk szoknyáján, kivették a kezükből a vajazókést is, mert nem jól vajaz...

Lehet hogy a sok negatív tapasztalás miatt de nekem nincs ilyen elvárásom a gyerekemmel szemben, hogy nyissa rám az ajtót ha öreg vagyok. Néha fel fogom hívni, de azt szeretném ha önálló és szabad felnőtt lenne, és nem fogok megsértődni ha nem látogat rendszeresen. Elsősorban a felnevelése a feladatom, aztán ott leszek neki ameddig csak tudok, de fordítva/cserébe nem várok el semmi ilyesmit.

Lehet hogy magányos leszek, lehet hogy egyedül élek és nehéz lesz, de nem akarom ezt a gyerekre terhelni.

A gyereknek nem feladata a szülei boldoggá tétele. Nagyon sok felnőttnek kéne ezt hallani a pszichológustól... Nekem se volt felhőtlen a gyerekkorom, talán ezért vagyok ennyire elnéző.

5-ös, sajnálom, amiért ilyen megkeseredett vagy.

Kérdező: nem vitázok, főleg, mivel pl. én sem nyitom apámra az ajtót. Felőlem aztán bármi történhet vele, minimálisan sem izgat. Okkal.

Azt mondanám, hogy ez a legszarabb érv a gyerekvállalásra, mert nem azért vállalunk gyereket, hogy azzal töltse el a felnőtt korát, hogy minket ápoljon, gondoskodjon rólunk.

Mi neveljük fel, mi indítjuk el az életben, arra törekszünk, hogy boldog legyen, csak a szeretetet várjuk el tőle. :)

#7

Na ezaz, hogy a legtöbben ezekért a dolgokért vállalnak gyereket, amiket leírtál.

Viszont azt nem értem, hogy akik tényleg semmi jót, szépet nem látnak a gyereknevelésben, (mert sok ilyen szülő van) azok mit éreznek? :D

Pl én nem igénylem majd az ajtónyitogatást, majd megyek otthonba és ott ellátnak a pénzemért. Még jobban is, mint sok gyerek, aki a szülei halálát várja az örökségért. Rengeteg ilyen van.

Amúgy sem várnám el, hogy a gyerek lásson el.