Hogy lehet túlélni egy gyerek elvesztését?
Nem tervezett baba volt, védekezés mellett lettem terhes, még nem akartunk gyereket. Ő mégis jelentkezett. Elég problémás volt a terhesség, sokáig nem is volt biztos, hogy egészséges lesz, úgyhogy nem is nagyon éltük bele magunkat az egészbe. A férjem inkább abortusz-párti lett volna, én viszont esélyt akartam adni neki. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy valószínűleg egészséges lesz, de nem zárták ki teljesen, hogy mégsem. Bár szervi elváltozást nem találtak, de mivel egy akkori betegségem miatt igen erős gyógyszereket kellett szednem, azt mondták, hogy akár szellemi sérült is lehet, amit viszont nem lehet magzat-korban kimutatni. Próbáltunk barátkozni a gondolattal, hogy lesz egy gyerekünk, aki talán szellemileg sérült lesz, de az is lehet, hogy teljesen egészséges. Telt az idő és én egyre inkább pánikba estem. Féltem a jövőtől, attól, hogy teljesen felborul az életünk, attól, hogy esetleg beteg lesz és egyre többször, egyre gyakrabban gondoltam arra: nem akarom ezt a gyereket! Tudom, szörnyű, de mégis így történt. Aztán a szülés előtt néhány nappal úgy éreztem, valami nincs rendben. Bementünk a kórházba, de ott már csak annyit tudtak mondani, hogy nem dobog a szíve. Egy teljesen egészséges kisbabát szültem, akit a nyakára tekeredő köldökzsinór megfojtott. Ennek már több éve és azóta sem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy én vagyok az oka az egésznek. Biztosan érezte, tudta, hogy nem akarom őt és úgy döntött, akkor inkább elmegy, nem marad velem/velünk. Ez annyira borzalmas!
Több év telt el, a férjem mondogatja, hogy szeretné, ha lenne gyerekünk, de nekem állandó lelkiismeret furdalásom van, hogy a fiam miért nem kapta meg azt a szeretetet már magzat korában, amit egy tervezett, várt baba kap, hogy ő miért volt kevesebb? Félek, hogy megbüntet a sors és most már, amikor akarjuk, akkor sem lesz gyerekünk, hiszen kaptunk egy esélyt, kaptunk egy kisbabát, de mi mégis eldobtuk. Tele vagyok szorongással, kétségbeeséssel, félelemmel, lelkiismeret furdalással.
válasza:
válasza: válasza:Nagyon sajnálom a történteket. Nem bántásból írom,szörnyű lehetett ezt átélni de ne emészd magad tovább,nem a te hibád volt. Egy magzat nem öli meg magát szándékosan,a te érzéseid is teljesen normálisak voltak,összezavarodtál. Nem döntött a gyermeked semmiről,ezt csak a lelkiismeretfurdalás mondatja veled,ez sajnos egy szerencsétlen egybeesés,egy baleset következménye. Amiről te nem tehetsz, hiszen ez előfordulhat olyannal is akik mindennél jobban várják a babát. Arról nem is beszélve,hogy te is vártad hiszen nem vetetted el,csak megrémültél a gondolattól,hogy sérült gyermeked születhet.
Én javasolnám ,hogy beszélgess erről egy pszichológussal. Néha az is elég,ha csak egy kivülállonak meséled el őszintén és nyiltan a történteket és az ezzel kapcsolatos érzéseidet.
A sors pedig nem fog megbüntetni mert nem tettél semmi rosszat!
válasza:Semmiképp ne hibáztasd magad!!!
Egyetértek az előttem szólókkal.
De nagyon sajnálom, ami történt. Biztos volt valami oka, és így volt jobb valamiért...
válasza: válasza:Vállald újra!!!Hihetetlen nagy örömöt fog okozni.
Én két babát veszítettem el, mire sikerült a lányom.Én is magamat okoltam az első kettőért, és végig izgultam a harmadik terhességet.Nem tudom kifejezni, hogy milyen nagy anyai érzések vannak bennem nap mint nap.
Negyedszerre is babás szerettem volna lenni, ami sikerült.Sajna megállt a szíve pár hónapja.De nem adom fel.Te se tedd!Sikerülni fog!Le fogod küzdeni a félelmed, mert azt kel tenned a babaád érdekében.
válasza:Ezt most azért írom le hátha segít:
Az én kisfiamnak a nyakán is körben rajta volt és a lábai is össze voltak kötve, úgyhogy szegénykém háromszög alakban volt, a nyaka a lábával összekötve, igaz voltak problémák szüléskor, majd persze császár lett, de egészséges babám született!
Szóval ez igazán a véletlenen múlik. Lehet hogy a te babád kicsit mozgékonyabb volt és ezért lett a baj, hogy megfulladt!
Nyugodtan vállalj babát, hogy bebizonyíthasd a kisanygal kisfiadnak hogy jó anyuka vagy, leszel!
Sok erőt és egészséget kívánok!
válasza:Hátha segítek... az én történetem hasonló, mint atiéd, de mégis más, mert te nem tehetsz semmiről... Én is teherbe estem védekezés mellett, de elvetettem... 2 hós kapcsolat, munkahelyváltás, nem mertem bevállalni... Azóta is bánom, pedig már 8 éve... 2 évvel ezelőtt, mikor a 2 hós kapcsolatomból házasság lett, bevállaltuk a babát... Végig úgy éreztem, megbüntet a sors.. Mégis nekem van a világon a leggyönyörűbb gyermekem, pedig meg sem érdemlem...Tehát, te hibás sem vagy, velem ellentétben, és én is anya lehettem...
Sok sikert!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!