A férjem tényleg ennyire életképtelen? Vagy csak én reagálom túl a tegnap estét? Vagy rossz anya vagyok, mert 1-2 percig hagyom sírni a babám?

Tegnap szabadnapos volt a férjem. Éppen egy költözés kellős közepén vagyunk, ergo volna itthon mit csinálni. Mégis azzal ment el a tegnapi nap, hogy ült a számítógép előtt és játszott, meg a "gyerekkel foglalkozott" - ami annyiból állt, hogy a pici ült a pihenőszékben, és nézte, hogyan gyilkol le az apja néhány retardált szörnyeteget. Én eközben dobozoltam, pakoltam a cuccainkat, hajtogattam a törölközőket, mindenféle sosem használt bigyulákat csomagoltam. (Plusz a főzés, mosás, takarítás.)

Annyit nem tett volna meg, hogy az előző este leszakadt fogast visszategye a helyére. (2 perc aktív fizikai munka.)

Ellenben egész nap panaszkodott, mindig volt valami: ő éhes, ő fáradt, ő fázik.

Addig puzzle-öztem a bazi nehéz dobozainkkal, míg felszabadult a villanyradiátor, bedugtuk. Kaját kapott, délután szendergett másfél órát.

Este CSAK ANNYIT KÉRTEM TŐLE, hogy fürdesse meg a kislányunkat (3 hónapos), amíg én is lefürdöm. Hozott be a picinek a szobába forró vizet, hogy tudjunk vele játszani még egy kicsit, amíg kihűl a víz. Gyerek pucéran az ágyra, hadd nézelődjön, forogjon. Durván fél órán át játszottunk a kicsivel, majd elmentem fürdeni. Még a sampont sem tettem rá a hajamra, jött be a férjemmel a felöltöztetett, kisírt szemű gyerekkel, mondván, hogy a kicsi vize bizony kihűlt. De ő azért megfürdette.

A hideg vízben a gyereket.

Mondtam, hogy akkor legyen szíves újra megfürdetni, méghozzá meleg vízben, mert ebben a hűvös időben (főleg, hogy tegnap rossz volt a fűtésünk, tiszta hideg volt a lakásban) neki sem esne jól, ha hideg vízben fürdene, pláne nem egy ilyen kicsi babának. És különben is, miért nem nézte meg a víz hőmérsékletét, ha forró lett volna a víz, akkor is simán beledugja a gyereket?!

Már itt puffogott, hogy én csinálok neki pluszmunkát.

Esküszöm, csak annyit kellett volna megtennie ezt követően, hogy leteszi a babát az ágyra, bejön, enged megközelítőleg 5 deci forró vizet a lavórba, beviszi és beleönti a babakádba, majd újra levetkőzteti a gyereket, beledugja és megfürdeti még egyszer.

Igen ám, csak a gyerkőc torkaszakadtából üvölteni kezdett, amint letette az ágyra. (Persze, hisz már hót éhes és hulla fáradt volt, rendszerint nem szokott ennyire elhúzódni a fürdetés.)

Erre a férjem, ahelyett, hogy arra a megközelítőleg 35-40 másodpercre letette volna a csepertyűt, és hagyja sírni amíg enged forró vizet, NEGYED ÓRÁN KERESZTÜL téblábolt fel-alá a sikítva üvöltő gyerekkel (állítólag próbálta megnyugtatni, bár nem értem - az első 5 perc után nem jött rá, hogy úgysem sikerül?!), aminek a vége az lett, hogy összeszaladt a ház népe - anyós, após feljöttek, látni óhajtván, hogy mi baja van a gyerkőcnek, miért üvölt ilyen megveszekedetten.

Nagyjából ekkor jöttem ki én is a fürdőből, anyósék szétszéledtek, a babánk még üvöltött. Átvettem az öltöztetését, és elküldtem a férjem fürdeni, és megmondtam neki, hogy nagyon mérges vagyok rá, mert kötve hiszem, hogy így kellene kezelni egy ilyen helyzetet, és hogy mégis mit gondol, én mit csinálok, ha napközben sír a lányunk, amikor nincs itthon senki?! Otthagyom az ágyon sírva, amíg elkészítem a tápszerét, a vízforralónak hála ez durván egy perc. És mégis, ezzel sokkal gyorsabban orvosolom a problémát, mintha 10-15 perceket kóvályognék az üvöltő babával, reménykedve, hogy hátha még négy kezem nő.

Erre a párom szó szerint elküldött a "k*rva f*szba" (sosem szokott ilyen rondán beszélni), majd elviharzott fürdeni. Ezalatt sikerült teljesen rendbe tenni a gyerkőcöt, aki a tortúra végére már olyan fáradt volt, hogy ereje sem volt szívni a cumisüveget. Álomba ringattam, letettem a kiságyba, aludt.

Amikor (1 órával később) kijött a párom, nagyon összevesztünk. Megmondtam neki, hogy nem hiszem el, hogy letört volna mindkét keze, ha legalább valamit segít itthon! Képtelen vagyok felfogni, hogy hogy nem sül le a bőr a képéről, amikor szenvtelenül végignézi, ahogy egyre-másra pakolom a dobozainkat, és nyilván belehalna, ha legalább a mocskos kólásüvegjeit kivinné. Semmit nem segít itthon, de mindent elvár, és akkor annyit nem bízhatok rá, hogy fürdesse meg a kislányunkat?!

Erre ő is belém kötött, mondván, hogy érdekes, mert ő sosem vette észre, hogy ki van porszívózva a szobában (ami átlag kétnaponta megtörténik), és különben is, ő most fáradt, hagyjam békén, ő alszik, joccakát.

Jah, az lemaradt, hogy én nyilván szívtelen dög vagyok, ha hagyom sírni a babámat napközben.

Melyikünk kezelte rosszul a tegnap estét? Ő, vagy én?

Könyörgöm, én nem egy ilyen tesze-tosza emberbe szerettem bele!