Hogyan tudnám leküzdeni az önzőségemet? Úgy érzem, nem "értékel" a babám, nem kötődik annyira hozzám.

Tanácsom az van, kettő is, biztos mindkettőt ezerszer hallottad már, és tudom, nehéz betartani, de legalább gondolj erre:

1. Ne hasonlítsd magadat, a babádat, a kapcsolatotokat másokhoz - ti ilyenek vagytok, mások meg olyanok, hidd el, téged is csomóan irigyelnek csomó mindenért, pl mert vagy gyereked, hogy csak egyet említsek.

2. Fogadd el a babádat olyannak, amilyen. Biztos elképzelted már ezerszer, hogy milyen lesz, ha meglesz a baba - lehet, hogy nem minden pont olyan, mint elképzelted, de ettől még lehet, hogy ő lesz a legjobb fej a világon, biztosan büszke leszel rá és állati jól ki fogtok jönni. Lehet, hogy nem ő lesz a legszebb vagy a legokosabb, az is lehet, akár egy kicsit butácska lesz vagy lassú, akkor is a te gyereked és őt fogod szeretni a legjobban a világon. Mindenekelőtt arra van szüksége, hogy elfogadd őt, bármilyen is. Akinek betegen születik a gyereke, az is el kell fogadja feltétel nélkül, neked ehhez képest semmiség a panaszod. Nem minden gyerek az a sggbe bújós (elnézést a kifejezésért) típus, lehet, hogy ő introvertáltabb, ami pl kifejezetten pozitív az én szememben. Mások azért érdeklik jobban, mert ritkábban látja őket, ez a napnál világosabb. Majd ha megtanul járni és leveri a plazúrt a térdéről, ne félj, nem anyukád után fog bömbölni.

Fel a fejjel!!! ;)

Annyira átérzem,amit leírtál! :(

Nálunk ugyan ez volt,igaz még a kisfiam kisebb volt.2-3 hónapos korig gyakorlatilag én csak a kaját jelentettem neki,semmi mást.Ha már csak a közelébe mentem nyugtalan lett;mindenkinél (vad idegeneknél is!) elvolt,csak épp velem,az édesanyjával nem.Én bele voltam betegedve.Amúgy sem egy egyszerű baba a mai napig,bár már 9 hónapos.Én is sokáig kerestem a "hibát",hogy nálunk miért nem mennek úgy a dolgok,mint más családokban...aztán feladtam.

Ahogy az első is írta:el KELL fogadnod Őt és magadat olyannak,amilyenek vagytok.Ez van,kész.Hála Istennek mindenki más,nem kell,hogy minden gyerek egyforma habitusú legyen.

Nálunk 3-4 hónapos kora körül kezdett el változnia helyzet és érdekes,mert minden nap egyre szorosabb lett a kapcsolatunk.Hozzáteszem nagyon,nagyon sok türelmet igényel,a te részedről.Hozzá kell alkalmazkodni,gyakorlatilag mindenben:azt játszátok,amit tudod,hogy szeret.Próbálgasd,hogy mi az,ami megnevetteti.Sokszor olyan elképesztően apró,jelentéktelennek tűnő dolgokon képesek hatalmasakat kacagni,hogy hihetetlen! :)

Ma ott járunk,hogy a világ legszorosabb kapcsolata a miénk és korábban esküszöm nem hittem,hogy valaha így lehet.Ha bármi baja van,akkor jöhet akárki,akkor is anya az,aki vigaszt nyújt neki legyen az "csak" egy ölelés.

Próbáld meg fejben rendbetenni a dolgokat,bár tudom iszonyat nehéz.Nagyon tud fájni az,amit te is érzel!!Tudom jól!De hinned kell magadban és az anyai ösztöneidben és elsősorban hinned kell a gyermekedben.Mert akármi is történik,neki te vagy a minden!És ahogy írtad,te sem voltál az a vigyorgós kisgyermek...hát lehet éppen rád ütött ebben/is.

Türelem és kitartás...és minden rendben lesz! :)

Ne csüggedj!

A legjobbakat kívánom!

Egy első babás anyuka

Te = anyukám

Babád = én.

Pont ez a helyzet. Képtelen vagyok kimutatni, hogy szeretek valakit. Imádom anyukám, mégsem bújok/bújtam hozzá, nem ölelgettem, csókolgattam, nem mondtam naponta százszor, hogy szeretem. Őt is megviselte, hogy elhúzódtam kicsinek, amikor ő meg akart puszilni, ölelni.

A nagylányomnál bepótolhatta, nagyon bújós leány :)

A kicsi még csak 5,5 hónapos, de úgy tűnik, a kettő között lesz az ilyen jellegű viselkedése, de sokban hasonlít rám (egy napon van a szülinapunk, de hogy ez mennyire számít, ki tudja? :))

Szóval ne sírj emiatt, nem vagy rossz anya, csak ilyen érzelemelbújtatós a gyereked.

És ehhez semmi köze nincs ahhoz, hogy császárral szültél, és nem tudtad sokáig szoptatni! Nehogy nekiállj kombinálni!!!

Igazán tanácsot nem tudok Neked adni. De abban biztos, lehetsz, hogy szeret a fiad, még ha nem is mutatja ki látványosan!