Jöhet baba rosszkor? Van itt olyan aki "megbánta"?

Hát nézd. Én 16 évesen megtudtam, hogy terhes vagyok. Megtartottam. Rohadt nehéz volt, mert semmi segítség nem volt, se anyagilag, sehogy. Elköltöztünk albérletbe, én itthon dolgozom, a páromnak van munkahelye. Aztán a következő jött 19 évesen:) Persze, hogy ő is maradt.

És most, 21 évesen is terhes lettem védekezés mellett, de mivel képtelen vagyok abortuszra, mert mészárlásnak tartom, ezért ő is most pocaklakó.

Soha nem bántam meg, és nem is fogom. Én így lehetek teljes ember, nincs lelkiismeretfurdalásom.

17hkm.

Szia!

2 évesen lettem terhes védekezés mellett és az volt a vicces,hogy sose szakadt ki.Párommal az elején kétségbe estünk,mint főiskolások mi legyen,úgy döntöttünk megtartjuk.A szülők persze az elején ijedeztek,anyósomék még azt is kitalálták,hogy szándékosan csináltam.Aztán ahogy teltek a napok,hetek,hónapok mindenki egyre lelkesebb lett,én is nagyon vártam ahogy a párom is,még akkor is ha a terhesség eleje,és vége nem volt kellemes.Aztán megszületett a hirtelen jött felelősség, az hetes kórházban tartózkodás,az hogy a páromat keveset láttam,mert vizsgázott nos ezek miatt depressziós lettem,nem voltam hajlandó a kezembe venni a babát,mikor hazamentem anyukámhoz(az első 3 hétbe nála voltunk a babával),olyan voltam,mint egy élő halott,nem ettem,alig aludtam,alig ittam,menekülni akartam,hulla fáradt voltam,folyton sírtam a párom után.Aztán eltelt az első 3 hét,akkor átköltöztünk anyósékhoz,a baba 6 hetes koráig nem sokat változott a helyzet,párom mindenben segített,mindent együtt csináltunk még éjjel is felkelt velem,én fejtem Ő etette,ugyanis a szoptatás sem ment,a fiam sem akarta,nekem sem volt jó.Ahogy telt az idő kezdtem kivergődni a depresszióból,mire letelt az első 3 hónap és az anyóséknál töltött idő is a végéhez közeledett egyre jobban voltam,kezdtem magamra találni.Párom nélkül nem tudom,hogy sikerült volna.Aztán kezdődött a suliban az utolsó év,mi albérletbe költöztünk arra az időre,ott már tényleg helyre került minden,barátokkal is elkezdtünk találkozni,eljártunk amikor összejött kicsit kikapcsolódni főleg külön-külön volt erre lehetőség.Mire fiunk 1 éves lett végre hazaköltözhettünk a lakásunkba,minden a helyére került addigra a rendes kötődés is kialakult köztem és a kisfiam között. Egyátalán nem bánom, a kisfiam mert nagyon szeretem,sajnos lelkileg nem vagyok erős elég sok sérelem ért gyermekkoromban,néhány azért elég durva volt,nehezen fogadom el a változást,de az biztos ,hogy így kellett lennie,hogy a kisfiunk ilyen korán jöjjön,és a párom nélkül nem sikerült volna kilábalnom a depresszióból sem,csodálatos apuka és csodálatos férj annak ellenére,hogy most 22 éves.Ma már mindketten dolgozunk nekem még van 1-2 vizsgám és aztán államvizsgázom,kicsi fiunk 19 hónapos,bölcsis amit imád.Remek kis fickó,nagyon aranyos.okos,kiegyensúlyozott,és nagyon önálló.Sokszor mondom jobb lett volna ha 2-3 évvel később jön,de nem csinálnám már vissza,így kellett lennie,és mindig lesz az életben olyan "csata" amit meg kell vívni vagy nehezebb vagy könnyebb,de így jut előre az ember,és így érik,így lesz tapasztaltabb, a legnehezebb elfogadni,hogy sokszor nincs 2 jó választás csak 1 és természetesen mindig az a nehezebb,de enélkül unalmas lenne az élet úgy gondolom.23L