Anyós baj. Vagy csak én reagálom túl?

Párommal most várjuk az első babánkat.Idő közben kapott egy állásajánlatot,ami miatt költöznünk kellett volna 7-8 hónapos kismamaként,új orvost, kórházat keresve.Nagy nehezen, de megbeszéltük, hogy ezt most nem fogadja el,mert lesz épp elég változás az életünkben,nem kell még direkt bonyolítani új környezettel.Utána húsvétkor egyedül látogatott haza a szüleihez (innen 63km)és úgy jött haza,hogy beszéljük már újra át ezt a meló ügyet.Na akkor már gondoltam, hogy az anyukája keze van a dologban,de nem kimondottan foglalkoztam vele.Újra megbeszéltük, hogy nem költözünk!!Aztán eljött anyák napja.Elmentünk hozzájuk,majd párom a barátaival elment focizni egy kicsit.Nos míg én náluk maradtam,jött a lelkifröccs!Első kérdése az volt,hogy még ott lakunk-e ahol laktunk és ha igen, akkor meddig maradunk ott.Miért nem a céges kocsival mentünk hozzájuk?Milyen a céges telefon, amit kapott párom?Én meg csak kapkodtam a fejem,hisz nem költözünk,nincs céges kocsi, mivel nem fogadta el az állást.Utána jöttek a megjegyzések,hogy addig jó, míg mi ketten egyet tudunk érteni, de ez a lehetőség nagyon jó volt, nem kellett volna kihagyni,stb...A végén az jött le az egészből, hogy én meg a kicsi gátoljuk a hőn szeretett fiát a céljai elérésében.A gáz csak annyi, hogy életében nem foglalkozott úgy a fiával, mintha a fia lenne!Én meg felálltam és otthagytam, mert teljesen felidegesítettem magam.Ti mit gondoltok erről a szituról?Mit lehet kezdeni egy ilyen anyóssal?