Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hiányzik belőlem az anyai...

Hiányzik belőlem az anyai féltő szeretet? Miért vagyok ennyire laza?

Figyelt kérdés

Terhesen sem voltam már paramami. Dolgoztam a 39. hétig, segítettem a lakásfelújításban, mozogtam rendszeresen. Szinte mindent megettem, csak az általánosságokat tartottam be, tehát no alkohol, cigi, nyers hús, penészes sajt, nyers tojás. De például szalámit, fahéjat, csípőset ettem, nem is tudtam róla, hogy nem lehet, később olvastam. Soha nem aggódtam a kisfiamért, valahogy magától értetődő volt, hogy minden rendben van, jártam vizsgálatokra, amik megnyugtattak. (Pedig az ismerőseim körében is voltak tragédiák, tudtam, hogy milyen problémák merülhetnek fel.) Még az utolsó héten is lehajoltam bekötni a cipőfűzőmet, mert azt gondoltam, hogy a magzatvíz megvédi, az orvos sem szólt,amikor látta, hogy így kötöm be a cipőmet, azt hittem, hogy szabad, később tudtam meg, hogy ezzel bajt okozhattam volna. Miután megszületett, sem változott ez. Az elmúlt héten beteg volt, és egyszerűen nem aggódtam a láza miatt. Mértem folyamatosan, ha kellett adtam lázcsillapítót, hűtőfürdőztettem. Amikor kihányta a szirupot, felhívtam az ügyeletet megkérdezni, hogy milyen kúpot lehet adni az itthoni mellett, mert abból már kapott annyit, amennyit egy nap lehet, de valamiért nem aggódtam. Tisztában vagyok vele, hogy nagyobb baj is lehet egy babánál, hiszen kaphat lázgörcsöt, kiszáradhat stb, de egyszerűen ezek a gondolatok megvannak a háttérben, figyelem a jeleket (pl. kiszáradásra a besüppedő kutacs), de nem félek attól, hogy be fog következni. Este nyugodtan feküdtem le, nem virrasztottam mellette. A légzésfigyelő be volt kapcsolva alatta, és gondoltam, ha baj van, úgyis felsír. Amikor megébredtem, akkor megnéztem a lázát, de nem keltem csak ezért. Most tanul járni, és az eleséstől sem féltem. Próbálok vigyázni rá, hogy lehetőleg kicsit essen, de akkor sem ijedek meg, ha nem sikerül megakadályozni, megnyugtatom, és hagyom, hogy újra próbálkozzon. Nagyon szeretem a fiamat, de egyszerűen képtelen vagyok aggódni ennél jobban. Szörnyű anya vagyok? Voltam már vele kórházban, tehát nem lehet azt mondani, hogy azért nem félek, mert még sohasem történt baj, és ha lenne gond, akkor utána féltőbb lennék, mert nem lettem az.

Másból is hiányzik az anyai féltés?


2014. jún. 28. 22:07
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
62%

Én ismerek olyan anyát is, aki végig aggódja a napjait a gyerek miatt, még akkor is ha nincs semmi baja.

Én ebből a szempontból inkább olyan vagyok, mint te.


Ha valaki állandóan aggódik és az jár az eszében, nehogy valami baj legyen, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy lesz is, hisz az ember a negatívumokat elég könnyen bevonzza. Ha nem gondolsz rossz dolgokra és poztív vagy, azzal nagyon sokat teszel.

2014. jún. 29. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Mint írtam, már ütött be a krach. Egy fertőzés miatt kórházban voltam vele egész hosszú ideig. Ott ültem az ágya mellett egész éjjel, nyugtattam, de akkor sem sírtam, inkább próbáltam pozitív maradni, hogy jó helyen vagyunk, vigyáznak rá, kap ellátást, és nem azon járt az eszem egész nap, hogy a fertőzés megölheti a veséjét. Azóta sem lettem aggódósabb. Elmondták, hogy milyen tünetekre figyeljek, ami utalhat a fertőzés újbóli fellángolására, de nem ez tölti ki a napom. Azt sem írtam, hogy egyáltalán nem érdekel, hogy beveri-e a fejét, hanem azt írtam, hogy próbálom megvédeni (pl.: vannak sarokvédők, ami olyan bútor, azt próbálatuk élvédővel is bevonni, vannak gyerekzárak), de egyszerűen tudom, hogy hiába teszek meg mindent, lesznek elesések, sőt ha nem most, akkor majd 9 évesen esik neki a radiátornak, ahogy tette azt a tesóm is annak idején. Egész éjjel gondolkodtam ezen (nem sokat aludtam, mert fogacska miatt nyűgösködött a fiam), és az jutott eszembe, hogy a szüleim voltak ilyenek. Amikor megzúztam az orrom, vagy baleseteztem, magas lázam volt, vagy gyomorfekély gyanúval kórházba vittek, mindig azt láttam rajtuk, hogy végtelenül nyugodtak, tudják a dolguk, követik az utasításokat, és nem aggódnak, azt mondogatták, hogy minden rendben lesz, segítenek, így én is mindig nyugodt voltam, hogy meg fogok gyógyulni. Szerintem tőlük ragadt át rám ez.

Egyébként nem vagyok rideg ember, főleg nem a fiammal szemben, minden este altatódalokat énekelek neki, míg el nem alszik, rengeteget volt ringatva, míg igényelte, rengeteg szeretetet, törődést kap, de tény, hogy amikor pl. vért vesznek tőle, oltást kap, és ő sír, akkor én nem sírok vele együtt, hanem próbálok bohóckodni, elterelni a figyelmét ezzel, másrészt pedig tudom, hogy az ő érdeke, ami történik. Lázmérés közben sem gyötrődök, hogy milyen rosszat teszek neki, hanem éneklek, vicces fejeket vágok, hogy ne oda figyeljen. Persze lehet, hogy lelketlennek tűnök, de úgy gondolom, hogy ezeket a dolgokat túl kell élni, és attól, hogy azon agyalok, hogy mennyire fáj neki stb, nem lesz neki könnyebb, egyszerűen át kell esni ezeken az eseményeken.

2014. jún. 29. 11:03
 13/15 anonim ***** válasza:
60%

Azt szoktam mondani, hogy az szülőknek a 3. gyerekkel kellene kezdeni a gyereknevelést, addigra jönnek rá, hogy mi a fontos és mi a külsőség :) . Persze, tudom, hogy nem lehet a harmadikkal kezdeni.


Nos, rólad az jutott eszembe, hogy Te a harmadikkal kezdted. Jól csinálod, ne aggódj!

2014. jún. 29. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem semmi baj veled,sőt ez lenne a normális, nem kell mindent túlparázni,Sosem aggódtam agyon magam elég laza vagyok mindemellett szeretem a fiam. Egyik válaszolónak mégis hogyan kéne beszélni a gyerekről cukormázzal körítve? Sose beszéltem úgy a fiamról,és neki sem gügyögtem nem tudom miért kéne nyáladzani.
2014. jún. 29. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
megjöttek a túlaggódós anyukák akik mindenkinél különbnek gondolják magukat látszik is mennyit nyomogatták a pirosat
2014. jún. 30. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!