Gyermektelenek! Lehet "jó" vagy "rossz" döntés az, hogy nem akarok gyereket?

Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért vállal valaki gyereket, ha nem tervezte és nem szeretné. Azt sem értem, hogy, ha már valaki szült, hogy lehetséges az, hogy valaki nem szereti a saját gyerekét? Pláne, felneveli és egy dob egy ilyen kijelentést, mint 1.válaszolónak..

Tudod, kedves kérdező, ha nem szeretnél gyereket, akkor ne vállald be. Előfordulhat az is, hogy mégis bevállalod, aztán te is életed legrosszabb döntésének tartod majd. De az is lehet, hogy, ha megszületik, onnantól már nagyon fogod szeretni.

Nem tudok helyes megoldást erre. Hallgass a szívedre, de ha csak egy kicsit is úgy érzed, nem tudnád szeretni, semmiképp ne vállald!

A nagymamám testvérének és a férjének sosem született gyerekük. Gazdag, magasan képzett emberek voltak, Budapesten éltek, és náluk boldogabb életet élő embereket sosem ismertem. :)

Én 27 éves vagyok, a nővéremnek már van két gyereke, de neki nincs más élete, csak ők: szar munka, fos lakás, nulla pénz, nulla közös élet a férjével (mármint szabadidejükben semmit soha nem csinálnak kettesben). Nem irigylem érte.:) Ezzel szemben az én életem tartalmas, csak (még?) nincs gyerekem.

Ezzel csak azt akartam írni, kérdező, hogy a kényelem igenis fontos szempont. Nekem jelenleg nincs komoly barátom, és csak 200-at keresek, albival együtt ez kb. semmi. Eszembe sem jut így a gyerek (nincs meg még az ösztönöm).

Szerintem nincs rossz döntés, úgy jó, ahogy dönt az ember. Ha meg lenne gyereked, ki lennél akadva, hogy nincs többé este 11 órási mozi a pároddal meg nincs többé kettesben nyaralás. persze lenne helyette egy gyereked, de nem biztos, hogy ez mindenkinek megéri!

ne szülj, nem kötelező:)

27L

(Bocs, nekem van gyerekem, de véleményem is, ezért leírom. :))

Ha nem érzed, hogy szeretnéd, azért ne szülj, hogy megtudd, milyen az, ha van gyereked. Hiszen ha utána rájössz, hogy ez neked nem való, akkor (minimum) két ember életét teszed tönkre: a sajátodét és a gyerekedét.

Ha nem vállalsz, akkor tán életed végéig ott lesz az agyadban, hogy „mi lett volna, ha”, viszont másnak nem okozol ezzel rosszat.

Persze ha valóban önző vagy, ahogy írod, akkor mégis szülsz, hiszen nem érdekel, mi lesz utána, meg lehet pattanni az anyaságból is.

De szerintem nem lehetsz önző, ha már elgondolkodsz ezeke a dolgokon. Számos családot látok magam körül, ahol a nő nagyon akart gyereket, de sosem gondolt bele, mivel jár, tulajdonképpen azért akarta, mert az még nem volt meg neki (ahogy egy új ruhát/kocsit akarnak az emberek). Persze nem kárhoztatók ők sem, hiszen vélhetően híján vannak annak az absztrakciós képességnek, empátiának, ami miatt előre tudhatnák, hogy a gyerekvállalás egy életre szól, utána nincs olyan, mint a ruhánál, kocsinál, hogy „visszaadom”, mert mégsem tetszik.

Sok olyan párt, sőt egyedülálló nőt is ismerek, akiknek nem lett gyerekük valamiért. Érdekes módon mind „hasznos” tagjai a társadalomnak, baromi sokat segítenek a folyton güriző, ezer felé szakadó gyerekes családtagjaiknak. Mindemellett kedves, kiegyensúyozott emberek.

Sosem tudod meg milyen ha van gyereked, de azt sem mit veszítesz ha nem vállalsz gyereket.

Nyilván így a kor előrehaladtával már a jó megszokott dolgok előlrébb kerülnek, már drasztikusan hangzana a 3 óránkénti etetés és teljes mértékben felborított élet is.

Neked kell dűlőre jutnod, hogy szeretnél babázni, szeretnéd-e átélni azt amit sok nő akár többször is bevállal, sőt mindent megtesz, hogy anya legyen. Vagy kihagyod az életedből és maradsz egy ismert, megszokott életnél.

Senki nem mondja, hogy könnyű a gyerekvállalás, nevelés, de kár kihagyni az életből. Nekem így utólag visszagondolva nagyon üresnek tűnik a régi életem,pedig meg voltam elégedve vele akkor :) és nehezen is szántam rá magam, hogy szüljek.

Az elet legnagyobb orome es igaz ertelme egy gyermek !

De ez az en velemenyem, aki nem igy gondolha ne szuljon .

Gondolom, már döntöttél. De leírom én is amit gondolok.

Én 38 évesen szültem, addig színes és mozgalmas életet éltünk a férjemmel (extrém sportok, túrázás, síelés, utazás). Világosan láttam, hogy a gyerek születésével erről az életről le kell mondanom. Mert segítségem nincs, szüleim rég maghaltak. De végső soron ma úgy gondolom, hogy semmiért nem adnám oda a gyönyörű és cuki lányomat, mert annyi de annyi örömet ad nekem, hogy a korábbi életem élményei (pedig talán azokból két ember helyett is jutott nekem) eltörpülnek mellette. Pedig még a karrierem is odalett a gyerek születése után - ami nem a gyerek és nem az én hibám, hanem a szűklátókörű főnökömé (aki férfi és gyerektelen, persze) - de ez sem izgat már! Most várom a testvérkét, és csodálkozom, hogy mennyire megváltoztatott pozitív értelemben az anyaság.

Persze nem garantált, hogy te is így gondolnád, ha vállalnál gyereket. Az én esetemben közrejátszott az is, hogy korán elvesztettem a szüleimet és a közeli rokonaim többségét, így értékesebb a szememben a "család" mint az olyanokéban, akiket szülők és testvérek vesznek körül.