Mit gondoltok? Egy családban, ahol van egy fogyatékos gyermek mentálisan sérül-e az ép testvére?

rettenetes ilyet olvasni is, remélem elméleti a kérdés.

az ilyen kislány, mivel első pillanattól ebben a szférában nő fel, szerintem a szociális, segítőkészsége,a fogyatékosok elfogadása van az átlaghoz képest jóval magasabb, talán a legmagasabb szinten, valszeg ezen a pályán sikereket is érne el.

HA a szüleitől nem a örökös sírást, fájdalmat, kétségbeesést, hanem a tenniakarást, erősséget látja inkább. első esetben hajlamosabb lesz az örökös "mélabúra", mert az neki a norma, utóbbi esetben egy lélekerős nő lesz, aki előtt semmi akadály nem lesz, ami előtt összetörne.

Amit az első írt, az lehetséges, de korántsem biztos. Egy egyénfüggő. Vannak érzékenyebb emberek, és kevésbé érzékenyek, van, akit egy (sokak szemében) nagy trauma nem ráz meg, de egy más jellegű kisebb igen.

Szerintem ha a szülők odafigyeltek az ép gyerekre, szerették, értelmesen beszéltek a testvére betegségéről, nem lehet nagy baj.

Én ismerek ilyet. Óvodatársam volt egy fiú, aki már akkor látszott, hogy valami nincs rendben vele. Mi óvodásként egymás között kicsúfoltuk. Aztán én iskolás lettem, nem tudtam, hogy mi történt a fiúval. Felsőtagozatosan tudtam meg, hogy az anyukája a magyar tanárom. Addigra a fiú már eléggé leépült-pontosan nem tudom mi a baja, de születéskor sérült. Valami izom problémája is van. Már akkor nagyon borzasztó volt a helyzet, és azt gondoltam, szegény fiú nem él sokáig. Volt egy kisöccse, nála 3-5 évvel fiatalabb. Teljesen ép, értelmes, okos. Ma már felnőtt ember mind a kettő. Az anya még mindig ápolja az első szülöttet, önálló életre képtelen, de azt hiszem tud járni. Pelenkázni kell, meg etetni. Hihetetlen sovány. A kisebbik fiú nemrég házasodott, teljesen normálisnak tűnik. Közelebbi infót nem tudok, de biztos nehéz volt az egész családnak, ahogy most is az. A nagyobbik fiú 32 éves lehet kábé, mert én annyi vagyok és vagy az én csoportomba járt oviba, vagy eggyel följebb.

Borzasztó az ilyen.

Apuék 4-en testvérek. Apu a 2. gyerek. Van még egy húga és egy öccse a nővérén kívűl. Az öccse születéskor meghalt kétszer is. Értelmi szintje körülbelül mint a Forest Gump-é, vagy talán még lejjebb. Olyan 10 éves szinten van szerintem. De ő nem épült egyre lejjebb, ő maradt azon a szinten. Az apám normális, ahogy a másik két lánytestvére is. Különösebben nem mesélt soha róla, hogy valamilyen hátrányban lett volna az öccse miatt, vagy bármi ilyesmi.

szerintem az első jól megfogalmazta talán a lényeget. talán... a szülői hozzáállás, erő lehet a kulcs ilyen esetben.

nekem a volt osztálytársamnak a kistesója halva született, újraélesztették :( 7-8 éves koráig élt, nem emlékszem már pontosan. anyukája jóban volt anyámmal, gyakran jöttek át hozzánk, teljesen össze volt mindig törve, nekem olyannak tűnt mint aki nem is ezen a földön van. az osztálytársam is nagyon visszahúzódó volt, nem barátkozott, nem beszélt, a jegyei is nagyon rosszak voltak, leginkább azért engedték át mert sajnálták.

aztán mikor elment a kis testvére, teljesen kinyílt, jó tanuló lett, vagány srác lett belőle.

ijesztő ezt még leírni is, bele se merek gondolni milyen lehetett a gyerekkora :(

Nem.

Pontosan ugyanez a helyzet van nálunk. Nővérem orvosi mulasztás miatt agyvérzést kapott születés közben. Én rá 7 évre születtem. Mondjuk annyi különbséggel, hogy nővérem csak fizikailag fogyatékos, 3 végtagja sérült.

Nekem semmi "bajom" nem lett ebből. Sőt, az elsőnek igaza van ebben: "az ilyen kislány, mivel első pillanattól ebben a szférában nő fel, szerintem a szociális, segítőkészsége,a fogyatékosok elfogadása van az átlaghoz képest jóval magasabb". Teljesen igaz rám.

Egyébként nővérem már 28 éves, épp most csinálja a doktorit az egyetemen. Ja, és jogsija is van, meg kocsija, speckó kocsi.

Nekünk a szomszéd lány volt mozgássérült. a nővérére mindig kevesebb idő jutott, de ez úgy kialakult. A nővére már egy 4gyerekes elismert művész, úgy gondolom jól alakult az élete.

Viszont - bár én csak szomszéd vagyok - de hatással volt rám is, hogy egy ilyen gyerekkel nőttem fel. Sorházban lakunk kertvárosban- kb azonos korú gyerekek, és együtt bandáztunk sokat kb 10-11-en. Cibáltuk mindig magunkkal a tolókocsit is, meg tollasoztunk vele, meg nem tudom már, de kint lógtunk az utcán, kertekben és sokat voltunk együtt. Én is érzékenyebb vagyok a mozgássértültek iránt. Ha pl látok egy tolókocsist az utcán, nem átnézek rajta, hanem ha kell segítség neki- segítek. Ajtót nyitok- feltolom, stb. Úgy érzem, hogy talán jobban észreveszem őket.