Akiknek csak 1 gyerekük van, és nem is szeretnének többet, azok miért nem?

Nekem 18 hós a lányom, ő is nagy valószínűséggel egyke marad. Se anyagilag, se türelmileg, idegileg nem vagyunk ráhangolódva, hogy több legyen.

A terhességem egy álom volt, gyors, fájdalommentes szülés (császár), ha csak ennyiről vélekednék, akkor még 1000x is képes lennék végigcsinálni, de ami utána következett, mi azt viseljük a mai napig nehezen ( hasfájás, fogzás, szeparációs szorongás hullámok, 15 hónap nem alvás, nulla pihenés, még most se, szinte hiperaktív módon pörög egész nap, sosincs el egyedül,folyton ugráltat minket, na és a hisztijei....) elég húzós időszak volt ez idáig is, ezt én nem bírnám még 1x sem újracsinálni.

Tömören ennyi.

Egy ovis gyermekem van. Nem lesz több.

Ennek több oka van:

- már bőven 30 felett vagyok, már közel a 40-hez- én személyesen úgy érzem, hogy már kicsúsztam az időből (igen, ezt én érzem, biztosan van, aki nem így gondolja, de nekem személy szerint már nem opció a 40+ szülés)

- sürgősségi császárom volt terhességi toxémiával (egészségesek vagyunk hála Istennek mindketten)- de valószínűleg a korral ez nem a pozitív irányba változna

- ugyanígy genetikai kockázatot látok az életkorommal összefüggésben

- anyagilag teljesen rendben vagyok, CSAK anyagiakat nézve simán beleférne még 1-2 gyermek, de nem csak ez az egy vetülete van a gyermekvállalásnak, hiszen ez azért egy jó esetben 20-30 éves stabil kötelezettséget jelent és így is kell kalkulálni, nemcsak az első 1-2-3 évet nézni

- nemrég elváltam, így valóban egyedülálló is lettem, így elég nehéz lenne összehozni :). Egyelőre nem vágyom párkapcsolatra, de ha az élet a későbbiekben úgy hozná, akkor már megint bőven 40 felett lennék, így ez is a gyermekvállalás ellen szól

- kövezzetek meg érte, de úgy gondolom (és a gyerek apja is, akivel normális kapcsolatot ápolunk a kicsivel kapcsolatos kérdésekben tényleg)- hogy ebben az élethelyzetben így jó, ahogy van. Úgy gondolom, hogy mindketten megadjuk a gyermekünknek azt a maximális törődést, szeretet, anyagiakat, ami lehetséges a mi helyzetünkben- nem vagyok biztos abban, hogy egy későn jövő második vagy többedik gyermek esetén ez feltétlenül így lenne. Most kemény munka mellett is rendezett életkörülményeink, tiszta és meleg otthonunk van, el tudom őt vinni mindenféle sportot kipróbálni, vendégül tudjuk látni a kis barátait, van idő arra, hogy sokat olvassak neki, kreatívkodjuk stb.- két-három gyermek mellett ugyanennyifelé szakadni már nem menne ilyen flottul.

- egy nagyon jól fizető munkám van, jó beosztásban- kellemes környezetben, jó kollegákkal- viszont az elvárások is hatalmasak- pontosan tudom, hogy ha még egyszer elmennék szülni, ide már nem tudnék visszajönni- sajnos változott annyit az előmenetelem, másrészt a cég hozzáállása is, hogy már nem menne az, ami az első után még sima ügy volt.

Sok tényezős ez a kérdés- mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hány gyermeket vállal. A lényeg számomra az, hogy tisztességgel, szeretetben, a tőle telhető legjobbat adva igyekezzék nevelni.

A felelőtlen szülőket (legyen az elhanyagoló vagy nyomorba x+1-et vállaló megélhetési segélyes, vagy a jómódú, gyermeknevelést teljesen dadákra hagyó stb.) mélyen megvetem.

Én tiszteletben tartom mindenki döntését, véleményét. Jó lett volna, ha valaki az anyagiakat írta a döntés okának, részletezte volna, hogy mi az oka. Nem telik villanyszámlára, vagy külföldi nyaralásra évente háromszor plusz három évente lecserélni az autót?

Én egyke vagyok. Nekem nem volt jó úgy felnőni, hogy nincsen testvérem. Mindig irigykedtem azokra, akiknek van. Én tudtam, hogy egy gyereket nem szeretnék semmiképp, hanem többet, de legalább kettőt. Nálunk úgy alakult, hogy 19 hónap lett közöttük a különbség, tehát nem volt könnyű az első pár hónap. Kimerült voltam, de szépen belejöttem mindenbe. Ja, és albérletbe szültem a második gyereket is. Most veszünk házat, igaz hitelre, de költözünk egy nagy 130m2-es családi házba, az 53m2-es panelből. Nem érzem nagy tehernek, hogy két kicsi van. Mindkettő alszik éjjel, remekül eljátszanak egymással. Csodálatosnak érzem, ahogy a boldog kacajukat látom és hallom. Én úgy érzem, nagy hiba lett volna a fiamat megfosztani a kishúga létezésétől. Imádják egymást. A kicsi most 13 hónapos, de én már nagyon vágyom újabb babára, terhességre, és, hogy igazi nagycsalád legyünk.

Nem vagyunk tehetősek. Van két hitelmentes autónk, igaz nem fiatalok, 15 évesek. Most lesz egy nagy házunk, így nem marad semmi megtakarításunk. Gyermekeink nem szenvednek hiányt semmiben, de, hogy egyetemre hogy járatom majd őket, arról fogalmam sincs. Most akkor amiatt mondanánk le a több gyermekről? Ki tudja mi lesz 18-20 év múlva? Lehet, hogy egy gyerek egyetemét sem tudnám fizetni. Szóval, mi a férjemmel úgy látjuk, hogy szeretnénk megadni a gyerekeinknek a boldog "nagy családot" és a boldog gyerekkort.

Elnézést, hogy nem a kérdésre válaszoltam, csak leírtam a véleményemet, ha már belefutottam a kérdésbe.

Még nincs gyerekünk, 2-őt tervezünk, de lehet, hogy megmaradunk végül 1-nél, ha úgy érezzük, hogy annyira van csak energiánk. Ha viszont marad, akkor egy harmadikat sem zárunk ki. Nem ismerjük még magunkat szülőként, majd kiderül, hogy mennyi türelmet és figyelmet tudunk egy gyereknek szentelni, és ennek függvényében fogunk vállalni utána. Úgy számomra nincs értelme még egyet vállalni, ha tudom, hogy nem fogok tudni neki érzelmileg is megadni mindent, mert fáradt leszek. Ebben az esetben még szóba jöhet a nagyobb korkülönbség a testvérek között, de majd meglátjuk.

Korábban mindig két gyereket akartam, mert mi is ketten vagyunk testvérek, de ha úgy alakulna, eggyel is boldogok lennénk.

Most én is úgy érzem, hogy csak egy gyereket szeretnék. Egyrészt a kapcsolatom miatt a bátyámmal, most nem akarom részletezni, d enem volt felhőtéen, rengeteget veszekedtünk, sokszor szemét volt velem, a szüleim se tudták kezelni ezt a kérdést.

A másik az, hogy jelenleg egy 3 szobás lakásban lakunk, 1 háló, egy nappali és egy nagyon kicsi kisszoba. Ott 2 gyerek nem férne el.

Inkább megadok minden lehetőt egy gyereknek, minthogy legyen kettő és meg eklljen gondoljam mit vehetek meg.

Persze, ez a gondolatmenet csak odáig fog működni, ha kislányom lesz. Nagyon vágyom kislányra, ha sikerül, akkor nem kell több. Ha kisfiú lesz, akkor lehet bepróbálkozom még eggyel, de 2 fiútól nagyon félnék...