Az ilyen gyerekeket minek szülik meg?

Ha előre tudták, akkor én elvetettem volna. Mert ez így nem élet a gyereknek sem és mindig gondoskodásra szorul majd. És mi lesz, ha már nem lesz az anyukája?

Ha a születésnél derült ki, akkor meg tudom érteni, hogy nem akarta intézetbe adni. Nem egy tárgy, amit félreteszünk, ha már nem tetszik. A saját gyereke, ő ugyanúgy szereti, mintha egészséges lenne. Otthon biztosan jobban is gondoskodnak róla, mint egy intézetben. Annyi rosszat lehet hallani, hogy hogy bánnak a betegekkel, aki magatehetetlenek, bántják őket, megalázzák őket, kihasználják őket.

Tok mindegy hogy hány éves, vagy hogy van-e gyereke, engem 38 éves, gyerekes anyaként is zavarna ha nap mint nap ezt kellene hallgatnunk és a családom sem tudna tőle rendesen pihenni. Ne légy álszent, ha a te gyereked sem tudna aludni miatta, úgy ahogy az ő anyukaja sem, akkor te sem örülnel neki.

Hogy mit lehet tenni, azt nem tudom, füldugó, vagy menj el máshova tanulni, végső esetben elköltözni. Ha szólnál nekik hogy csendesebben kiabáljon az a gyerek, azt úgysem érdekelnek, csak ezentúl csúnyán néznek majd rad.

Szomszédunkba lakik egy autista fiú, ő is ordibal éjjel, szerencsére mi nem halljuk, mert vastag a fal, de a másik szomszéddal papírvékony a faluk, velük mar összevesztek mert a szomszéd rászólt hogy maradjon csendben a gyerek, de azóta is ordít.

Egyszer mi is laktunk olyan lakásban, ahol felettünk egy értelmi fogyatékos fiú élt, és nem állítom, hogy nem volt zavaró, már hajnalban fent volt az egész család, vele nagyon csúnyán kiabáltak a szülei, káromkodtak, rossz volt hallgatni. Bennem is megfordult néha, hogy ha nem szeretik, és így bánnak vele, miért nem inkább intézet.... de aztán többször láttam őket együtt, ugyanúgy mentek vele vásárolni, mint én az én családommal, és rájöttem, hogy a szülőknek is nehéz mindig tökéletes pszichés kondícióban lenni, nekik is fárasztó, nem is csoda, ha sokszor elszakad a cérna, de attól még szeretik a gyereküket, épp úgy, mint én az enyémet. Ez a válasz a kérdésedre. nem mindenki gondolkodik így, de sok olyan anya is van, aki, amint megtudja, hogy babát vár, sokkal erősebben kötődik hozzá érzelmileg, mint hogy meg tudna válni tőle, vagy el tudná vetetni. És attól még, hogy tudatosan vállalja a gyerek felnevelését annak nehézségeivel együtt, nem várhatjuk el tőle, hogy tökéletes szülő legyen, mnt ahogy egyikünk sem az. És soha, senki nem tudja előre felmérni, hogy pontosan mivel jár majd egy gyerek felnevelése, akkor sem, ha az értelmi fogyatékos, akkor sem, ha átlagos vagy éppen zseni.

(Lakhatna fölöttetek folyton bulizó egyetemista, csak bottal járni tudó és emiatt folyton kopogó öreg néni, és még sorolhatnám. Ők mind zavarnának, akkor nekik sem kellene megszületniük?)

Én megértem a problemad. Alattunk lévő házba is szokott jönni a mamahoz fogyatékos gyerek, és borzasztó idegesítő , hogy ha nem csapkod akkor ordít, ha nem ő akkor mások vele...

Egyébként ismerem, aranyos lenne , de hét évesen pelenkas , betegsegbol kifolyólag csúnya, nem beszél csak nyog , bele eszik a kajadba , ha olyan kedve van pofozkodik, nem hallgat szinte semmire...társaságba sem tud viselkedni, hamar unatkozik és akkor egyszerűen nem bír vele senki.

Mondhatja bárki hogy szivtelen vagyok, ez senkinek nem élet. Ők is tudták , hogy beteg (igaz rosszabbra számítottak) de ezért megéri huszon éves fejjel okoskodni anyukanak , és ő ugye a beteg gyerek mellett azóta se dolgozott, sőt soha. A mamaek tartják el..

Gondolom, nem gyógypedagógiát tanulsz, és remélem, semmi olyat, amihez minimális gondolkodás vagy empátia szükséges. Lehetséges válaszok a kérdésedre:

1. szereti az anya a gyerekét (fú erre biztos nem is gondoltál, pedig előfordul néha-néha még a legjobb családokban is, hogy egy anya szereti a gyerekét)

2. nem tudta, hogy beteg lesz, vagy túl későn tudta meg

3. nem tudta, hogy ENNYIRE beteg lesz

4. születéskor vagy az után sérült vagy lett beteg a gyerek

és van még valszleg ezer lehetséges válasz