35 felett első gyerek?
Szeretnék majd több gyereket, de már 36 múltam. Fél éve ismerkedtem meg a párommal, ő velem egykorú és ő is szeretne gyerekeket.
Viszont, nekem ez a fél év kevés, előtte hosszabb párkapcsolataim is voltak már. Nem akarom elsietni, viszont szeretnék legalább 2 gyereket, de ha sokat várnánk, már 40 felett lennék.
Mi a véleményetek? Várjunk még az első babával?
Ez érthető kérdező, de ennyivel a végtelenségig várhatnál. Sajnos sosem lehet tudni mit hoz a jövő.
Én a helyedben max fél évet várnék még, 1 év alatt azért már eléggé ki lehet ismerni egy embert.
Igaz, mi 28 évesek voltunk de egy hónap együtt járás után eldöntöttük, hogy együtt akarjuk folytatni.
Nekem nagyon sok kezdődő kapcsolatom volt előtte, és mindig "kerestem az igazit", de állandóan bizonytalankodtam.
Amikor a férjemet megismertem, éreztem, hogy minden más.
Ha érzel ilyesmit, az jó jel. Meg kéne próbálnod a gyermek utáni vágyat valahogy szétválasztani ettől az érzéstől, és csak arra koncentrálni, hogy jó-e a pároddal, és együtt képzelitek-e az életet attól függetlenül, hogy összejön-e a gyerek, és ha igen, akkor mikor.
Mert bizony van olyan kapcsolat, ahol 10 évig együtt vannak, megszületik a gyerek aztán szétmennek.
Nincs ilyen recept, hogy x év után már garantáltan működik egy kapcsolat.
Egy kapcsolaton minden nap dolgozni kell, és tenni érte, hogy működjön, mindegy hogy friss-e a szerelem, vagy sok éves.
Én azt kívánom, hogy ráérezzetek, és ha minden jó irányba mutat, akkor mihamarabb szülők is lehessetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!