Nálatok volt ilyen? Mi lehet a baj? Tanácstalan vagyok?

Ülj le vele beszélni!!!!

Az apák hajlamosak erre. Főleg ha gyerek korában egyke volt.

Amint más lesz a középpontban ők depressziósak lesznek!

Ezt nevezik " szülés utáni apadepressziónak "

Kicsit fordíts rá is figyelmet és jobb lesz a helyzet!

Nagyon sajnálom. Nekem is olyan volt a férjem terhesség alatt, mint a tiéd és később sem változott meg. Vajon mi lehet a pálfordulás oka? Nem erre számított? Nehéz a gyerekkel? Úgy értem, nem alszik jól, nem eszik jól, sokat sír?

Az a baj, hogy most lehet mondani, hogy nem tud egy csecsemővel mit kezdeni, de szerintem ennek arról kellene szólnia, hogy veled van a nehézségekben, nem arról, hogy ő mivel mit tud kezdeni.

Beszélgetned kell vele nagyon sokat! Nagyon sajnálom, hogy cserben hagyott és egy ilyen férjet, aki a terhességed alatt így melletted volt, érdemes megtartani! Persze, ha hajlandó beszélni arról, hogyan érez és miért viselkedik így.

Nagyon más állapot az, amikor a baba még a pocakban van és együtt várjátok nagy boldogságban, illetve az amikor már ott van a kezetekben és gondoskodni kell róla a nap 24 órájában. Ez szerintem minden férfiban vált ki némi pánikot, ki gyorsabban, ki lassabban van túl rajta, pl. most már nemcsak én vagyok a feleségemnek, hanem ott a gyerekünk is, meg lehet kövezni, de némely férfiban ilyenkor beindul az önző gén vagy nem is tudom és előállnak az ilyen helyzetek. A férjem is várta a kisfiunkat, mikor megtudta, hogy fiú lesz 5 centivel a föld felett járt a boldogságtól. Megszületett, aztán ért engem is néhány hideg zuhany, de most már így három év távlatából mondhatom, hogy rendbe jöttek a dolgok. Most már sokkal többet tudnak együtt játszani, hogy beszél, jön-megy, úgymond csúnya szóval lehet vele mit kezdeni apának is.

Én is azt javaslom, hogy ülj le a férjeddel és beszéljétek meg, hogy mi okozta benne a változást, biztosítsd, hogy nem szűnsz meg számára nő és feleség sem lenni, de neki is meg kell értenie, hogy ez most nem egy egyszerű időszak és neked is szükséged van rá, nemcsak neki rád. Remélem rendbe jönnek a dolgaitok!

"de némely férfiban ilyenkor beindul az önző gén vagy nem is tudom és előállnak az ilyen helyzetek"

Az apának még nem elég érett "férfiakban", valóban. Azokban, akik nem képesek felnőni a feladathoz.

"biztosítsd, hogy nem szűnsz meg számára nő és feleség sem lenni"

De, bizonyos értelemben megszűntem. Megszűntem a bármikor bármire kapható feleségnek lenni. A gyerek az első, az ő igényei, aztán apuci.

De ideális esetben a férjben is lemennek ezek a változások, és nem várja el pl.: hogy anyuka folytassa a reggeli lepippantást, ha közben felébredt a gyerek, hanem ugrik és ő is megy a picihez és kiveszi a részét.

Szia!

Hasonló megtörtént velünk is.

Nagy szerelem, tökéletes házasság, élet, és álomterhesség, közös szülés, hatalmas katarzis, aztán hazamentünk a kórházból. Ez a fokozott érzelmi állapot nem hagyott alább egy kicsit sem, órákat bírt ülni a kiságynál és csodálta a gyereket, éjjel amíg szoptattam, ő is kelt és készített tápszert (sajnos nem volt elég a tejem), pedig ő másnap ment dolgozni, de tényleg kelt hűségesen, de ami megdöbbentett, hogy nem ért a kicsihez, csak puszi erejéig, nem fürdette, nem pelenkázta, de még ölbe se vette. Kérdeztem, hogy miért, azt mondta, hogy fél, mert olyan kicsi.

Elfogadtam, türelemmel vártam, hogy csak megszokja. Eltelt 1 hónap, 2, aztán 3, de semmi változás.

Akkor kibuktam és elmondtam neki, hogy a gyerek szeretése nem csak annyiból áll, hogy megfőzzük a tápszert, már most, az elején ki kell alakítani egy meghitt, igazi apa-fiú kapcsolatot és közöltem vele, hogy annyira fáj néznem, hogy nem ér a fiához, hogy erre nem vagyok kíváncsi, akármennyire szeretem, ha nem változtat, mi megyünk jobbra, ő balra. Ez annyira arcul ütötte, hogy rendesen látszott, hogy felocsúdott, rájött, hogy mennyire hülyén viselkedett, kb mint akit a depresszióból kiráncigálnak és onnantól, hogy megijedt, hogy elveszíthet bennünket, mintaapa. Egy rossz szavam nem lehet, minden, de minden helyrejött, imádja továbbra is a gyerekét, de már fürdeti, meg mindent csinál, amit kell, és megbolondulnak egymásért :) és ezt nagyon jó nézni :)

(már eltelt amúgy azóta 2 év)

A múltkor egyébként mondta is, hogy sajnálja, hogy olyan béna volt az első 3 hónapban, a kistesónál nem fogja kihagyni (testileg) ezt az időszakot :)

Szóval beszélj vele, de ne púderezz, őszintén, egyenesen mond el, hogy mit érzel és ennek mi lesz a következménye... Szerintem a te férjed is csak megijedt...

Nagy változás ez az ő életében is.

Szerintem meg adj neki egy kis időt.

Egy hónap semmi! Hidd el, az apának is meg kell "születnie"! Nekünk, nőknek könnyebb ez, mert napról napra érezzük a babát a hasunkban, ahogy nő, mozog, él. Ő ebből semmit nem érez.

Hatalmas változás egy család életében az, hogy születik egy baba.

Nyilván Te sem olyan vagy, mint előtte, lehet, hogy ő is azt meséli a barátainak, hogy mennyire megváltoztál, és ő ezt nem érti.

Beszéljetek őszintén, ahogy az előző mondta, most nem kellenek a pc dumák, fontosabb a nyílt, lehet, hogy nyers őszinteség.