Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogy vállaljak így gyereket?

Hogy vállaljak így gyereket?

Figyelt kérdés
A helyzet az, hogy magamtól sosem szerettem volna gyereket. A párommal rég együtt vagyunk, miatta muszáj leszek rászánni magam, ő nagyon szeretne is babát, meg nagyon jó apuka lehetne. Próbálom szoktatni magam a gondolathoz, vannak kisgyerekek a családban, és sógornőm most terhes. Én most kezdtem el a phd-t, 26éves vagyok, a párom is. Az anyagi helyzetünk jónak mondható, én versenyszerűen sportolok. Mindig úgy érzem, hogy ez egy kib*ás, mert tőlem egy csomó áldozattal jár, és ha rá gondolok hogy 3 évig itthon kell molyolni a gyerekkel, előre elfog a düh. Félek képtelen leszek szeretni emiatt, felkelni hozzá, az életem középpontjába helyezni, és tudom, hogy ez csak az első 3 év és nem leszek egyedül, de jönnek az okoskodók, hogy milyen anya az aki "lepasszolja" időnként a gyereket, vagy netán vissza megy dolgozni 2 év után. Vannak olyan anyukák, akik így vállaltak babát? Szerették? Élvezték? Azt mondják majd az évek meghozzák a kedvem, de én nem tudom egyszerűen elhinni.
2017. jan. 30. 18:08
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
92%

Most még semmiféleképpen ne vállalj gyereket.

Majd ha elérted a céljaidat, dolgozol, idősebb leszel, akkor majd lehet, hogy változol, de ilyen hozzáállással, hogy szerinted egy gyerek csak lemondásokkal jár, dühös leszel a tudattól, hogy otthon kell lenned, akkor inkább ne vállalj, még ne.

Talán az évek során változol, de ha nem, akkor inkább egyáltalán ne vállalj gyereket.

Egy gyereknek nagyon sok törődés, szeretet kell, nem az, hogy nyűgnek érezze, hogy megszületett. Illetve amíg csak áldozatot látsz benne, a jó oldalát nem látod, addig megint csak nem érdemes.

2017. jan. 30. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
91%

Miert kellene 3 evig.otthon maradnod ?

Megosztjatok az apjaval az idot

Elso evet te a masodikat a parod valalja

Harmadik evben bolcsi es ti melo ...

2017. jan. 30. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Mindenképpen várj te még ezzel. Ez egyenlőre neked nagy falat lenne.

Nem állsz készen! Amúgy is totál ráérsz:)

Ugyis eljön az idő amikor akarni fogod... Vagy nem... De az baj?!

2017. jan. 30. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
77%

Igy ne vallalj.

En sem voltam osanya tipus, vezeto beosztas, multinal, beutaztam a fel vilagot treningek miatt. Megis akartam babat, es egyszeruen megereztem hogy na most itt az ido johet a baba. Szules utan mas cegnel kezdtem dolgozni, meg magasabb beo, meg magasabb fizu, tovabbi utazasok :) Most 32 vagyok, varom a kistesot :)


Erezni fogod ha jonnie kell a babanak. Ha meg nem, hat istenem, nem mindenkinek valo gyerek.

2017. jan. 30. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
86%

Más országokban nincs három év, egy hungarikum. Nem kötelező ennyi ideig otthon maradni.

A gyerek temperatuma lutri a dologban. A lányom a kezdetektől fogva nagyon nyitott, barátságos, közösségbe könnyen beilleszkedő természetű volt.

15 hónaposan kezdte a bölcsődét, én azt láttam, hogy igényli a korosztályos társaságot. Volt ijesztegetés, hogy hűűű, két hét beszoktatás, sírni fog, stb. Nem voltam biztos a dolgomban, mert egyetlen gyerek - szemben a sokat látott szakemberek. Mondtam, hogy szerintem 20 perc után lényegtelen lesz, hogy ott vagyok-e, de ám legyen, próbáljuk meg. Ha nagyon nem megy, maximum mégse jár bölcsődébe.


Végül igazam lett, negyed órát ücsörgött az ölemben, aztán egyre bátrabban ment a gyerekek közé. Utána valóban le voltam tojva, nálunk a két hét beszoktatás felesleges volt, 3 nap után már ott is aludt. Már 3 éves lesz és azóta se volt gond, még mindig örömmel jár oda.

(Egyetlen egyszer sírt utánam, de akkor egy elég csúnya balesete volt, arccal esett a betonra, szétrepedt a szája - tehát az se a bölcsőde miatt, hanem az ijedtség és a fájdalom miatt volt.)


De láttam olyan gyerekeket, akikkel hónapokig szenvedtek, mert tényleg egész nap sírtak a szülők után. Ezt előre nem lehet látni, gyereke válogatja.


Illetve az is lehetőség, hogy fél éves korától már az apa is otthon maradhat vele. Kb. egy évet indokoltnak látok, hogy otthon legyen valaki a gyerekkel, de utána már nem feltétlenül. Az egy év pedig gyorsan eltelik, az első hónapoknál a rutintalanság miatt leköti a figyelmét az embernek, de utána is ad annyi feladatot, hogy nem ugrik még ki a régi életritmus hiánya.


De abban sincs semmi, ha néha más vigyáz rá. Annyi a kulcs, hogy jól ismerje az adott embert és szeressen vele lenni. Tehát ne hirtelen maradjon ott a nagyszülőknél egy hétvégére, amikor előtte havi egy órát látta őket.


Pár órára meg csecsemő mellől is el lehet menni. Az első hat hét gyermekágy, azt érdemes betartani (bár nagyon változó, hogy ki mennyi idő alatt épül fel, néhány naptól több hétig van a szórás), a babát se érdemes akkor nagyon hurcolni. Utána, főleg, ha pl tavaszi születésű, már nyugodtan lehet vinni. (Mondjuk decemberi babát nem vinnék zárt helyre sok ember közé január-februárban a vírusok miatt.)


Szervezés kérdése, de mondom, benne van a pakliban, hogy egy nagyon ragaszkodó, introvertált típusú gyereked lesz, akkor ezek nehezebbek.

2017. jan. 30. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ne most vállaljatok gyereket várj még vele akár 5 évet, mégcsak 26 éves vagy. Szerintem természetes, hogy még nem a baba utáni vágy fog el.

Amúgy nem kell 3 évig otthon lenned, már 1 éves kortól mehet bölcsibe (lehet rosszul tudom, de valahogy nagyjából akkortól) Ha nincs semmi gond a terhességgel, akkor a 36. héttől kell otthon lenned, ez még rátesz 1 hónapot a bölcsit megelőző időszakhoz.

Amúgy gyerekkel sem kell otthon ülnöd, vannak baba mama tornák, ezek akár rendes aerobic órák, csak a gyerekek is ott lehetnek. De vannak különböző babás klubbok is, meg amúgyis egy gyerekkel is mehetsz vásárolni, mehettek nyaralni stb. Nyilván másabb szervezést igényel, de azért mert szül valaki nem ül otthon 3 évet.

2017. jan. 30. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:
Néha az az érzés is bánt, hogy én esetleg nem vagyok elég páromnak. Azért vágyik egy gyerek után (természetesen tudom hogy ez hülyeség), de valahogy féltem azt is, hogy csak ketten vagyunk.
2017. jan. 30. 20:05
 8/19 wadgulya ***** válasza:
100%

szerintem ne vállalj így gyereket, legalábbis egyelőre.


ez nem valamiféle verseny! ne hagyd magad rábeszélni, nem lenne jó vége!


lehet, hogy 2-3 vagy 10 év múlva kifejezetten te akarod majd a babát.

lehet.

de lehet, hogy nem jön el az az érzés.


akkor sincs semmi szerintem, nem dől össze a világ.


szerintem sokkal korrektebb vagy most, hogy tisztában vagy az érzéseiddel és nemet mondasz!!

2017. jan. 30. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
73%
Mert meg eretlen vagy egy gyerekre. Felted a sajat kis sportvilagodat felted a parod a gyerektol hogy majd nem csak te leszel neki az elso. A gyerek csak akkor jo ha teljesen onzetlen valaki egy olyan kis lennyel szemben akit o maga "hozott letre". Erre nem mindenki alkalmas. Em vagyok aki irtam hogy karrier+gyerek lehet egyerre kis pihenokkel es jon a kisteso. Soha egy percig nem feltetettem a gyerektol semmit ami az enyem....
2017. jan. 30. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
Nyilván aki nem érzett ilyet, az nehezen érti- mint ahogyan én is nehezen értem meg, hogy tudják egyesek 20 évesen kiegyensúlyozottan viselni a nem tervezett terhességet/anyaságot -nem lenézően értem ezt, egyszerűen más emberből vagyunk. Nem vagyok irigy a szeretteimmel szemben, sem a törődést sem az időt nem sajnálom tőlük, és biztos vagyok benne, hogy nem szeretné el a gyerekem a párom -nyilván. Ezek érzések, és pusztán kíváncsi vagyok mások hogyan élik meg az ilyesmit, mert abban egészen biztos vagyok, hogy ezekkel a dolgokkal nem vagyok egyedül, csak manapság "nem divat" kimondani, hogy nem a gyerekvállalás valaki egyetlen célja. Vannak sikeres kivételek, de én úgy látom nem ez a döntő, és nem a képességek miatt, hanem amiatt is, hogy baba után visszavárnak-e a munkahelyedre. Lehet, hogy "érettlen" vagyok emiatt, de ahogy elnézek egyes anyukákat, van aki legalább lett volna elég érettlen ahhoz, hogy ne vállaljon gyereket.
2017. jan. 30. 20:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!