Srácok! Ti mikor és "hogyan" éreztétek, hogy gyermeket szeretnétek?

Srác?

Amíg nem érzed magad felnőtt férfinak, felesleges.

Párom 30, ő mindig azt mondta még ráér a gyerek 10 év múlva. Vállalkozásunk van, az anyagiak nekünk is megvannak, minden ami egy kisgyerekhez kell.

Barátokkal összeszoktunk járni, még a baba születése után is. Nagy partykba sosem jártunk, és ezután sem igényeljük.

No a lényeg, hogy ő még nem szeretett volna, de véletlen becsúszott a kicsi, sírtam, hogy most mi lesz, ha nem fog örülni, és nem akarja. Az ellenkezője történt. Szerintem a világ legboldogabb embere volt akkor. Az első 12.heti UH-n mikor látta a kislányát, hallotta a szívverését, elsírta magát! Minden vizsgálaton ott volt, alig várta, hogy megszülessen.

És itt van már velünk 5 hónapja a csajszi, nyugodtan mondhatom, hogy példás apuka! Szereti, imádja, van hogy ő vigyáz rá mikor nekem épp elkell szaladnom 1, fél órára. Ő a mindene.

Pikpak beletanult az apaságba. Ez pont egy pozitív történet, de vannak sajnos amik nem így végződnek, és a pár különmegy, mert az apa nem érzi jól magát ebben a 'pozícióban'.

Egyébként persze vannak dolgok amikről le kell mondani, de ezt a kisgyerek betölti az életetekben, és hiányozni sem fog az amiről épp lemondtatok. De nem kell örökre lemondani róla.

Bocsi, én is nőként írok, de párom is 30 volt, h kiderült, jön a baba. Még csak szó se esett róla, h vállalnánk egyet, véletlen csúszott be, én teljesen meg voltam rémülve, első sorban attól, mit fog hozzá szólni párom, na meg h hogy neveljük fel. teljesen ledöbbentett, h odáig volt meg vissza, úgy kellett visszafogni, h ne kürtölje világgá a hírt (én még egy kicsit titokban akartam tartani, legalább az 1-3 hónapban) én igazából még tanulni akartam vna, egy rendes munkát találni, aztán ha ez megvan, akkor jöhet a gyerek. a lemondások csak utána jöttek, kezdve azzal, h még nem voltunk összeházasodva se. én szerettem volna szép esküvőt, szerettem volna lánybúcsút, hát egyik se lett, úgy döntöttünk, szép csendben összeházasodunk, nagy pocakkal úgyse tombolhattam volna, utána meg a nagy lagzi helyett házra költünk ink, egy saját kis fészekre, ahol nevelhetjük a picit. a nagy bulizások nem hiányoznak am egyikőnknek sem, többek között azért, mert akikkel jártam/jártunk, már ők maguk is szülők, így nem is lenne kivel. néha ennek ellenére eszembe jut, de jó lenne úgy elmenni valahová mint rég, de akkor ránézek a kislányomra és semmit nem bánok.

szóval lényeg a lényeg, párom nem gondolt az apaságra, maximum amolyan távoli lehetőségként, végül csak úgy "beleesett" a szerepbe, de imádja a picit, nagyon jó apa, nem is gondoltam volna anno. semmit nem bántunk meg se ő, se én.