Utálok anya lenni. Éreztél így? Hogy lehet így élni tovább az életed?

Szia!

Én nem ítéllek el, mert az érzéseidről nem tehetsz. De ezt két pici gyerek nem fogja megérteni, nekik létszükséglet lenne a nyugodt, szeretetteljes légkör, amit te nem tudsz sem nekik megadni, sem magadnak megteremteni. Mindenki szenved, ezen változtatni kell!

Keress fel egy pszichológust, kérd a segítségét! Ezt muszáj megoldanod, mert ez magától nem javul meg, viszont súlyos károkat tudtok szenvedni lelkileg.

A férjeddel muszáj őszintének lenned. Értem, hogy fontos a házasságod, de, még akkor is, ha nem örülsz neki, anya lettél, és felelősségteljesen kell gondolkodnod. Azt nem tudod magadra kényszeríteni, hogy szeresd őket, de arról igenis te döntesz, hogy hogyan élitek tovább az életeteket.

Első körben őszinte beszélgetés a férjeddel, szakember keresése (azonnal!), és addig is annyi segítség bevonása, amennyi lehet. Most mindannyiótoknak jobb lenne, ha nem maradnál egyedül a gyerekekkel, amíg nem rendeződik valahogy.

Én nagyon sajnállak titeket, maga lehet a pokol :( De a gyerekek kicsik, kiszolgáltatottak, ők nem tudják megoldani, Neked, Nektek kell! Sok erőt hozzá!

Nem olvastam végig a hozzászólásokat. Nem gondolom, hogy gyűlölnéd őket, csak nagyon-nagyon ki vagy merülve idegileg.

Visszakapni nem fogod az előző életed, akkor sem, ha otthagyod őket, mert -ha később is- de meg fogod bánni, lelkiismeret furdalásod lesz, és lehet, hogy ők nem fogják megbocsátani.

Nekem csak egy gyerekem van, de én sem tudtam megélni úgy, ahogy elterveztem, pedig szeretem a fiam és ölnék érte, de pl. már egy szimpla hiszti is kikészít, nemhogy az, amit te is leírsz, abból nekem is kijutott és nekem még segítségem sincs.

Nekem az segített, hogy a most 2 éves fiamat beadtam bölcsibe és visszamentem dolgozni. Igaz, hogy nincs sokkal több szabadidőm, de nem is bánom. Szeretem a munkám, rugalmas, bármikor bevásárolhatok vagy ebédidőben csak nézegetem a kirakatokat, vagy bármi, ami egy kicsit visszazökkent a normális életbe. És ez jelenleg nekem elég arra, hogy feltöltődjek.

Valszeg neked is az a baj, hogy egész nap össze vagy zárva a kicsivel, utána mész a nagyért, és ha rá is hagyod anyukádékra, érzed, hogy valami nem kerek, különben ki tudnál kapcsolódni.

Szerintem előbb gondold végig, hogy hol lehet a hiba, hogy nem tudsz kikapcsolni akkor sem, amikor anyukádék vigyáznak rájuk. Gondold végig, hogy mi az, amit szeretnél csinálni és apró lépésekkel próbáld megvalósítani, és próbálj meg nem rágörcsölni mindenre (én sokszor azt tettem). Akár menj vissza dolgozni, ha azt érzed megoldásnak.

Eleinte kérhetnéd pszichológus segítségét, de nem feltétlen azért, mert ő majd csodát tesz, hanem azért, hogy kibeszélhesd magad, megkönnyebbülj. Az is sokat segít.

Az a baj, hogy idegileg vagy kimerülve és az nem jön helyre 2 nap alatt. Egy rendszer kellene, hogy magadra is jusson idő (pl. egy délelőtt), és lassan, de biztosan te is visszatalálnál önmagadhoz és a gyerekekhez is több türelmed lenne, aztán már nem éreznéd átoknak az együtt töltött időt.

Nem pszichológus kéne ide, hanem egy supernanny, aki megtanít gyereket nevelni és úgy szervezni a napotokat, hogy mindenkinek jó legyen.

Ha néztétek a sorozatot, kb az összes anya ugyanitt tartott, amikor jött a segítség, aki 2 hét alatt megoldotta a problémát.

Nem muszáj így élni, lehet változtatni!

Egyedül nevelek egy 2,5 és egy 14 hónapos kislányt, apjuk semmilyen formában nincs képben, nagyszülők sincsenek. Lehetnék én is úgy mint te, de nálunk teljes a harmónia.

A sport sokat segít, leléphetnél akár minden este futni egyet leereszteni a gőzt, amíg az apjukkal vannak. Nekem ez bevált, de én csak heti kétszer jutok el, amikor van bébiszitterem, de akkor hosszút futok.

A kutya is jó dolgában vész meg, azt mondják.

Nekünk semmi segítségünk nincs, csak mi vagyunk. 3 éve nem pihentem egyetlen napot sem. Nagyon nehéz, de én szeretek anya lenni és a következetes nevelés bizony megtérül. Ez sokat segít.

Nem értem, miért kell két gyereket vállalni, ráadásul kis korkülönbséggel? Nem ismered a saját korlátaidat? akkor ideje megismerni Nálunk nagy korkül. lesz pont amiatt, h ne járjak úgy, mint te.

Amúgy meg menjél dolgozni, és rögtön átértékeled az életed.

Nahát, megéltem, h itt gyk-n ebben a kategóriában ilyen nagy egyetértés van. :D

H a kérdésre is válaszoljak, szerintem mond el a férjednek az érzéseidet. Előbb utóbb úgy is észre fogjátok venni rajtad. A gyerekek meg tuti érzik, ne is csodálkozz, h nem viszonyúlnak annyira pozítívan hozzád. Érdemleges választ nem.tudok neked adni, hiszen ha velük maradsz vagy nem akkor is sérülni fognak.

Pszichológus csodákra képes.

Én ezért nem vállalok kettőt.

Egy bőven elég, és néha már ő is sok.

A szülőségben NINCS rózsaszín cukormáz, a gyerekek önzők és egoisták, aztán kamaszkorban még utálnak is.

De ezt tudtam, mikor vállaltam, hogy szülök.

Foglalkozok vele, szeretem is, de a macskámat jobban, mert ő nem kezd el visítani pl., mert nem engedek neki valamit.

Apja odavan a kislányunkért, és nem érti teljesen, mikor mondom neki, de könyörgöm, ő hazajön fél hatra, a gyerek meg fél nyolckor alszik.

Fürdetni szokta, sétálni egy órácskát, vagy hógolyózni télen, de nem neki kell egész nap az esetenként órákig tartó "minden baj"-hisztit hallgatni.

De én nem csinálnám vissza, mert magát a lányunkat szeretem, csak ezeket a hülye szituációkat nem.

27-es vagyok, mi van megjöttek a szuperanyák, a mártírkák, akik szerint akkor is szuper dolog az anyaág, holott ők is utálják sok részét, de nem mondják, mert jaj, mit szól a társadalom? Nevetséges.

Én vállalom, hogy az anyaság egy szar dolog, de attól még szeretem a gyerekemet, és eszem ágában nem lenne neki ártani.

De akkor is szar, hogy ő az első, semmit nem lehet nyugiban és ezen a nyaralás nem segít.

Már várom, hogy menjen a bölcsibe és 4 órában dolgozhasak :)