Mit tegyek, hogy ne így legyen?

Ugyanígy vagyok. Lehet röhejesen hangzik, de kellett legalább fél év a fiam születése után, hogy utcán-buszon-stb úgy beszéljek hozzá vagy játszunk, hogy ne arra gondoljak, mások mit gondolnak rólam, kinevetnek-e.

Családban született pár éve egy kisfiú. Vele is csak akkor tudtam szórakozni, gügyögni, amikor én vigyáztam rá. Amikor családdal voltunk, akkor megszeretgettem persze, de csak akkor ha ő jött hozzám.

Ez szerintem visszavezethető valamilyen szociális fóbiára. Nekem pl pár éve folyamatosan megfelelési kényszerem van, holott mindent jól csinálok. Munkában, családban. Ez ilyen.

Én azt tudom mondani, hogy a gyermek születése után rengeteget fogsz tanulni és fejlődni. Én azóta elkezdtem elhagyni ezt a “ciki-nem ciki” dolgot, már lazábban kezelem az ismeretlenek gyerekeit és szüleiket is, nem beszélve arról, hogy már nem ragaszkodok ahhoz a gondolathoz, hogy jaj mit gondolnak rólam. Pl már énekeltem is az utcán a fiamnak! 😄

Kezdetben még az is nehéz volt, hogy a család előtt gondoskodjak a fiamról, mert folyton az lebegett a szemem előtt, hogy biztos valamit rosszul csinálok..

Ezzel én is így voltam :)

De szerintem saját gyerekkel teljesen más, mint más gyerekével. Sajátommal nem érzek ilyet.