Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Esett már rá valami a babád...

Esett már rá valami a babád fejére? Lett belőle baj?

Figyelt kérdés

Nekünk ma sajnos igen. Kis-nagyfiam vett le a polcról egy plüsmacit, és a polc lábánál volt négykézláb a 10 hónapos kicsifiam. Ahogy vette le a macit, lehúzott vele együtt véletlenül egy műanyagból kiöntött fenyőt, aminek az ágai mintha jégcsapok lennének, tehát hegyes és sajnos pont a kicsi fejére zuhant kb 110 cm magasból. Ő 2 mp-ig csak nézett rám, (mert ott ültem mellettük) majd ordításba tört ki. Felkaptam, kb 30 mp és sikerült elterelnem a figyelmét, abbahagyta a sírást. Ez 3/4 5kor volt, utána játszott szépen, meg megitta az esti tejet, most alszik, pupillája fényre reagál, hányni nem hányt, de a gyerekorvost felhívtam, mert lett egy púp a feje tetején és sokat büfizett (hányingerre gondoltam), de azt mondta a doki, hogy amíg a kutacson nem érzek változást, meg a szokásos tüneteket nem látom rajta, nem gondolná, hogy baj lehet.

Egyébként könnyű tárgy volt, csak amiatt vagyok teljesen ki, hogy hegyes, tehát egy pontban érte akkora ütés a fejét, hogy még púp is nőtt rá. Amúgy pont ilyen, mint ez:


[link]


(nem is tudom miért nem dobtam ki, giccses xar, csak karácsonyra kapta a nagyfiú az egyik rokontól, így feltettem a szekrényre.)

Na szóval most totál idegben vagyok, hogy nehogy baja legyen és jól esne más sztoriját is olvasni, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy a gyerek fejére esett valami (tehát nem elesett, hanem konkrétan fejbevágódott szegény).

Köszönöm



2018. márc. 1. 20:52
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

A háromevesem kb két hete fejelte meg úgy a polc szélét, hogy monoklija lett.

Ott voltam kb egy méterre (éppen rendetraktunk)

Illetve egyszer séta közben kitépte magát a kezemből, el akart futni, de összeakadtak a lábai és előreesett. A homlokán ott volt a térkő mintája (majdnem egy kereszt)

Szerencsére a nagynál megtanultam mit kell nézni. Most hét éves, és csoda, hogy túlélte. (Költői túlzás)

Mászott ki az ablakon (földszint, 1,2méter magasról, bokorba)

A konyhai asztalt rendszeresen megfejelte, míg meg nem nőtt akkorára, hogy meglássa az asztallapot. 10ből 9szer elkaptam, de mentünk párszor a balesetire miatta.

Aztán a háziorvosunk elmagyarázta, mit figyeljek meg, amiből láthatom, hogy gond van.

2018. márc. 2. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:

SziasztoK!

Köszönöm a történeteket :)

Ezekkel a kis lurkókkal úgy látom van valami védőangyal :)

Az este nekünk eltelt, bár kétszer kelt sírva, de nappal semmi furát nem észleltünk, és a púp is lentebb ment. A gyerekorvossal beszéltem, szerinte - mivel már eltelt azóta több, mint 24 óra, - kezdhetek megnyugodni, de azért ma is ott alszom vele.

Egyébként a reggeli vidám ébredést követően az apukája mellől elkotort, belekapaszkodott az asztalba, lerántotta az élvédőt, azzal a lendülettel elesett, végigesett az asztal sarkán és a szemhéja felszakadt. (még jó, hogy reflexből becsukta a szemét és nem a golyót kapta el az asztal sarka).

Remélem ezzel ennyi volt egy időre... :O

2018. márc. 2. 19:47
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!