Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Nagyobb korkülönbség a gyereke...

Nagyobb korkülönbség a gyerekek között?

Figyelt kérdés

Most már 2 gyönyörűségem van. 2,5 év korkülönbséggel. A kisebbik 2 hónapos lesz. Szerintem pont jó ez a korkülönbség. Abár nem tudom, hogy a kisebb mennyire nehezebb, de így is elég nehéz.

Igazából szeretnék még gyermeket. Jó lenne megint ugyan ez a korkülönbség. De úgy érzem, hogy nem bírnám ugyan ezt. Mondjuk tudom, függ a gyermektől is, hogy milyen. Mert pl a nagylányom elég hisztis tud lenni és így elég megterhelő 1-1 nap.

Meg ha ugyan ez a korkülönbség lenne, akkor úgymond hamar túl leszek a nehezén. (Jobban nem tudok fogalmazni).


Szóval ezért gondoltam, hogy esetleg lehetne akár 4-5 év. De ott azért jócskán előröl kell kezdeni mindent. Pl ha visszamegyek dolgozni, vagy olyankor azért már több időt is tudok magamra fordítani. Stb.


Tudom most még nagyon korai a 3. Gyereken gondolkodni. De valahogy úgy jár ezen az.agyam. És már egy csomó mindent felhoztam magamnak, hogy miert ne legyen harmadik..

Pedig nagyon megbánnám ha nem lenne több gyerkőc ezt tudom. Lehet a hormonok is bezavarnak. Mert nagyon kivagyok mindenen mostanság...


Szóval azokhoz szólna igazán a kérdésem, akiknek nagy korkülönbség van a gyerekek között. Nem volt nehéz újrakezdeni?


Amúgy bocsi ha kicsit összevissza lett. Remélem érthető, hogy mit szeretnék kérdezni?



2018. nov. 9. 23:02
 1/8 anonim ***** válasza:

Nekem

a 2. 3 évre,

a 3. 4 évre,

a 4. 5 évre jött. A legnagyobb és a legkisebb közt 13 év van.


Én pont az újrakezdést szerettem. mikor hiányzott a picibabaillat, a pelusozás, az apró babaholmik egyszóval a babázás, akkor vállaltunk egyet.

Persze nem csak babakorszak létezik, de minden korszaknak megvan a maga szépsége.


Most koromnál fogva nem gondolkodhatok években az újabb baba vállalásban. Ha akarunk még egy 5.-et akkor azt most kellene. (a pici 1 éves) Még nem tudjuk mi legyen, nem hoztunk döntést :)


szerintem jó ötlet két kisbaba után visszanenni dolgozni, felnőttek közt lenni, aztán ha feltöltődtél újra belevágni. De éveken át otthon lenni lehet nagyon kimerítene.

Jó egészséget!

2018. nov. 10. 05:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

7 év van a fiam és a lányom között. Mi direkt így szerettük volna, vagyis még egy picit később a lányom születését, de első hónapban összejött. Augusztusban született a lányunk, szeptemberben kezdte a sulit a fiúnk. Délben hazajárós, így letudtuk a reggeli és a déli sétát is a kicsivel, mikor vittük-hoztuk. Imádják egymást, nem volt féltékenység a nagy részéről.

Most a lányunk és a kicsi között 2 év 8 hónap lesz, na ez keményebb meló lesz, mert a lányunk nagyon akaratos, makacs természet. De majd belejövünk. :)

2018. nov. 10. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Én csak a tényleg nagy korkülönbségről tudok nyilatkozni.

A fiam 20, lányom 13, a kicsi fiú lassan 2 éves.

Soha nem tudtam elképzelni a kis korkülönbséget, én megbolondulnék két kicsivel.

Nem mindegy, hogy 3x3 évet vagy 9 évet vagy otthon.

Te tudod mit bírsz, ismered a saját határaid, az alapján dönts.

2018. nov. 10. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Bocsánat hogy belekérdezek, de kedves 1.milyen a kapcsolat az első és a 4.gyermek között? Jól kijonnek mind a 4en úgy hogy 13 év alatt születtek?
2018. nov. 10. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..


Ha ez is a te kérdésed, akkor nagyobb korkülönbséget hagyj a 2. és 3. baba között.

2018. nov. 10. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
5, 3, másfél, 11 év van köztünk. Nagyon jól kijöttūnk mindig is
2018. nov. 10. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

"Jó lenne megint ugyan ez a korkülönbség"

Miért? Minek ez a matematika?

2018. nov. 10. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

kedves 4. válaszoló!


A 13 évesem és a kis egy évesem szeretik egymást. Megeteti, pelenkázza, felügyeli ha dolgom van (pl fürdök). A pici biztonságban érzi magát a karjaiban. A nagy most 8-os sokat tanul ezért ha a tesójával lehet az neki kikapcsolódás, feltöltődés.


Köztem és húgom közt 12 év van. És nagyon jó a kapcsolatunk. A legjobb barátnők vagyunk. És mindent meg tudunk beszélni amit másnak nem mondanánk el.

2018. nov. 10. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!