Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Honnan tudhatom meg azt hogy...

Honnan tudhatom meg azt hogy a feleségem szereti vagy nem szereti a gyermekünket?

Figyelt kérdés

Feleségem 26eves én pedig 31, lányunk 15 hónapos. Én heti szinten járok haza külföldről. Együtt alszanak hétköznap, hétvégén én kelek fel az majd teszem be az ágyba a szoptatáshoz. Úgy vettem észre hétköznap sokkal elevenebb a gyerek mint hétvégente. Na mindegy történt egy eset most hétvégén hogy összevesztünk mert én mondtam neki hogy altatásra érjünk haza, és nem viszem el karácsonyi fotózásra ruhát venni, ezen pedig annyira berágott hogy a babakocsiba is aludhat és meg tudjuk etetni a gyorsétterembe én pedig haza kezdtem vezetni ő pedig kiszállt a piros lámpánál hogy nem jön velünk mert mi állandóan vitázzunk a gyerek miatt és oldjam meg egyedül ő pedig busszal jött haza. Na de ami miatt feltettem a kérdést hogy videózás közben a lányunk elkezdte csapkodni az anyját, majd azt mondta hogy ha még egyszer oda üt ő is oda fog csapni. Én erre közöltem hogy akkor ő nem is szereti. Na és természetesen jól összevesztünk, le is tiltott elérhetetlen lett számomra. Felhozta hogy neki zéró segítsége, wcre, fürdeni alvás időben tud enni sincs ideje mert ő az aki mindentől félti a gyereket, félti a kutyától a kályhától és hogy hogy képzelem én mikor ő teljesen elhanyagolja magát míg a gyereknek mindent megvesz, mindent megtesz érte. És hogy az ő életükben én bele sem látok. Hetente másfél napot bárki ki bírna. De megtudnám milyen lenne ha több időről lenne szó.


Nagyvonalakban ennyi a történet. Mit javasoltok?


2018. nov. 19. 20:32
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
80%
Költözz haza, hogy váljatok el.
2018. nov. 19. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
75%
* vagy
2018. nov. 19. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
98%

Teljesen igaza van a feleségednek.

Nagy mellénnyel vagy másfél napos gyerekezéssel miközben ott van melletted a feleséged is.

Az hogy nem szeretné a feleséged a gyereketeket abszurd, szerintem inkább te nem szereted a feleséged ha így bánsz vele.

2018. nov. 19. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
99%
Van igazsága az asszonynak. Kérj tőle bocsánatot.
2018. nov. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
100%
Mintha engem írnál le, csak nekem kisebb a babám és a férjem sokat van itthon hétköznap is. Hidd el szereti a picit, csak igenis ki akasztó amikor egész nap rajta lóg, és én sem hittem el hogy van olyan hogy pisilni, enni nincs idő, amíg nem lett egy extra nyűgös babám. Vedd át tőle legalább egy napra, vegyél ki szabit, hogy egy kicsit feltöltődjön. Mivel átérzem a helyzetét kicsit(nem eléggé, mert nekem csak egy egy napot kell kibirnom egyedül) így borzasztó a sajnálom a nejed. De abban biztos lehetsz, hogy szereti.
2018. nov. 19. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
97%

Nagyon szomoruan olvasom. Az en parom is csak hetvegen van itthon, de sosem kerdojelezi meg az anyaságom a szeretetemet a fiunk fele vagy fele.


A parod nagyon szereti a lanyotokat, de sz@r am egesz heten egy kisbabaval kettesben, meg ugy is ha vannak mas anyukak, nagyi vagy akarki mellette azokon a napokon amikor te nem. Ő 0-24ben anya. Ugy, h a masik teljeserteku szülő (te) nem vagy mellette. (nyilvan nem vagy ebben hibas, ismerem a helyzetet, mi is csak igy tudunk megelni)


Szoval... az en fiam is 15 honapos. Nekem szuksegem van abban a par napban (1,5 - 2) hogy valoban ne csak allva (szaladva) egyek, nyugodtan elmehessek a wcre, fekudjek a kadban, meg neha igenis orulnek egy kis idonek amit csendben tolthetek el a gyerek folyamatos sikitasa, nyoszorgese, vinnyogasa helyett. Szeretnem neha csak NEHA az akaratomat ervenyesiteni.


Irhatnek itt neked orakig, de hidd el, ez megterhelo idoszak nekunk es torodessel, szeretettel kell hozzank allni es persze nekunk is a ferjeinkhez. En igyekszem, de mi ezeket megbeszeljuk. Ti is beszeljetek meg.

2018. nov. 19. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
97%

Nem lennék a feleséged helyében. Nagyon nehéz egy kicsi gyerekkel minden nap 0-24-ben teljesen egyedül. Gyakorlatilag nem tud sosem kikapcsolódni. Persze türelmetlen, bárki az lenne a helyében.

És szerintem is teljesen méltatlan dolog egy ilyen hülyeséget a fejéhez vágni, hogy nem szereti a gyereket. Egyébként a fiam is volt egy ilyen ütök-vágok korszakban, nagyon nehéz kezelni, mikor egy hónapja csapkod téged.

Nagyon-nagyon sajnálom a feleséged, azért is, mert gyakorlatilag társ nélkül neveli a gyerekét, meg azért is, mert semmi megértést és megbecsülést nem kap tőled.

2018. nov. 19. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
100%

Szia.

Nem az a baj h nem szereti a gyerekét, hanem nincs 2 perce magára. Párom már fel nap után tisztara kikeszultel, mert h pisilni se tud elmenni. Szerinted egy 15honapos gyerek mit tesz az emberrel 0-24ben 5 nap alatt?

Beszélgess vele, hiszen neked kéne megertened öt. és ha szereted hogy boldogok legyetek és ne hagyjon el, koltozz szépen haza.. Van itthon munka, max nem éltek majd annyira nagy lábon, vagy MEGOLDJÁTOK valahogyan.

De addig byitsd ki a szemed, amig hajlandó javítani a kapcsolaton és ne vágj hozzá ilyeneket. Mert teljesen normális h így viselkedik. Én nem birnám a helyében.. Igyis mire délután haza ér párom, már nagyon lefaradok mert újabban nagyon matrica a 8honapos fiunk.

Gondolj bele az ő helyzetébe

2018. nov. 19. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 babyboom567 ***** válasza:
94%
Vegyél ki szabit,és küldd el a feleségedet egy hétre pihenni.100% hogy sírva fogsz könyörögni pár nap múlva,hogy jöjjön vissza, és megváltásnak fogod érezni,mikor mehetsz vissza dolgozni.Ettől még szereted a gyereket, csak NAGYON NEHÉZ vele.
2018. nov. 19. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
93%
Ha együtt marad egy ilyen férjjel, mint te, csakhogy mindent meg tudjon adni a gyerekének, és lemond a saját boldogságától, az szerintem elég bizonyíték arra, hogy mennyire szereti.
2018. nov. 19. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!