Ahol az egyik fél akart még egy gyereket, a másik viszont nem, hogy jutottatok közös nevezőre?

Egyértelmű, hogy mindkét félne akarnia kell, különösen az anyának, akit jobban érint a dolog, de nyilván mindkét fél életét alaposan felforgathatja egy kicsi...

Szerintem teljesen mindegy, hogy picit túlreagálod-e, NAGYON erősen és több okból nem akarod, így ne legyen, ezt el kell fogadnia, nem erőltetheti rád a dolgot.

Ha nem akarod, akkor semmikèppen sem!

Ne is gondolj erre. Ha később sem érzed, akkor sem szabad szerintem. Egy férfi azért könnyen beszél.. nem neki kell otthon lenni. Az meg nem bűn, ha vágysz dolgozni is.

Amikor a kislányunk másfél éves volt, mi totális egyetértésben gondoltuk úgy, hogy nekünk így teljes az életünk, nem kell több gyerek. Totál bele voltunk szeretve, ő nem az a kis mintababa volt, ötmilliószor kelt éjjelente, az evéssel is mindig harc volt, de akkor is úgy éreztük, hogy ő tökéletes, nem kell több. Aztán elmúlt 2 éves, elkezdett kicsit nagylányosodni. Nálam jött a gondolat, hogy kéne még egy, férjemnél nem. Oké, hagytam, akkor nem lesz, végülis én boldog vagyok így. Eltelt több, mint fél év, jött a férjemnél is a gondolat, hogy csak kéne... Vártunk még 3 hónapot, beszélgettünk róla, belevágtunk. Másfél hónap múlva születik a kisfiunk, a lányunk 3,5 éves, odáig van, hogy tesója lesz, alig várja. Sokat önállósodott, igazi okos nagylány már. Korábban ő annyira igényelt minket, szerintem rendesen rossz lett volna neki egy testvér. Mostanra ő is megérett erre.

Szóval csak azt akarom mondani, hogy szerintem pici még a lányotok. Nem kell mindenáron kis korkülönbség, lehet nyugodtan éveket is várni akár. De úgy semmiképpen ne vállaljatok még egyet, hogy egyikőtök nem akarja. Nálunk se lett volna, ha bármelyikünk úgy érzi, hogy ő nem szeretne, csak nálunk mindkettőnkben átfordult a dolog. Várjatok még, hátha jön neked is a vágy, ha meg nem, akkor nem lesz. A férjed is értse meg, hogy ezt nem lehet ráerőltetni senkire (pláne, hogy ugye a dolog oroszlánrészét a nő viszi...).