Szülők! Előfordult már, hogy a gyereketektől kivettetek pénzt?

A zsebpénzt tőlünk kapja, 12 éves. Még sosem vettem ki belőle. Olyan volt már, hogy megkértem váltson fel egy tízezrest vagy ilyesmi.

Egyébként nagyon ügyesen gazdálkodik belőle :)

Ha olyan helyzetbe kerülnénk, hogy kéne a pénze, gondolkodás nélkül odaadná.

Habár nem vagyok szülő, nekem is megvan a magam példája.

Soha, semmilyen összegű rendszeres zsebpénzt nem kaptam. 10 éves koromtól jártam fellépésekre zenélni, abból jött össze havi 5-10, max. 20k forintom. Legtöbbször elment erre-arra, de volt, hogy nem tudtam mire költeni, így félre akartam tenni, hogy majd később jó lesz valamire.

Aztán mindig azt vettem észre, hogy nem annyi van ott, amennyire emlékeztem. Mindig 1-2-3 ezerrel kevesebb, de gondoltam, biztos én emlékszem rosszul. Egy idő után átraktam máshová, akkor egy ideig "nem emlékeztem rosszul", aztán újra és újra. A legvége az volt, hogy a ballagási tarisznyámba dugtam el 13k forintot, és egy nap arra mentem haza, hogy volt-nincs. Senki nem volt a házban, csak a munkanélküli anyám. És LETAGADTA. Hát ő azt se tudta, hogy volt, biztos máshová tettem, csak elfelejtettem, azt se tudta, hol van, stb. Hónapokon át hazudott róla, aztán arról, hogy visszaadja. Azt a mai napig várhatnám, ha élne. A legutolsó csepp a pohárban pedig az volt, hogy elmentek nagybevásárlásra, odaadtam nekik 24k forintot, hogy vegyenek nekem egy Nokia 3310-est (előtte sosem volt mobil a családban). Oké, megveszik nekem. Hazajönnek, ott a mobil, mindenki a csodájára jár, mondom akkor én ezt most magamhoz veszem, ha már az enyém. És mint az arcul csapás, jött a válasz, hogy hogy lenne már az enyém? De hát kifizettem! Nem, ők ezt a SAJÁT pénzükből vették, ez közös telefon. Oké, akkor az én pénzemet kérem vissza. Olyan nincs, azt elköltötték másra, de hát ezt tudnom kéne, én is ugyanúgy pénzből kajálok, mint más a családban... 13 voltam. Onnantól úgy éltem, hogy ami pénzt elköltök, azt nem tudják elvenni. De legalább kölcsönkérni sem tudtak miből.

Már nem tartozik a témához, de 20 évesen volt az első munkahelyem, kerestem 72k forintot. Úgy gondoltam, hogy leadok belőle otthon 20-at, és mindenki jól jár. Anyám szabadkozott az első alkalommal, hogy ez sok, elég lesz 10 is, szinte ragaszkodott hozzá, ám legyen, annál több marad nekem. Két hónap múlva már azt hallgattam, hogy teli tüdőből ordít, hogy alig adok neki pénzt, ő nem fog engem eltartani. Elmondtam neki, hogy én felajánlottam a 20-at, ő ragaszkodott a 10-hez... De hát nekem el kellett volna utasítanom, sőt, mi az, hogy csak 20-at akartam adni, mikor 30-at, de inkább 40-et kellett volna? Meg a kisf-szom nem kellett volna? -.-

Alapból, mikor a bankszámlámat nyitottuk a munka megkezdése előtt, társkártyát akartak igényelni. Emlékszem, apum jött velem a bankba, és ki is töltötte a társkártya-igénylő lapot, de valamiért sosem érkezett meg a kártya, és ezért végtelenül hálás vagyok. Akkor biztos, hogy egy fillér sem lett volna fizetés napján estére a számlámon...

Álljak itt, mint elrettentő példa azok számára, akikben valaha is felmerülne, hogy meglopja a saját gyerekét.

Én még jól jártam, sikerült valamelyest kinőnöm az állandó költekezésből, bár ehhez egy nagy összegű tartozás kellett, mármint, hogy megtanítson spórolni. Lehet, hogy másnak ez sosem fog sikerülni és nincstelenül végzi pár ezer forint miatt...