Szülök ilyen esetben nem féltékenyek egymásra?

Nálunk nem így van. Van egy nővérem aki nálam tíz évvel idősebb,elvégezte a főiskolát, diplomája van már dolgozik is. Én még csak 14 vagyok most leszek szeptemberben 8.-os. Én se anyámnak se apámnak nem mondok el semmit. Ha hazajövök a suliból és megkérdezik hogy mi volt az iskolába csak annyit mondok h semmi vagy ha kaptam jegyet akkor azt megmondom és kész. Vagy esteleg olyanokat még mondok h szülői lesz vagy fogadóóra netán valamit vinni kell a suliba. De a személyes ügyeimről semmit nem tudnak. Azokat a tesómnak mondom el. Ha választani kellene akkor a tesómat választanám a családunkból a legfontosabbnak. Tudom ez furcsán hangzik de anya meg apa amióta az eszemet tudom mindig dolgoznak. Mindig a nővérem volt itthon és vigyázott rám, játszott velem, csinált nekem kaját mert ugye anyukám nem volt itthon és mikor hazajött már túl fáradt volt ahhoz hogy játszon velem. Mindent a tesómnak mondok el. Vele jövök ki legjobban. Ráádasául a gépünk meg a tévénk is közös.Ráadásul egy szobában alszunk és egy ágyban mivel elég kicsi a szoba meg vannak szekrények meg a számítógépasztal meg a rendes asztal ahol enni szoktunk mert mi nem a konyhába eszünk. Most hogy dolgozni kezdett elég nehezen viselem mert egyedül vagyok a nap nagy részében és csak gépezek meg Tv-zek mást nem nagyon tudok csináni. Aztán azt hazudom apámnak hogy reggeliztem meg ebédeltem amikor hazajön pedig nem is ettem mert fogyni akarok. A combom vastag meg a hasam úszógumis. Volt már h sírtam is mert egyedül vagyok itthon és magányosnak érzem magam. Most is épp ez van. Senki nincs itthon csak én. Ilyenkor rendszerint keresek valami zenét feltekerem a hangerőt és táncolokhogy eltereljem a figyelmem saját magamról.

L/14

Hát, én is így vagyok vele, azazhogy, én se apunakse anyunak nem mondom el a személyes ügyeimet, és a tesómnak sem, mert őt (igaz 17 éves és lány) Nem nagyon érdeklik az ilyenek, és mi nem szoktunk beszélgetni ilyenekről.

A barátaimnak se nagyon beszélek, mert az egyik csak kicikizik mindenért, a másik 2 .. meg ők, meghallgatnak, ők a legjobb barátaim, de valahogy valamit még elöttük is szégyenlek... na mindegy, itt most nem az én problémáimmal kell foglalkozni.

Amúgy szerintem nem lesz féltékeny apukád, merthát, szerintem nem nagyon érdekli, hogy a menstruációddal mi van, meg hogy őrülten szerelmes vagy valakibe, de ő nem viszonozza, vagy akármilyen ilyen személyes ügyed..:) Bár nem tudom, lehet hogy titokban mégis érdekli, csak nem akarja megmondani.. na mindegy.. hülyeségeket írok...

Én anyumnak mondok el a legtöbb mindent.

Apukámnak csak azt,hogy mi történt a suliba vagy edzésen vagy milyen napom volt.Szóval olyan átlagos dolgokról.

Anyummal bármiről tudok beszélni,bár vele sem mindenről beszélek.Vannak dolgok amiket senkinek és tényleg senkinek nem mondok el.Még barátnőknek sem.Vannak dolgok amik az én dolgaim és elég ha én tudom.

Apukámmal azért nem olyan jó a viszonyunk,mert más a gondolkodásmódunk,mások az elképzeléseink a dolgokról.Persze nem lenne lehetetlen változtatni ezen,de sajnálom én nem tudok úgy gondolkodni,ahogy ő.Meg amúgy is értelme sem lenne.Ő mindig a saját gyerekkorát hozza fel példának,jó oké,szívesen meghallgatok 1-1 történetet,de a 20 évvel ezelőtti és a mai világ nem ugyanaz.Ő pedig már úgy gondolja,hogy minek változtasson,hiszen már fölösleges.Így nem annyira jövünk ki egymással.

15/L

én anyuval se osztok meg mindent...van egy barátnőm akinek elmondom a problémáimat.

anyuval mégis többet beszélek mint apuval. néha úgy érzem h apu csak egy idegen...ebben lehet hogy szerepet játszik az, hogy kiskoromban külföldön dolgozott, és csak két hetente volt itthon 2 napra...

de szerintem nincs a szülők között féltékenykedés...mert ha valami olyan dologról van szó amit anyumnak elmondok és ő komolynak gondolja, azt úgyis elmeséli apumnak...

14/L

Szerintem igenis rossz a szülőknek. És igenis féltékenyek.

Anyukám nemrégiben mesélte, hogy régen, mikor óvodás voltam mindent apuval csináltam. Mindig kocsikat nézegettünk, versenyekre jártunk, együtt néztük a filmeket, szinte mindent együtt csináltunk. Anyukám egyszer sírt is amiatt, hogy a kislánya nem az óvodás szerelmeiről álmodozik, hanem a legújabb Ferrarikról. Aztán ahogy nőttem, megértette, hogy ez így jó, mert vele is lettek közös témáink. Vele beszéltem meg a női gondjaimat, fiúügyeimet stb. Viszont apukámmal is megmaradt a közös téma, mai napig vele megyek versenyekre, bemutatókra, ez a mi kis közös programunk, ide nem engedünk be senkit. Szóval próbáljatok egm ugyanúgy foglalkozni mindegyik szülőtökkel, hiszen ők nagyon szeretnek titeket:)

énis csak anyámmal tartom a kapcsolatot...

először fater állandóan azt mondta mindenkinek hogy anyám ellene nevel de végül rájött hogy fordítva van a dolog:)

személy szerint én örülnék ha anyámmal elköltöznénk itthonról...lehet leszavazni de fater akkorsem érdemelte ki semmivel hogy tiszteljem