Ti mit szólnátok ha a 15 éves lányotok elmondaná nektek hogy cigarettázik? Jövő nyáron leszek 16

Oké, akkor kezdjük ott, hogy nem számít a szülői presztízs, senkit nem érdekel, nem érdekelt soha, nem is fog soha senkit érdekelni, mert nem ez a lényeg.

Semmilyen szenvedélybeteget nem lehet meggyőzni, ezt is hozzátenném, és ez abszolút nem attól függ, hogy az illető 40, 20, vagy uram bocsá' 15 éves.

Ha a szüleid helyében lennék, nem csapnék patáliát, nem vonnék meg zsebpénzt, nem csalódnék. Mert mivel én tanult ember vagyok, tudom, hogy a szenvedélybetegségek hátterében sok esetben korai, családból eredő szociális ártalom áll. :)

Revizionálnám a szülői munkásságomat. Utána azt mondanám a lányomnak, hogy szeretem, elmondanám, én miért nem tartom helyesnek, a végén pedig azt mondanám, hogy ő dönt. Megölelném, és megköszönném az őszinteségét.

Mert tudjátok, drága szülők, ha az őszinteség után kiakadunk, akkor ne csodálkozzunk, ha nem lesz őszinte. :) -.-"

(családapa)

#41-nek igaza van.

Ha a szülő az őszinteséget bünteti akkor hazugot nevel csak belőle.

Kérdező ha ennyire zavarnak a válaszok akkor ne olvasd!!!

Illetve nem értem akkor minek tetted fel a kérdést...

#41-es válaszoló vagyok, és édes jó istenem... Természetesen tisztelet a kivételnek. Köszönöm Istenem, hogy a feleségem is egy hozzám hasonlóan békés, felvilágosul hölgy, és szerintem azok a bizonyos kivételek közüli hölgyek is örülnek, hogyha ilyen felfogású férjük van. A párom is elolvasta itt a válaszokat, a gyerekek is (egy lány és két fiú)... Egy-kettőn nevettek (az enyémen is, mert tipikus én volt egy-két mondatom xD), míg másokon teljesen el voltak ámulva, hogy hogyan lehet ilyen badarságokat néha összehordani. Hozzátenném, hogy a dohányboltos patália után, ha az értékesítő helyében lennék, számíthatna a kedves szülő egy feljelentésre tőlem rágalmazásért a BTK. 226§ első bekezdés alapján. (Forenzikus pszichiáter vagyok, a feleségem ügyvéd és kiemelten büntetőjoggal foglalkozik, úgyhogy tisztában vagyok azzal, jogilag még mi tolerálható, ebben is nagyon szépen kiegészítjük egymást, és sokat tanultunk egymástól.)

Komolyan, néha elképesztő, mennyire el tudja vakítani az emberket a dühük és a birtoklási vágyuk. Csak remélem, hogy egyszer egy akkora pert kapnak a nyakukba érte, hogy észhez térítse őket. Civilizált emberek vagyunk, és jelen társadalomban nem egy jó tulajdonság, ha az adott szituációban nem vagyunk képesek használni a fejünket és a szívünket egyszerre. Nyilván igen, dühítene, hogy a lányom dohányzik, de pontosan tudom azt is, hogy ez a lányom és az én közös felelőssége. Hibás vagyok benne ugyanúgy én is, a párom is, mint ő, és azzal, hogy a őt szidalmazom, a dohányboltost rágalmazom meg- elméletileg büntetőjogi felelősségem tudatában-, semmit nem érek el. Azzal, hogy most azonnal letetetnétek vele a cigarettát, mit értek el? Nem tudtok a lelki problémáról, ami miatt rászokott, húúú de jó. Ha a tűzoltónak kinyomod a szemét, nem lesz tűz, igaz? Nem tudom, hogy lehet zéró pszichológiai ismerettel gyermeket vállalni. Nálam speciel egyik sem tökéletes. A két srácom meleg (én biszexuális), a lányom nagyon ingerlékeny, hirtelenharagú és néha durva, bántó természetű, de SOHA nem kértem, hogy a három gyöngyszemem közül bármelyik is elnyomjon magában bármit.

Inkább elmondtam nekik, hogy szerintem hogyan érdemest ezt kezelni magukban. Mi elértük, hogy a két fiunk 11 évesen odaállt elénk, és elmondta, hogy neki a fiúk tetszenek. Úha, milyen borzalmas dolog. Családos emberek vagytok, a rohadt életbe!!!

Én meg tudok őrülni a pókoktól, akkor a gyerekeim is őrüljenek meg??? Nem. "Fiam/lányom, kérlek ne pont apukádnak mutasd meg, milyen szép pókot fogtál, mert félek tőlük.", és ennyi. Soha nem hoztak többet elém, és az egyik fiam azóta is meg van értük bolondulva, még venni is akar. Erősen kupaktanács-téma lesz ebből azt hiszem. xD

Mert nálunk ez így megy- családot illető döntésnél mindenki kifejti a véleményét és az érzelmeit a döntéssel kapcsolatba. Valószínűleg a családi gyűlés úgy fog végződni, hogy nem fog a drága fiam pókot vásárolni, mert az édesapja helyben elájulna, ha meglátná. :D

Ez normális esetben így megy- tiszteletben tartjuk a másik ember lényét. Szeretem a hüllőket, én is szeretnék valamikor, de soha nem fogok, mert a fiam meg azoktól irtózik.

Emlékszem, mikor hazahozta a pasiját, én nyugodtan kávézgattam reggel, megláttam, és kiköptem a kávét (nem szoktam ilyen lenni, nem tudom, mi jött rám, de ne tudjátok meg, milyen jól néz ki xD), erre a feleségem nevetett egy hatalmasat, és megszólalat "Nyugi, biszex a drága."

A mellette levő fiam meg mosolyogva bólogatott egy cseppnyi zavar nélkül :DDD

Imádom a családomat, és soha nem lennék képes olyan szinten belegázolni a SAJÁT lelkük világába, ahogy ti néha csináljátok.

Aztán a másik, hogy soha nem volt szó szülői presztízsről, mert az azt feltételezné, hogy hatalmam van felettük. Dehogy van. Ezzel a hozzáállással gyakorlatilag teljesen zökkenőmentesen lerendeztük a kamaszkorukat. Mondjuk még egy kamasz van, de nála se lesz gond. :D

A gyerekeitekért én csak azt tudom tőletek kérni, hogy tiszteljétek őket jobban. Kérlek. Nem jó ez így.