Miért ilyen a munkához való hozzáállása a "mai fiataloknak"?

Na meg ritka az olyan tesco-s meg mekis állás - pozíció ahol nem nézik le a "munkást", nem gyalázatos a munka körülmény és a rendszer. Legyen az fizetés, felettesek, környezet, feladat mennyiség és milyenség bármi.

Nem egy ismerősöm van aki árufeltöltő, mekis, penny-s stb. Vagy már Ex-ek. Mind azt mondja, hogy undorító hely, mert nem a munka számít ott hanem a túlélés. Épp ezért lesz általános az, hogy az ember nem akarja ezt magának. Túl sokan dolgoznak ott, túl sokan csalódnak, túl sokan lépnek ki és túl sokan mennek a kilépettek helyére. Rotáció és elégedetlenség. Persze, hogy általánosság válik a vélemény.

Amúgy meg igen, sokan verik a mellüket, de amikor rájönnek, hogy kevés volt az a munka amit az iskolában kellett volna tennie, akkor fület farkat behúzva megy ezekre a helyekre dolgozni, mert máshova nem veszik fel. És nem reklámozzák.

Mindenki jót akar magának, csak elfelejtik, hogy ezért tenni is kell. Megy a lenézés, holott ez nem más mint mellveregetés.

Ha valaki jó szakmával, több megkereséssel mondja azt, hogy ő már pedig nem lesz tesco-s az viszont egy kinyilatkoztatott cél, amit már amúgy elhagyott, hisz épp belépni készül egy jobb munkahelyre. És ha már ott van, sok esetben abban a körben is marad.

Én nem az ott dolgozókat nézem le például. Hanem a munkahelyet és a munkát. Akik ott vannak, biztosan okkal vannak ott. Tehát nem őket nézem le. De épp ezért, a munkahelyet sose kívánom magamnak, mert úgy gondolom eleget tettem ahhoz, hogy ennél minőségibb életet éljek. Nem pedig mindennapos megaláztatást..

pedig ha kilépnek a nagyvilágba, nem lesz olyan a munkahelyen h nem dolgozok mert akkor kipenderítenek.

én is látom, hogy néhány diákmunkás is csak lébecol a melóhelyen, mert h Ő úgysem ilyen "alja munkát" fog végezni.(gondolja Ő az elejébe)

meg mindenki fősulira-egyetemre megy ahol általában eltartják őket a szülők és amikor 24-25 évesen először megy dolgozni nem fog neki tetszeni h aktákat kell válogatni(jobb esetben ha felveszik Őket, mivel a legtöbb helyen már 2 éves szakmai "múlttal" kell rendelkezni)

én ahogy lehetett mentem dolgozni(diákként!, amit nem a szüleim erőltettek rám) és nagyon is szerettem!

26 évesen 5 év munkaviszonnyal mögöttem biztos lábakra tudtam szülni gyermeket!!

de kedves kérdező majd ha odajutnak tényleges munkahelyük lesz, majd meglátják h nem úgy megy ahogy sokan elgondolják!!

A középsulis barátaimtól így távolodtam el. Vagyis részben ezért. Ők továbbtanultak, én dolgozni mentem. Eleve máshogy telt az életünk, nem volt már annyi közös téma, de volt benne valami alakulóban lévő, jól érezhető lenézés is a részükről.

Álomvilág van, amíg el nem kezdesz dolgozni. Ez tíz évvel ezelőtt is így volt.

Ez nem a "mai fiatalokra" jellemző. 100 éve is ritkán fordult elő, hogy a tanár/doktor/mérnök/ügyvéd urak gyerekeiből kőművessegéd lett. A kor viszonyaihoz képest ők úri életet éltek (mai szemmel már nyilván nem az), természetesnek vették ők is az életszínvonalukat.

Egyébként mikor általános iskolás voltam, akkor az egyik tanítőnő azzal akart minket rávenni a tanulásra, hogy ha nem tanulunk, kukás vagy utcaseprő lesz belőlünk. (Falusi iskola volt egyébként.) Később gimiben az osztályfőnökünk tanította, hogy csak az az értékes ember, akinek diplomája van. Pl. egy-egy rosszabbul sikerült dolgozat után tartotta a hegyi beszédet, hoygha ilyen hülyék vagyunk, akkor menjünk át a kereskedelmi suliba, vagy menjünk el kőművesnek vagy hegesztőnek. (A padtársam apja pont hegesztő volt, és 3-szor annyit keresett Németországban, mint egy magyar tanár. Az én apám meg egy egyszerű villanyszerelő.) Illetve hogy ugye a diplomások az úri, szellemi réteg, a többiek meg buta tanulatlanok. Ez a tanár 50-en felüli volt , tehát nem mai fiatal.

Szóval az iskolákban nyomatják ezt a hozzáállást.