Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Túl nagy az elvárásom egy...

Túl nagy az elvárásom egy ma-holnap 5 évestől? Nem így kellett volna tennem?

Figyelt kérdés

1 babahinta volt szabad, amihez pont akkor szaladt oda, amikor egy babát felemeltek, h beültessék. A másik anyuka visszalépett, de én mondtam, ültesse csak be, mert az ő gyereke a baba, ő üljön a babahintába. Mondta, köszöni, meg csak egy párat lök úgyis.

Erre az enyém elkezdett bőgni (szándékosan írom így, mert ez a tipikus, eltorzult fej, mintha nem is tudom mi történt volna). Ebből általában az van, hogy belelovallja magát és torka szakadtából ordít

mire megsajnálják és felajánlják, amit akar.

Szóval ezzel a lendülettel kézen fogtam és el is jöttünk haza.

Nem értem, miért nem érti meg, hogy a kicsiké az elsőbbség, és miért hisztizik egyből. Szerintem egy lassan 5 évesben kéne már lennie ennyi empátiának. Vagy nem? Nagyon cikinek éreztem az egész helyzetet.

Annyi még, hogy testvére nincs, okos gyerek, sokan szeretik az oviban az óvónő szerint, de mégis, szociális téren van hova fejlődni, az általam tapasztaltak alapján.

Ráadásul minden nap van valamiért egy nagyobb hiszti. Én ezt egy ekkora gyereknél sokallom. Kis tesón gondolkoznék, de annyira felidegesítem magamat az ilyen húzásain, hogy képtelen vagyok rászánni magamat, mert félek, hogy a sok stressz megártana a magzatnak. Segítségem inkább nincs, mint van.

De visszatérve, ti mit tettetek volna a helyemben?



2020. nov. 6. 16:49
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
53%

Teljesen normális, hogy elkeseredett, és sírni kezdett. Én nem haragudnék rá ezért, inkább együttéreznék. És persze ragaszkodnék ahhoz, hogy most kisbaba hintázhat, neki várnia kell. És arrébb is vinném, hogy a másik anya ne érezze kényelmetlenül magát.

Ha még lehet vele normálisan beszélni, megkérdezném, hogy várjunk-e, amig hintázhat, vagy játsszunk addig mást, stb. Ha kezelhetetlenné válik a helyzet, azt csinálnám amit te. Hazamennénk.

De ha máskor a legapróbb jelét látnám, hogy kivárja a a sorát, hajlandó osztozni, óvatosabban hajtja a körhintát, mert kicsi is ül rajta, szóval igyekszik alkalmazkodni, azért nagyon megdicsérném.

2020. nov. 7. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
49%
11, ez kb. egy 2 évesre jó recept. Egy 5 éves nem kisbaba.
2020. nov. 7. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:
12 , hát ezaz, pont ezt nem tudom, hogyha nem tudja, mert ezek szerint nem... pedig mindig is így álltam hozzá, hogy elmondom neki szépen, de akkor is hisztizik, ha tudja, hogy negatív következménye lesz...akkor nekem is hamar felmegy a pumpa és első körben hazaviszem, nem még magyarázgatok neki...de lehet csak lassabban érik és le kellene mennem arra a 2 éves szintre, amitt #11 ír és egyszer csak majd megtanulja...
2021. febr. 17. 16:05
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!