Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Anyukák, ti hogy látjátok el...

Anyukák, ti hogy látjátok el a háztartást, kertet, gyerekeket napi 8 óra munka mellett?

Figyelt kérdés

Tavaly ősszel költöztünk családi házba és megszületett az első babánk, úgyhogy én pár hónapja már itthon vagyok.


És huh, nagyon nem unatkozom, sőt sokszor úgy érzem, egyszerűen nem is tudom utolérni magam.


Ma pl. 6-kor keltem, azóta nyilván elláttam és játszottam a kisbabámmal, meglocsoltam a veteményest és a virágokat a kertben, leszedtem a termést, raktam el a fagyóba pár dolgot, rendet raktam a konyha-nappaliban, ebédet főztem, kitakarítottam a WC-ben és félig a fürdőt, felporszívóztam az egész házban, kimostam meg kiteregettem két adag ruhát.


És sehol nem tartok még... A fürdő másik fele borzasztó, mert két hete nem volt időm rendbe tenni, fel kellene mosni, a vállalkozásunkban átnézni az emaileket.


A férjem a városban volt vásárolni és ügyeket intézni, amúgy természetesen besegít a babával és a házimunkában is, de én vagyok itthon, nyilván többnyire az én feladatom a háztartás.


Ma még megcsinálok ezt-azt, aztán holnap megint kezdődik, van még egy adag mosnivaló, gazolni kellene, holnapra tele a mosogatógép és lehet kipakolni, vízelvezetést kellene ásnunk a kerítés mellé, satöbbi.


Mindennap a feladatokkal kezdek és elmegy a fél nap, mire azt mondom, befejezhetem, akkor nem nő a fejemre a dolog. Nem tudom elképzelni, hogy ha már én is dolgoznék 8 órában és lenne még egy gyerek, hogy lehet ezt mindet megcsinálni?



2021. júl. 24. 13:39
 1/3 anonim ***** válasza:
65%

Hétközben nem takarítok, csak amennyit muszáj. Mosás, mosogatás, söprés nyilván kell, a cicawc-k és a konyhaasztal környékén naponta többször is söprök. Minden nap frisset főzök, ebből nem engedek, a cicák kifésülése is napi teendő, ezek nem várhatnak. Esténként locsolok, több értelme van, mint reggel, addig a gyerekek is játszhatnak, a gyümiket meg is esszük kint, a zöldségeket csak leszedem és behozzuk. Jelenleg itthonról dolgozom, így az utazással nem megy el idő, a munkámat a délutáni alvásidőben és késő este végzem el.


A nagyobb dolgokat, mint fürdőszoba takarítás, teljes alomcsere, 2 havonta ruhaszortírozás, stb. hétvégén csináljuk a férjemmel együtt, vagy valamelyikünk elviszi a gyerekeket és úgy a másik nyugiban csinálja.


1, 2, 5 és 6 éves gyerekek, 2 benti cica, 12 tyúk, nagy veteményes, 6 órás munka, fizetett segítség, nagyszülő, aki vigyázna rájuk nincs.

2021. júl. 24. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
84%

2 gyerekem van, 2 és 4 évesek. Helyben dolgozom 8 órában.

Pl én úgy mosok, hogy este beteszem az adagot, időzítem, reggel mire kelek akkor végez.

Férjem 6ra jár, mi 8ra. 5kor kelünk, fél8ig van időm pakolni.

Ilyenkor megy a mosás, teregetés, hajtogatás, esetleg ha este elmaradt akkor mosogatás. Felmosás.

4ig dolgozok, fél5mire hazaérünk. Gyors főzés minden nap, ez 1 óra alatt megvan kb.

Utána megyünk az udvarra. 2200m2, van mit csinálni.

A fűnyírás férjemé,enyém a kiskertem (veteményes).

Este locsolok, szedem be a termést stb.


8ig most simán kinn vagyunk, utána vacsi, fürdés, azalatt én elpakolok.


Hetvégére marad a porszívózás, törölgetés, pókhálózás, fürdő, ilyesmik.


Nálam az a titka, semmit nem hagyok másnapra, semmit nem egyszerre akarok megcsinálni, és a férjem is kiveszi a részét. Vagy a gyerekeket foglalja le, vagy segítenek.

Hisz nem egyedül vállaltam őket.

2021. júl. 24. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
63%
Azért ha már nagyobbak a gyerekek, be lehet fogni őket is. Nálunk már nagyon szépen tudtak porszívózni, teregetni és mosogatni olyan 5 évesen, most 10 évesen meg már legalább annyit segítenek, mint amennyi kosz van utánuk. A babás lét még inkább arról szólt, hogy házimunka akkor, ha más vigyáz a gyerekre (vagyis mondjuk apjuk szombat délelőtt), te meg aludj, ha ő is alszik, mert azt éjszaka úgysem lehet. Fél éves koruktól kezdtem rugalmas munkaidőben otthonról dolgozni, 2 évesen mentek bölcsibe, én meg 6 órába.
2021. júl. 24. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!