Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Beszédindítás, kinek segített?

Beszédindítás, kinek segített?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Van egy 2 éves kislányom, aki nem igazán beszél. Néhány szava van csak. Nem tudjuk, mi állhat a háttérben, mert az orvos és a védőnő szerint is minden más szempontból abszolút rendben van, tehát nincs semmilyen autisztikus tünete, mindent megért, minden utasítást végrehajt, mindent tud amit tudnia kell, a kis-és nagymozgásai is a korának megfelelőek, stb. Tehát tényleg csak a beszéd hibádzik.

Kértem időpontot egy helyi (magán) fejlesztőközpontba, ahol egy másfél órás felmérés alatt megállapítják majd, hogy milyen jellegű fejlesztést kell kapnia, de a hölgy a hallottak alapján azt mondta, hogy a logopédia+beszédindítás a legvalószínűbb szerinte.

Azoktól kérdezném, akik jártak/járnak ilyenre: segített a gyereknek? Ha igen, kb mennyi idő alatt indult be a beszéd? Ha nem, akkor mi más volt az, ami segített? (Szeptemberben kezdi a bölcsit egyébként.)

Még annyi, hogy van egy 6 éves bátyja, neki 1 éves kora óta be nem áll a szája 🤷‍♀️ A férjem és én is korán beszéltünk, tehát nem genetikus ez a dolog.

Köszönöm, ha válaszoltok.



2022. jún. 26. 20:17
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező! 3as vagyok.


Az én lányom konkrétan 3 éves szülinapja után szólalt meg. Addig csak gagyogott,hangutánzó se volt.

2022. jún. 26. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!