Dühít a gyerekem szorongása, mit tegyek?

Olvasd vissza amit leírtál, nagyon aggasztó, nem dühösnek kellene lenned! Valami nagy baj van, és ez az óvodához köthető valószínűleg. Nem történt ott valami baleset, vele, vagy látott valamit?

Még egy szavazat a pszichológusra!

Jézusom, ahogy olvastam, szinte megszakadt a szívem azért a kislányért!

Biztos, hogy történt valami vele! Csak úgy nem lesz ennyire szorongó egy kisgyerek!

Azonnal gyermekpszichológus!

Nem mondom, h szar anya vagy, de... hát tudod. Légy szíves, ne hagyd szenvedni a kislányt, hanem mielőbb vidd el gyermekpszichológushoz.

Még az is lehet, de reméljük nem, hogy Apu szexuálisan molesztálja időnként.

Pszichológus, addig pedig rengeteg sok türelem, közös játék, beszélgetés, lehetőleg néha az öccse nélkül.

Nálunk nem volt ennyire durva, de a nagycsoport megkezdésekor az én lányomnál is jelentkeztek hasonló tünetek.

Nem vártunk egy évet, és bizony hamar kiderült, hogy őt az ütötte ki, hogy az oviból többen elmentek suliba-ő ezt kudarcként, veszteségként élte meg, pedig nem akart suliba menni, sokat beszéltünk erről korábban is vele. Szóval bármi apróság is okozhatja amire nem is gondolnál.

De kérlek vegyél nagy levegőt, ne bántsd ezért, hanem segíts neki megoldani, hidd el, neki sem jó így!

Szerintem ez bármi lehet, de én megértelek, és tudom, hogy sokan éreznek hasonlóan a gyerekem dolgaiba adott reakciókból(indokolatlan félelmek általában ellenszenvet váltanak ki).

Szerintem vagy történt/történik vele valami, akár molesztálás(a gyerekek nem úgy reagálnak feltétlen, hogy félnek, így apuka is esélyes), akár bántás oviban, akár látott/mondtak neki valamit..

De olyan sok területen kijön ez a dolog, hogy már szinte oktalannak tűnik, valószínű alkati kérdés, fogékony rá. Van egy rakás "félelemoldó" mese, ezeket nem szoktátok olvasni? Tuti járatnám pszichológushoz, illetve sokszor babusgatnám is. Ezzel nem az van, hogy utat engedsz a szorongásának, pont akkor kell babusgatni, ha épp nem akarja. Akkor gyorsan kapd el, és ölelgesd meg. Amikor az enyém nagyon "anyás volt", ezt csináltam. Amikor épp játszott, mással foglalkozott, nem engem akart ölelgetni, megpuszilgattam, megölelgettem, mondtam, neki, hogy "gyeree ide ügyürübügyürü megölgetlek, szeretnél egy nagy puszit, ugye?:))" szóval így túltolva a dolgot, és tökre élvezte, de szabadult is volna és már csakazértis kevesebbet bújt hozzám, mert már megvolt a szeretetadagja korábban. Szerintem azt kellene éreznie a gyereknek, hogy ne kelljen hívnia/tennie a szeretetért, biztonságért, hanem találja meg az őt, mielőtt még felmerülne benne az igény, akkor úgy fogja érezni, hogy az állandó. Tehát te magadtól odamész, odahívod, ha épp mással van elfoglalva, megölelgeted és megpuszilgatod. Ha meg nincs kedved/nem érsz rá, megmondod, hogy kicsit később, és később is akkor menj, ha épp nem hív. Persze néha lehet reagálni, de nem kell minden apróságra ugrani. Továbbá hogy kiderítsem mi van vele, megpróbálnám "beugratni", hatni a bizalmára. Az egyik ilyennél, mikor csak ketten vagyunk, elmesélném neki egy félelmem, valami rosszat, ami történt velem, és amitől tartok(ne legyen nagyon rossz, de azért legyen titok feelingje, de olyan, ami gyorsan megoldódik, pl nagyon tartottál tőle, hogy valami gondja lesz a babának, mert harmadik gyerek és nem fog eleget a pocakban maradni).. kicsit megijed majd, de hosszútávon örülni fog, hogy megbíztál benne, és majd ő is fog neked ilyet mesélni magától a következő pár alkalom egyikén.

Egyébként a szorongást a tények nagyon oldják még, pl hogy bízzon a testében, mert remekül ütemezett gép, az bizony jóhelyre küldi a falatokat, gondoljon bele, magától vesz levegőt is, pedig még nem is gondolt rá, hogy kellene. Kiemelném, hogy az övé kifejezetten jól ütemezett gép, mert x területen(ezt te tudod) kifejezetten jól teljesít.

Vennék még stresszlabdát, mütyürt amit nyomkodhat és a szorongásoldó meséket és szereznék neki egy barátot, az enyém pl egy kis vadkan, a legtöbb gyerek szorongását, gátlásait oldja az energiáival, nyitottságával, simán leszólít bárkit, és úgy önállóságra törekszik, hogy vissza kell fogni, mondjuk már egyedül akar játszóterezni, de nem engedem:) Úgy elkapja a másik kezét, hogy gyere játszunk, hogy a másiknak lehetősége sincs végiggondolni. A gyerekem tart a rovaroktól amúgy, és mindenkit idegesít a környezetében, engem is. Ha elrepül a közelében akár egy pillangó, látványosan megijed, elszalad, vagy nem megy le a lépcsőn egyedül, mert mi van, ha lesz ott darázs(sajnos ott sokat vannak valamiért). Kikészít ezzel, de alapvetően nem ilyen.

Én a szorongó típus voltam, mint a tiéd, nálam ezek váltak be, és a körülöttem lévőket én is idegesítettem, anyámat is. Szerintem egy okosórát is kaphatna egyébként, amin van gps.

Semmi gond, sokan álszentek, a legtöbb embert zavarja az indokolatlan félelem, ételtől, rovartól, elhagyatottságtól(anyukák nem tudnak gyerek nélkül wczni sem, azon kivan mindenki), balesettől, vagy félenyeléstől, vagy elveszéstől, mert ezek ilyen kényszeres dolgok, nem tudnak rajta változtatni, hiába mondják meg, hogy "nincs mitől félni", mégis ellehetetleníti a hétköznapokat, vagy legalábbis akadályozza a dolgok menetét. Az enyém kikészítette a tanárnőt, mikor berepült egy darázs az osztályba, az enyém sikított, sírt, bebújt az asztal alá és nem mert kijönni, amíg bent volt a teremben. Tanárnő együttérzés helyett megpróbálta kihúzni, ami nem ment neki, majd dühösen mesélte nekem. Itt a legtöbb válaszoló is ideges lett volna, nem pedig együttérző, mert az "csak egy darázs". Elmesélve könnyebb együttérezni, mert nem érint a helyzeti stressz, tehetetlenség, amit ilyenkor átélsz.