Hogyan lehet megtanítani egy kisgyereket az indulat kezelésre?

Szerintem vannak normális korosztályos nevelési kihívások. Pl. Szepa vagy dackorszak. A 2 dolog nem mond ellent egymásnak. Szerintem a gyereked erősebb temperamentum lehet (bár tudjuk, hogy ez nem számít, és a 20 percig az anyukája szoknyáját fogva a felnőttek beszélgetését figyelő illetve az eközben 20 pecig a kertben felalá sprintelő, nagyon nevető, nagyon síró, hangos, izgága lányom ugyanakkora valószínűséggel jön indulatba...), ami normális, de akkor is meg kell tanítani, hogy nem haraphat meg üthet és szerintem ekkora gyerektől már el lehet várni, hogy fokozatosan reagáljon az ilyen tanításra. Én nem hiszem, hogy ők nem képesek rá, vagy ettől lennének mindent elfojtó személyiségek.

Túllihegni nem kell szerintem sem, es végképp nem szabad minősíteni a gyereket, hogy ő maga rossz vagy erőszakos vagy ilyesmi.

Sziasztok ismét, a szept. 1. 20:11 -t én írtam, és mind a kérdező, mind Derja reagált rám, úgy döntöttem, viszontreagálok mind2-re, először a kérdezőre, pláne, hogy további kérdések is elhangzottak. Nyilván ha látok egy gyermeket, sokk könnyebb volna választ adnom, minél többet foglalkozom vele, annál inkább, bár 1-2 óra játék után már sok minden látható. De itt erre ugyebár nincs mód, ezt, gondolom, mindenki figyelembe veszi.

Bocsi mindenkitől, ha megint elírva maradna néhány szó! Hosszan írok megint, így ez benne van sajnos a pakliban...

A kérdező kommentje:

"Tudom, hogy az előző kommentre reagáltál, csak sajnos én is kissé tanácstalan vagyok, mert vhol azt hallom, hogy ez normális, nem kell különösebben foglalkozni vele, de vhol meg azt, hogy ez így nem."

"Valahol": sokfelé sok mindent hallani. Erre csak annyit mondok, gyakorlati szakember vagyok (és itt anonim), megírtam a lényeget itt:

szept. 1. 20:11.

Röviden erre, még egyszer, apró kiegészítéseimmel: igen, kicsi még, korral jár, kb 5 éves korig ilyen szinten és formában még elfogadható, de nyilván léteznek kevésbé temperamentumos ovisok is. (Ha 1-2 évesről volna szó, akkor meg a dackorszak volna az oka, illetve a dackorszak is volna. De ő már 3 és fél, azt írtad, így semmi köze egylébkétn a dackorszakhoz a gyereked viselkedése.)

És úgy van, megfelelő nevelési módszerek kellenek korosztályonként, pl 3 éves számára már lehet magyarázni, sőt, én magam első lépésben kérdéssel szoktam reagálni első körben, kedvesen, de határozottan, tömören: "Mondd csak, kicsim, mit érzel? ... Értelek, nézd csak, gyere, játsszunk!" És előnyben részesítem ilyen esetben a rombolós játékokat az ilyen ovissal. Pl várat épít, majd élvezzük, ahogy ő lerombolja, stb.

Vagy pl írtál arról, hoyg bánt más gyermeket időnként.

"Kicsit, mit csinálsz most a másik gyermekkel? ... Értelek. És miért csinálod? ... Értelek. Gondolj csak bele, ha téged megütnek, neked is fáj, ha te ütöd meg, neki fáj! Okos kislány vagy, ha inkább megbeszéled vele. :)" Odamegyek a bántalmazot picurhoz, ha van ró mód: "sajnálom, hogy megütött a kislányom. A kislányom azt mondja, azért ütött meg téged, mert...XY... Tudom, hogy nem tehetsz erről, sajnálom! A kislányom meg nem akart bántani téged, most tanulja, hogy megbeszéli másokkal! :)"

Odahívom a "kislányom", megbeszéljük hárman, stb.

Satöbbi, de ez függ ugyebár a másik gyerek életkorától, tehát ha az is van minimum 3 éves, akkor az imánt írtat szoktam kivitelezni. Ha 3 év alatti, akkor csak a 3 évessel, vagy idősebbel beszélem meg, de persze ha lehet, vígasztalom a bántott gyermeket ekkor is.

Nyilván több tényezőtől függ a helyzet, mivel pl az is lehet, hogy okkal bántotta, pl előbb a másik gyerek bántotta a "kislányomat". Minden helyzetet nem vázolhatok fel egy hozzászólásban, de adtam evvel némi irányadót.

"Azt is tudom, hogy ez a korral jár, de nem kéne már vhogy tudnia kezelni?"

Egészséges ovisok tudják kezelni - egy szintig. De a kezelés minősége EGY KICSIT a temperamentumtól is függ. Nem győzöm hangsúlyozni, nem a temperamentum a döntő tényező a megoldás kapcsán. A spontán, szabad játék során megvannak a megfelelő technikák a játék terelésére, függően, mi a gond a gyermekkel (vonatkozó pedagógiai, vagy pszichológiai szakokat el kellene végezni ehhez, szakmai gyakorlattal, elmélettel; mindenesetre a kedves szülők is rá tudnak érezni egysmásra, ha a fejlődéslélektani szakkönyvek alapjait megfigyelik a gyerekeken a gyakorlatban). A tied az átlaghoz képest kicsivel nehezebben képes kijátszani magából a feszültségeit, és ha csak a leírásodból indulok ki (másból nincs módom), abból következően kizárólag a temperamentumosabb vonása okán képes nehezebben erre, mint egy átlag ovis.

Mégis azt mondom ismét, a korral jár, igen, és sokkal több nem várható el tőle, egyelőre. Sok más ovis könnyebben kezeli a feszkóját bár, de mindenki máshol és máshol tart egy kicsit, érési szempontonként. Összességében, a leírásod alapján, belefér a lányod viselkedése az egészséges érésűek körébe (a téma szempontjából tudok csak írni nyilván, tehát az általad írt infókból következtetve), lévén 3 és fél éves, nem idősebbről beszélünk.

"Attól félek, hogy az óvodában is ezt fogja csinálni."

Így van, ezt fogja csinálni, és valamilyen szinten a többi ovis is, csak ő egy kicsit jobban hajlamos erre ezek szerint. Egyelőre.

"Hogyan tudnék segíteni neki, mi lehet jó megoldás?"

Erre utaltam az előbb, laikusként nem könnyű terelned megfelelő módszerekkel az ovis spontán játékát. De ha tanulsz szakirodalmat és megfigyeled a gyak-ban, akkor részben képes leszel erre. Meg kell ismerni a 3 évesek közös pszichés jegyeit, meg általában az ovisokét. Az ovis a szabad játéka során többek közöl mikor kompenzál (vágy hiányát például), mikor dühét vezeti le, mikor örömét fejezi ki, és így tovább. Ha megismered a gondolkodásmód és általában a kognitív képességek érését fejlődéslélektanból, életkoronként (pl hogy mi jellemző a 3 évesekre), akkor nagyobb rálátásod lesz, mikor hogyan érdemes reagálni, nevelni egy 3 évest. Nem akarok "kisregényt" írni, így most csak hangsúlyoztam, és kiegészítettem korábbi hozzászólásomat.

(A szakszerű gyermekismereten felül csak a józan paraszti eszed, valamint érzelmi intelligenciád, amelyekre szükség van, magadtól is tudod: igyekezz türelmes lenni, vele és megértő, viszont állítsd meg, mielőtt ártana önmagának, vagy másoknak, stb. Ha valami komolyabb okból feszkó éri, esetleg gy.pszichológus, pl gyász, válás esetén; ha viszont pl tesó érkezik, olvass utána szakirodalomban, most nem térek ki mindenre.)

"A közelmúltban beszéltem telefonon egy magán gyermek pszichológussal, hogy esetleg tudna időpontot adni, de azt mondta, hogy még kicsi, nem érdemes vele ez ügyben foglalkozni, ez normális."

Épp ezt magyaráztam én is.

Derja részére:

utaltál a büntetésre, ez nem megoldás sosem. A büntetés (és általában a jutalmazás) hatására (legyen az gyerek, vagy felnőtt) sajnos csupán a büntetéstől való félelem okán fog egy idő után valamit megtenni, vagy nem tenni, elkerülni. És sajnos a büntetés hatására nem azért, mert megértette a dolgot. Sőt, továbbmegyek: én 3 évesekkel is van, hogy vitára bocsájtom az adott helyzetet, már ha erre is van éppen idő. (3 év alattival viszont nem, de most nem térek ki minden esetre.)

Az önkontroll a kulcs a kérdés szempontjából. Az önkontrollért pedig az agykéreg (cortex) felel, az pedig alig érik 6 éves kor előtt, és ez így van rendjén, mivel a kéreg alatti állomány érik intenzívebben addig, és az felel pl a kreativitásért, elaborációért. (Nem csak az, mert ugye jobb- ill balagyfélteke funkciók is vannak, bár azok pl agysérülés esetén át tudnak tevődni egyik oldalról a másikra, de az már speckó eset. Ebbe ne menjünk bele jobban.)

"Ettől függetlenül szerinted az àltalad vázoltak alapján mi a teendő, ha a gyerek másokat megharap a játszótéren?"

A kérdezőnek szánt soraimban, e hozzászólásomban írtam, így erre most csak visszautalok, hogy rákereshetsz meglátásomra. És ami még fontosabb: írtam az okokból! A gyermekismeret a döntő, korosztályonként! Milyen a 3 éves, milyen a 4 éves, milyen a2 éves, satöbbi... Elsősorban pszichés szempontból eltérőek szinte évenként, és általában minden fajta érés, készség, illete képesség szerint. Nagyobb átfedést -több évnyi életkort, nagyobb szórást- szinte csak a beszéd érése, valamint a szobatisztává érés mutat. 2 áves kortól nagyjából évente mások és mások a gyerekek, pszichésen, és az érési folyamatok tekintetében. 2 éves kor alatt pedig ilyen nagymérvű változást 1-3 havonta mutatnak, nagyjából. (Más kérdés a fogyatékkal élők esete, rájuk most nem térek ki.)

"Illetve hogy lehet, hogy az egyéni temperamentumnak semmi szerepe, ami pedig már babakorban is egyértelműen külömbözik az egyes gyerekeknél?"

Nem azt írtam, h semmi szerepe, hanem ezt:

"Az egyéni temperamentum a kérdés szempontjából nem mérvadó". Más szóval, azt fogalamztam meg, hogy a kérdés szempontjából nem a temperamentum az elsődlegesen figyelembe veendő tényező, hanem az, hogy ovisokról beszélünk (pontosabban szólva a 6. életév részben már más lesz, részben más jellemzőkkel bír).

Tehát egy dolog az, h babakorban is van egyéni temperamentum, és megint más tényező, hogy a jelen kérdés szempontjából csak másodlagos jelentőségű a temepramentum, de erre fentebb kitértem pl a jelen hozzászólásomban, a kérdezőnek írt soraimban.

"Meg en azt nem értem az írásodban, őszintén, nem kötözködni szeretnék, hogy ha szerinted 6 éves korig egy gyerek nem képes az önkontrollra"

Nem ezt írtam. Én azt írtam, hoyg 6 éves kor előtt nem a z önkontrollfunkió a leghangsúlyosabb, sőt, viszonylag alacsony szintű az önkontrolll érése. De nem nulla az önkontroll! Hiszen 5 éves korig is folyamatosan érik! (Hát még utána!) Csak hát apránként... De ezt már megfogalmaztam. Kérlek, gondoosan olvasd el, amire reagálsz. :)

Tehát az alábbiak is érésben vannak, csak még nem kifejezett szinten áll ezek érése, és KISEBB eltérések azonos életkorú ("évjáratú") óvodások esetén jellemzőek szoktak lenni, ami természetes is:

"megvárja a tálalást pedig éhes, kölcsönadja a játékát, végigüli az autóutat, csendben marad parkolás alatt, elfogadja ha ez a program és nem az, illetve beilleszkedik egy közösségbe gond nélkül."

Nézzük tovább:

"Én sokat járok játszóra de pl az életben nem láttam még, hogy valaki megharap valakit, de még ütést is alig."

Egyfelől kevés esetet láthattál még. Másfelől valóban ritka az egészségeseknél, ha már minimum 4 évesekről beszélnénk - azonban a kérdező gyermeke még csak 3 és fél!

De azt nem győzöm hangsúlyozni (lévén gakorin sok badarságot olvastam már), hogy a 3 éveseknél nem azért fordul elő, mert "még dackorszakosok". A dackorszak teljesen más (az okai mások elsősorban), habár minden életkorban előfordulhat a dac, bizonyos szinten. A dackorszak legkésőbb a 3. szülinap felé egyébként lezárul -egyéntől függően akár 2 és fél évesen is lezárulhat már-, és elősorban az öntudat érésével jár - ami ugye 3 éveseknél már alapjaiban létezik!

Badarság alatt azt értem, hogy itt a gyakorin sokan dobálóznak fogalmakkal anélkül, hogy legalább nagyjából, úgy általában a 21.századi szakirodalommal alapjaiban tisztában lennének, mégis veszik a bátorságot tanácsot adni ilyen téren a szülőknek. (Akkor már inkább a saját szavaival próbálná meg számos okoskodó, és nem szakmai kifejezésekkel...) Ha "macskabajszának hívnák" az 1-2 éveseknek az éntudatuk érésével járól frusztációs viselkedést, ha abban állapodtak volna meg a pszichológusok mint szakmai (magyar) terminus, akkor azt használnánk. De sajnos sokan itt épp úgy használják 3 évesre, mint 2 évesre UGYANAZT a fogalmat (pl a dackorszak fogalmát), és ez elbizakodott badarságra, és könnyelmű okoskodásra utal. Ez pedig elbizonytalaníthatja a szülőket, és/vagy hibás nevelési szokásra buzdathatja őket sajnos (vak vezet világtalant alapon).

Ezt azért fontos tisztázni, nehogy össze legyen mosva, mi mindenben tér el egymástól egy átlag 2 éves, illetve egyátlag 3 éves viselkedésének az OKA. (Nyilván akadnak közös okok, jegyek is emellett).

Tehát, érik az öntudat mindig és érik az önkontroll is folyton, de 6 éves kor előtt még igen lassan. De ez már elegendő pl ahhoz, hogy egy átlag 4 éves gyermek már -a saját, korábbi 3 éveskori mivoltához képest- megnövekedett figyelemkoncentrációs idővel rendelkezzen (átalgosan 1-2 perccel csak!), és például valamivel türelmesebben tudjon viselkedni (függően persze a szülői-nevelői hatásoktól is, elsősorban a szülői hatások szintén döntő tényezők, mert érzelmileg hozzájuk kötődik elsősorban, és jóval kedésvé pl a pedagógusához; de az otthoni kibporulások egyébként NEM elsősorban ide vezethetőek vissza, mielőtt bárki félreértene, hanem az viszont főleg avval kapcsolatos, hogy az oviban szabályokhoz alkalmazkodik, az frusztrációt szül, és otthon, ahol a legnagyobb fokú az érzelmi biztonsága, könnyebben elengedi magát az ovis - még jól nevelő szülő előtt is gyakori lehet az otthoni hiszti, gyakran az említett okból!).

"Számomra jól látszik, hogy kb 2 éves gyerek már abszolút kezd nyitott lenni más szempontjaira..."

Leírtad a kulcsszót: LÁTSZIK. Csak úgy tűnhet legfeljebb. Valójában még az 5 éves is egyszempontból gondolkodik (a szakirodalom ezt nevezi egocentrizmusnak, tehát sajátszempontúságnak, valamint többnyire csupán egyidejűleg egyetlen szempont figyelembevételének), ezt nem csak a szociális érés relatív alacsony foka jelzi, hanem a környezetének észlelése, a gondolkodásmódja is jelzi, pl kísérleti helyzetekben, akár legyen szó fizikai kísárletekről mint kémcsős kísérlet, vagy "matek vonatkozású", amikor az arányok (részben hibás) értelmezése derül ki az 5 évesek és kisebbek részéről.

"Gyakorlatilag a dackorszakos hisztik lecsengése már azt jelzi, hogy az önkontroll fejlett szinten áll."

Ez erős túlzás, hogy fejlett volna. :) Kellő szinten az önkontroll inkább csak 6-7 éves kortól jellemző. Figyeld meg a kisiskolásokat. Randalíroznak, üvöltve játszanak stb., tehát még a kisiskolások önkontrollja is messze áll a nagykorúakétól, viszont már megüt egy szintet. Az 5 éveseké viszont még KIFEJEZETTEN alacsony szintű. Igen, a figyelme már kiterjed mnax 5-7 percre, már képes egy szintig türelmes és figyelmes lenni, de ez még igen kevés. Egy átlag, egészségesen érő 5 éves gyakran hajlamos alkudozgatni, sőt, kiabálva alkudozni, figyelmetlen lenni, könnyen lankad a figyelme még, elhamarkodottan véleményez, és így tovább. Ha mégis nagyon visszafogott egy max 5 éves gyermek, akkor ott baj van! Akkor azt a gyerekekt elfojtották, apatikus, depresszív, vagy egyéb pszichés problémája van, valszeg otthoni fenytés hatására, ha mégsem amiatt, akkor pl a szülő tudta nélkül trauma érhette.

Ellenben 6 éves kortól már közel se ilyen egyételmű a kép erről, onnantól több szempontot kellene megvizsgálni, mitől visszafogott egy gyermek, kezdve a természetes temperamentumától (pl introvertáltabb inkább), az érettebb önkontrolljáig sok mindent. De egy különösebb szorongástól mentes (max) 5 éves gyermek többnyire NEM visszafogott, és ez így van rendjén.