Hogy kezelitek a brutalis(nyilvanos) hisztit ? (3 eves mult) Reszletek lent.

Kedves 10-es, a lehető legjobb mód, hogy elfojtást tanítsunk neki. Mert amit kap az tulajdonképpen figyelem(=szeretet) megvonás. Ha ilyen vagyok, még az se segít, akiben a legjobban bízom, az anyukám.

A 9-es válasza szuper. A hiszti alatt a gyerekek borzasztóan érzik magukat. Olyan érzések öntik el, amiket nem tudnak egyedül kezelni. Ha nincs támogató közeg, ahol ezt kiventillálhatja, akkor ez a feszültség bennemarad és csak görgetődik. Míg, ha vannak alkalmak -nem is kell mindig -, amikor leülök mellé, érzelmileg nyitottan, támogatóan meghallgatom, biztosítom róla, hogy tudom, hogy nehéz most neki, és itt vagyok mellette, akkor hatalmas adag feszültségektől tudnak megszabadulni, és akkor egy ideig kisimulnak a dolgok. Nem örökre, mert mindig van, ami túltelíti, de biztos, hogy ritkulni fognak. Ezt hívják sírásmeghallgatásnak. Ezt kombinálni érdemes a dedikált gyerekidővel, a gyengéd, de határozott határszabással és a nevetés meghallgatással. Valamint a szülőnek érdemes ha van egy barátja/barátnője, lehetőleg hasonló helyzetben lévő, és aki nem a férje/felesége, akinek kontroll nélkül kiventillálhatja az ezzel kapcsolatban felgyülemlett saját rossz, nehéz érzéseit. Igen, mert egy szülő sem bír el mindent. És nem, nem kell mindenhez fapofát vágni. Ez nem erről szól. Csak arról, hogy lehet tudatosabban is csinálni, úgy hogy a szülő se gajduljon bele, de a gyerek szükségletei is szem előtt legyenek tartva. (Jelen pillanatba a gyerek szükséglete, hogy kiadhassa a feszkót úgy, hogy nem vonják meg tőle a figyelmet, nem minősítik, nem kap érte büntetést és ne adj isten még érzelmi biztonságban érzi magát akkor is, amikor épp nem a legszerethetőbb oldalát mutatja. Piszok nehéz megcsinálni néha, de ha tudjuk, hogy a gyerekünknek teszünk vele jót, akkor talán könnyebb)

Én azt javasolom hogy SOHA ne add meg neki azt amiért hisztizik.

Ha pld egy tábla csokiért hisztizik akkor NE vedd meg neki a csokit.

Ha szépen kéri akkor lehet hogy megveszed neki.

Ha ilyen semmilyen dolgokon hisztizik pld hogy arra menjünk akkor hagyd figyelmen kívül és semmiképp se menjetek arra hacsak nem nagyon muszáj arra menni.

Az a lényeg hogy ha hisztizik akkor semmiképp se add meg neki azt amiért hisztik és hagyd figyelmen kívül.

Van gyerekem és volt egy olyan apám, mint te...ő is rohadt büszke volt rá, hogy milyen tekintélye van. Hagyjuk.

Boltban még egyébként sosem hisztizett a gyerekem, mert más keretek között van lehetősége kiadni a feszültségét, úgy hogy ott vagyok mellette. Nem szeretgetem, nem nyugtatom. Kapcsolódik, amikor már kijött a hüllőállapotból. Érzelmileg elérhető vagyok a számára. Ennyi. Nem hagyom magára akkor, amikor a leginkább ki van billenve a lelki egyensúlyából. Mert lelkileg és idegrendszerileg még nem érett rá, hogy szabályozza ezeket az érzelmeit. Aki ezt felnőttként nem érti, sőt lenézi, annak még érzelmi intelligenciából van hova fejlődnie...

Te tudsz olvasni és szöveget értelmezni?

“ Boltban még egyébként sosem hisztizett a gyerekem”

Ezt írtam. Képzeld, _boltban_ sosem hisztizett még. (3éves) Bármikor velünk jöhetsz, szeretettel várlak. Legtöbbször a budaörsi Aldiba megyünk. 😉

Nem állítottam olyat, hogy nem hisztizik. Csak annyit, hogy boltban nem. Otthon meg van lehetősége támogató közegben kiadnia bármit.

Sajnos nem mindenki tudja megérteni - korlátolt agykapacitás és/vagy beszűkült, nyitott gondolkodásra képtelenség miatt -, hogy mit jelent érzelmileg elérhető szülőnek lenni és igen, támogatólag ott lenni a gyerekem mellett. Gondolom azzal, hogy azt mondod, hogy "én támogassam csak a hisztit, te addig neveled a tiédet", azt jelenti, hogy nálatok nem akceptálható a hiszti. Egy gyerek ne hisztizzen, pont. Jól gondolom?

Az, hogy te nem érted nem érted a "hiszti támogatását", pontosabban nem is akarod megérteni - illetve itt a legtöbben -, az számomra max szomorú, de kihatással nincs az életemre.

Nem utálom apámat. Ellenben rengeteg dolgával nem értek egyet, a saját bőrömön tapasztalatam annak a nevelési elvnek a rossz hatásait, amiről te is írsz, és sok száz óra önismereti munkám van benne, hogy a gyerekem olyan környezetben nőhessen fel, ahol az érzések kimutatása nem tabu, és én úgy tudjak ottlenni neki, ahogy az én szüleim nekem soha. (csak nehogy a gyereked 30 év múlva rólad is ilyet írjon... megjegyzem: apám sem látja be, hogy bármit rosszul csinált volna, és mindenhez van ideológiája, magyarázata, attól még az én megélésem teljesen más volt)