Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Van lelkiismeretfurdalásotok,...

Van lelkiismeretfurdalásotok, ha nem tudtok annyi mindent megadni a gyerekeiteknek, mint szeretnétek?

Figyelt kérdés

Mi átlagos fizetésből élő átlagos házaspár vagyunk, és sokszor azt érzem, nem tudunk annyi mindent megadni a gyerekeinknek, mint amit szeretnénk vagy elképzeltünk.


A férjemmel mindketten érettségi óta dolgozunk tanulás mellett, külföldön is voltunk, így sikerült 30 éves korunkra venni egy házat kevés hitellel, viszont kellene még rákölteni pár milliót, nem rengeteget, de azért mégis.


Szóval, mint úgy az átlagos többségnek, nekünk is a lakhatásra ment el a kis vagyonunk és most is arra gyűjtünk. Kettő pici gyerekünk van (a második most született), a mindennapos kiadások mellett már sok "luxus" dologra nem futja.


Most hogy értsétek, nem probléma a normális ennivaló, gyümölcs, ruha, cipő, ilyenekre gondolok, hogy pl. itt minden gyereknek, az összes szomszédnak van játszóvára az udvaron, nekünk ez már nem fért bele, sima hinta-homokozó van. Vagy pl. elmegyünk néha valami foglalkozásra, de nem fér bele ilyen-olyan babaúszás, zenebölcsi, heti szinten fizetős gyerekprogram. Vagy hiába terveztük, hogy már a nagyobbik születés után elkezdünk nekik félretenni, még nem fért bele :/


Megjegyzem, nen vagyok azon, hogy a gyerekeknek mindent meg kell adni, mindent a feneke alá kell tolni, elhalmozni játékkal, programmal, satöbbi, de azért szívesen adnék nekik kicsit többet, csak akkor az otthonunk nen lesz soha kész, akkor 10 év múlva még mindig arra is spórolni kell.


Most a nagyobbik pl. látja az utcabeli gyerekeknél ezt az elektromos kisautót, mi is terveztünk anno ilyet venni, de egy normálisabb 60 ezer forint körül kezdődik, nem tudunk csak erre ennyit kiadni. Szóval, ilyenekre gondolok.



2023. márc. 24. 12:56
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
0%
Igen,lenne,ha így vállaltam volna be 2. gyereket.
2023. márc. 24. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
61%

Fú, nekünk kert sincs :D szoktam amúgy én is ilyeneken agyalni, hogy nem tudom neki a legjobbat megadni, de mondjuk én egy szobát szeretnék neki, ahol a szomszéd nem hangoskodik mellette, vagy ahol majd elfér egy íróasztal is. Mi sajátban lakunk ami pici, de így nincs hitelünk, mondjuk elektromos autó se lesz.


Amúgy ilyesmit marketplace-en tuti találsz féláron.


Szerintem ha nem úgy nézed hogy mit nem tudsz megadni neki, hanem úgy hogy sok mindent megadsz, de a felesleges luxust nem, akár környezetvédelmi akár anyagi oldal miatt akkor az még nevelő célzatú is lehet. Amúgy én elég minimalista vagyok minden téren, próbálom visszafogni magam, a gyereknek így is sokkal több játéka van mint amit valaha gondoltam hogy lesz, és még nem vagyunk abban a korban, hogy minden is kell neki, de én arra készülök, hogy ahelyett hogy én is sajnálkoznék azon hogy nem tudom megadni neki amit éppen aznap kitalált, rá akarom vezetni hogy hálás legyen annak ami van. Persze ez elég cukormázas így, de hiszek benne hogy idővel nem arra fog emlékezni hogy ‘na, nekem szar volt, mert nem kaptam éneklő zsiráfot’ hanem hosszútávon esetleg megtanul hálásnak lenni, vagy csak a gondolat csírát vet és idősebb korában tudja hasznosítani. Nekem pl soha ilyet nem mondtak csak ilyen ingerülten mondták a szüleim, hogy hát milyen hálátlan vagyok, pedig szerintem egy gyerek magától nem tud hálás lenni, azt konkrétan meg kell mondani, hogy miért, és majd esetleg később az lesz. De jól eltértem a kérdéstől :) a lényeg, hogy szerintem magadban tisztázd hogy mi fontos és mi nem az, és ha sikerül olyat is megadni a gyerekednek ami nem annyira fontos akkor már sokkal többet adtál, mint a világban a legtöbb gyerek megkaphat.

2023. márc. 24. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Gondosan begyűjtesz húsz embertől ötvenféle idiótaságot, amire ti nem költötök, és közülük is csak max néhányan egyre-egyre. Aztán nekiállsz tépelődni, hogy nem adtok meg mindent, miközben evidencia, hogy a kiegyensúlyozottság nem abból következik, sőt. Engedd meg, hogy gratuláljak!
2023. márc. 24. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem amúgy nem baj, ha nem adtok meg nekik mindent.


Viszont nem tudom, hogy mire gyűjtötök az otthonotokkal kapcsolatban. Egy normális tető pl. tényleg fontos, de mostanában gyakran látom (és mondjuk magunkon is tapasztalom), hogy “dekorációra” is sokat költenek az emberek. Rengeteg lakás hasonlít 1-1 katalógus lakásra. Ha így értetted, hogy a lakhatásra költötök, akkor annál fontosabb szerintem megtakarítást képezni a gyerekeknek. De még egyszer, a szigetelés, vezetékcsere nem ez a kategória. A fehér csempe színesre cserélése a fürdőben szerintem viszont igen. Ahogy az új ikeás bútorok is.


Bocsi csak le kellett írnom, bár úgy látom nem ez a helyzet, de azért legyen megtakarításotok elég, mert két -a pénzügyi helyzet miatt - idegroncs szülőnél biztos, hogy minden más kompromisszum jobb a gyereknek.

2023. márc. 25. 02:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
Már kikérem magamnak hogy idiótaságot írtam. A kérdező itt az egyetlen idióta. Mert valószínűleg azon sopánkodik mit nem tud megvenni,miközben a 9 vagy 10 válaszomban leírtam mi az igazán fontos.
2023. márc. 25. 06:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
100%
Két gyerekkel ragadtunk egy ketszobás 50 negyzetméteres, amúgy szuper helyen lévő lakásban, mert most nem szabad hitelt felvenni. Még minimum 1 év, hogy egyáltalán próbalkozni erdemes ingatlanvásarlassal. Innen arról olvasni, hogy mekkora lelkiismeret-furdalásod van, mert nektek CSAK hinta van a KERTBEN... ne haragudj, kerdező, de nem tudom komolyan venni a problémádat.
2023. márc. 25. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
72%
16# Mindenkinek az éppen aktuális problémája a legnagyobb. Neked ez, a kérdezőnek meg az. Most miért nem szabad hitelt felvenni? Ha lesz jobb konstrukció 2 év múlva, akkor kiváltod rá a meglévőt és kész.
2023. márc. 25. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
0%
Felnőtt korukban tudsz nekik adni lakhatásra pénzt? Úgy értem milliókat önerőre a lakás/házukhoz. Ha nem, nem kellett volna kettőt szülni! Felelőtlenek vagytok!
nov. 13. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Így van, nem jósolta meg a covid hisztit, nem tudta előre, hogy jön rá egy háborús hiszti, nem költözött a hanyatló nyugatra, hát mit képzel, hogy gyereket vállal, nem?
nov. 14. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!